Női kosár Euroliga: könnyedén védte meg címét a Jekatyerinburg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.14. 22:06
A Sopron pénteki legyőzését követően az Euroliga döntőben is könnyedén győzött az UGMK Jekatyerinburg női kosárlabdacsapata, amely 91–67-re megverte a szintén orosz Dinamo Kurszkot. A címvédő már a félidőben is 16 ponttal vezetett.
Courtney Vandersloot (jobbra) 18 ponttal segítette a címvédőt (Fotó: Koncz György)
A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK MEG!
Courtney Vandersloot (jobbra) 18 ponttal segítette a címvédőt (Fotó: Koncz György) A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK MEG!

 

A világ két legjobb, egyaránt orosz csapata, az UGMK Jekatyerinburg és a Dinamo Kurszk tavaly már az elődöntőben összekerült, az idén csak a döntőben találkoztak. Hogy milyen erős kezdő ötösöket vonultat fel a két fél, jelzi, hogy az első negyedben nem cseréltek az edzők.

A második negyed elejét nagyon megnyomta a címvédő Jekatyerinburg, elhúzott 16 ponttal, ráadásul a nagyszünet előtti percben a földkerekség talán legjobb játékosa, a kurszki Breanna Stewart súlyosnak látszó sérülést, az első hírek szerint Achilles-ínszakadást szenvedett.

A második félidő így tulajdonképpen már valós tét nélkül csordogált, a Kurszknak szemernyi esélye sem maradt a győzelemre, az UGMK meg húsz pont fölé emelte a különbséget, s fennállása ötödik Euroliga-győzelmét ünnepelhette.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NÉGYES DÖNTŐ, SOPRON
DÖNTŐ
UGMK Jekatyerinburg (orosz)–Dinamo Kurszk (orosz) 91–67 (21–17, 27–15, 24–16, 19–19)
Sopron, 2800
néző. Vwzwttw: Yalman (török), Krejic (szlovén), Caruha (görög)
JEKATYERINBURG: VANDERSLOOT 18/3, McBride 12, TORRENS 11/6, Meesseman 13, GRINER 16. Csere: Baric 3/3, Vagyejeva 14/6, Beljakova 2, Beglova, Muszina 2, Vieru, Komarova. Edző: Miguel Mendez
KURSZK: Cruz 5/3, Prince 8/6, Petrovics 9/3, STEWART 12, Howard 20/3. Csere: Xargay 3/3, Hollingsworth 2, Vidmer 4, Zsegyik 1, Kirillova 3/3, Golovcsenko. Edző: Lucas Mondelo
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–0. 4. p.: 4–8. 6. p.: 13–10. 10. p.: 21–14. 16. p.: 39–23. 17. p.: 39–28. 23. p.: 55–36. 30. p.: 72–43. 34. p.: 79–55. 35. p.: 86–56. 37. p.: 89–58
MESTERMÉRLEG
Lucas Mondelo:
– Puhányan kezdtük a döntőt, ritkán találtunk be. Keveset szabálytalankodtunk, nem használtuk ki a faultokat. Végül nagyon kikaptunk, de közben azt éreztük, meccsben vagyunk. A legrosszabb meccsünk volt a sorozatban a legrosszabbkor. Az orosz bajnokságban alighanem újra találkozunk, addig össze kell szednünk magunkat és visszaszerezni az önbizalmunkat.

BRONZMÉRKŐZÉS
Sopron Basket–USK Praha (cseh) 53–64 (15–16, 16–22, 15–10, 7–16)

AZ EUROLIGA FINAL FOUR VÉGEREDMÉNYE
1. UGMK Jekatyerinburg (orosz; Nika Baric, Jelena Beglova, Jevgenyija Beljakova, Brittney Griner, Elizaveta Komarova, Kayla McBride, Emma Meesseman, Raisza Muszina, Alba Torrens, Maria Vagyejeva, Vandersloot Courtney, Natalia Vieru, edző: Miguel Mendez)
2. Dinamo Kurszk (orosz)
3. ZVVZ USK Praha (cseh)
4. SOPRON BASKET

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik