Női kosár Euroliga: kiütéses győzelmet aratott a Sopron

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.12.02. 19:39
A Sopron Basket 76–54-re legyőzte a francia Basket Landes-t a női kosárlabda Euroliga B-csoportjának 7. fordulójában.
A Sopron könnyedén győzte le a francia bajnokot (Fotók: Árvai Károly)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
A Sopron könnyedén győzte le a francia bajnokot (Fotók: Árvai Károly) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Minden jel arra utalt, hogy csütörtök este a Sopron Basket sima győzelmének örülhetünk majd az Euroliga B-csoportjának hetedik fordulójában. A magyar bajnok hazai pályán ebben az idényben veretlenként várta a tartalékos francia Basket Landes elleni összecsapást, ráadásul sikere azt jelenthette, hogy egy mérkőzésnyi előnnyel vezeti a nyolcasát, mi több, csatába küldhette az összes játékosát (leszámítva a hosszú ideje sérült Czukor Dalmát) – legalábbis ezt hittük, ám Sheylani Peddy végig a padon csücsült, mert kisebb sérülést szenvedett az egyik edzésen, ezért pihentette őt a szakmai stáb.

Figyelmeztető jel is akadt persze, méghozzá az, hogy a vendégek a Fenerbahcét és a Dinamo Kurszkot is elcsípték, miközben például negyven ponttal kaptak ki az olasz Schio vendégeként, vagyis tökéletesen kiszámíthatatlan együttesként jellemezhetjük őket.

A fentebb felsoroltak szellemében jól kezdett Gáspár Dávid csapata, az első négy támadása kosárral fejeződött be – az ötödik viszont eladott labdával. Gabby Williams parádésan kezdett honfitársai ellen, hét és fél perc alatt hibátlan dobási mutatóval jutott el tíz pontig. Teméntelen mennyiségű, 46 pont született az első negyedben, a felek jó nagy iramot diktáltak, no meg elsüllyesztettek összesen hat triplát.

Ahogy várni lehetett, hamar el is halkult a nehéztüzérség, sőt, egészen elképesztő volt a kontraszt a két periódus között. Mondjuk ez különösebben nem zavart minket, mert a soproni vezetés változatlan maradt.

A második félidő elején aztán gyakorlatilag eldöntötte a két pont sorsát a Sopron Basket, 46–28-ra lépett el, és ekkor az tűnt a valószínűbbnek, hogy tovább nő a különbség, nem az, hogy a vérszegény rivális esetleg felzárkózik. Izgulni legfeljebb amiatt lehetett, kap-e technikait Gáspár mester, aki Jelena Brooks harmadik faultja után reklamált elég hosszasan a játékvezetőknél, ám nem büntették emiatt. Aztán a nagyot eső Celia Cardenalhoz teljesen váratlanul a Landes edzője és segédedzője is besétált a pályára, nagyjából mint a gyermeküket óvó édesanyák, hogy megnézzék, mi történt vele.

65–41-gyel startolt a negyedik negyed, rögtön parkettre is léphetett Varga Sára, de a látogató a legjobbjait pihentető Sopronhoz sem tudott érdemben közel férkőzni. Biztos, tiszteletet parancsoló győzelmével ismét csoportelsővé avanzsált a Sopron Basket, amely a jövő héten folytatja hármas hazai fellépéssorozatát, akkor a spanyol Girona érkezik a leghűségesebb városba.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
B-CSOPORT
7. FORDULÓ
SOPRON BASKET–BASKET LANDES (francia) 76–54 (26–20, 16–8, 23–13, 11–13)
Sopron
, 800 néző. V: Sljivic (osztrák), Marziali (olasz), Jury (osztrák).
SOPRON: January 12/6, N. Jovanovics 9/3, G. WILLIAMS 14/6, BROOKS 11/6, Határ 8. Csere: Fegyverneky 9, Gaye 4, Varga A. 7/3, Varga S. 2. Edző: Gáspár Dávid
LANDES: Paget 5/3, Turcinovic, MAGARITY 14, Chery 7/3, Tolo 9. Csere: Fauthoux 8/6, Roumy 5/3, Abega 6/6, Cardenal. Edző: Julie Barennes
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–4. 8. p.: 22–16. 12. p.: 29–22. 15. p.: 33–24. 19. p.: 37–26. 22. p.: 49–28. 25. p.: 55–31. 28. p.: 57–38. 32. p.: 70–41
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyon elégedett vagyok a csapattal! Több olyan szakasza is volt a mérkőzésnek, amikor támadásban és védekezésben is koncentráltan kosárlabdáztunk, jól végrehajtva az eltervezetteket. Nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, minden győzelemnek nagy értéke van. Éppen ezért örülök és büszke vagyok a csapatra, de még hosszú az utazás.
Julie Barennes: – Remek csapata van a Sopronnak, amely ellen nehéz győzni, a hazai pályáján különösen. Megpróbáltunk mindent, de ez kevés volt egy ilyen jó csapat ellen. Nem voltunk elég erősek. Folytatjuk a munkát, igyekszünk hasznosítani a szerzett tapasztalatokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik