Női kosár Euroliga: legyőzte lett ellenfelét a Sopron

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.20. 19:40
null
A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 18 pontos Candice Dupree lett (Fotó: Tóth Zsombor)
Megszerezte negyedik győzelmét a Sopron Basket a női kosárlabda Euroligában, a magyar bajnok a lett TTT Rigát múlta felül tizenhárom ponttal. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 18 pontos Candice Dupree lett.

 

A kiegyensúlyozott nyitó negyed után az amerikai Candice Dupree és a honosított Turner Yvonne remeklésével a Sopron 41–32-re vezetett a nagyszünetben.

A térfélcsere után Roberto Íniguez együttese már tizenegy ponttal is elhúzott, ám a hazaiak spanyol vezetőedzőjét reklamálás miatt kiállították, a 208 centis Határ Bernadett pedig kipontozódott.

Ez sem törte meg azonban a zöld-sárgák lendületét, akik a záró játékrészben is magabiztosan őrizték 10 pont körüli előnyüket, s végül megérdemelt győzelemmel zárták az évet. A magyar csapat legeredményesebb játékosa Candice Dupree volt 18 ponttal.

A 4/3-as mérlegnél tartó soproniak január 10-én a francia Carolo Basketet fogadják.

NŐI EUROLIGA
7. FORDULÓ, B-CSOPORT
Sopron Basket–TTT Riga (lett) 68–55
(22–18, 19–14, 12–13, 15–10)
Sopron, 1300 néző. V: Csernova (orosz), Baloun (cseh), Mendoza Holgado (spanyol)
SOPRON: Fegyverneky 6, Turner 11, Crvendakics 6, DUPREE 18, ZAHUI 14/3. Csere: Casas 9, Dubei 2, Határ 2. Edző: Roberto Íniguez
RIGA: Peddy 13/3, Pulvere 5/3, BASKO 10, Brumermane 7, Vitola 8. Csere: Kreslina 4, Slaughter 5, Rozenberga 3, Eglite, Pilabere, Kulite. Edző: Martins Zibarts
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–2. 5. p.: 11–11. 10. p.: 22–18. 13. p.: 25–22. 18. p.: 35-27. 20. p.: 41–32. 22. p.: 45-34. 24. p.: 47–39. 28. p.: 53–44. 30. p.: 53–45. 32. p.: 57–49. 35. p.: 61–51. 38. p.: 63–53. 40. p.: 68–55
Kipontozódott: Határ (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Roberto Íniguez:
– Nagyon fontos győzelmet arattunk, aminek a védekezésünk volt a kulcsa. A mérkőzésről nem szeretnék többet mondani. Az utóbbi szezonban néha az volt az érzésem, hogy ebben az országban vannak emberek, akik nem büszkék a sikereinkre, sőt élvezik, amikor problémánk van, amikor nehéz szituációba keveredünk. Most biztos szomorúak, hogy nyertünk, de azt nem tudják, hogy szükségünk van ezekre a negatív hangokra is. Még nagyobb erőbedobásra, munkára késztetnek minket minden egyes nap. Mindenkinek büszkének kellene lenni erre a csapatra és a lányokra, elképesztő, amilyen munkát végeznek.

Martins Zibarts nem nyilatkozott.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kurszk 7 7 498–446 14
2. SOPRON 7 4 3 496–464 11
3. Avenida 7 4 3 506–492 11
4. Riga 7 4 3 488–457 11
5. Fenerbahce 7 4 3 512–490 11
6. Carolo 7 3 4 504–556 10
7. Hatay 7 2 5 513–540 9
8. Olympiakosz 7 7 432–504 7

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik