GYŐRI FERENC 2020.12.01 19:50 Frissítve: 2020.12.02 12:19

Női kosár Euroliga: győzelemmel kezdett a Sopron Basket

Noha a különbség nem lett túl nagy, végig kézben tartotta a Sopron a Bourges elleni mérkőzést, s győzelemmel nyitotta az elitsorozat csoportkörét.

Noha a különbség nem lett túl nagy, végig kézben tartotta a Sopron a Bourges elleni mérkőzést (Fotó: fiba.basketball)

 

2018-ban és tavaly is fantasztikus Euroliga final fourt rendezett Sopron városa, különösen az első marad emlékezetes, amikor a török Yakin Dogu Üniversitesi legyőzésével (a szerb Jelena Milovanovics – azóta Brooks – parádés meccsnyerő hármasát nem lehet feledni) döntőt játszhatott a magyar reprezentáns, a Sopron Basket.

Mindkét évben tomboló nézők előtt léphetett pályára a házigazda, ezúttal azonban nem így alakult, a pandémia nehezen kezelhető terjedése miatt hozott korlátozások nem tették lehetővé, hogy szurkolókat fogadjon a Novomatic Aréna a francia Bourges Basket elleni összecsapáson, az Euroliga D-csoportjának nyitó mérkőzésén.

A soproni buborékrendszerben a három csapatnak (a szintén francia Basket Landes a harmadik, a Galatasaraynak Törökországban kellett maradnia) otthont adó hotel teljes területén mindenkinek maszkot kell viselnie – ez alól csak az étkezőasztal és a saját szoba képez kivételt –, furcsa volt tehát a kosárlabdázók arcát a maga valójában látni.

A soproniakat azért jól ismerhettük, igaz, a Határ Bernadettet helyettesítő amerikai-montenegrói Glory Johnson első mérkőzését játszhatta zöld-sárga mezben, s könnyen lehet, hogy a pénteki találkozó után már soha többet nem ölti fel.

A műsorközlő megszokásból vagy a hagyományőrzés nemes céljából köszöntötte a publikumot fél órával a kezdés előtt, azonban csak néhány molinó és annál több embereket ábrázoló lelátói rajz tudott volna tapsolni – ezt objektív okokból nem tehették meg.

A megszokott „Welcome To The Jungle”-re fejezték be a melegítést a felek, s valójában nem tudhattuk előre, mire számítsunk a koronavírus-járvány elszenvedése után nagyjából két hete – igaz, négy bajnoki győzelemmel – visszatérő Sopron Baskettől. A Bourges eleinte folyamatosan legjobbját, Alexia Chartereau-t próbálta megjátszani a labdával, de ez nem bizonyult eredményes taktikának. Amikor Gáspár Dávid edző a Briann January–Megan Walker–Brooks–Gabby Williams–Johnson sorral próbálkozott, azt is hihettük, ütős WNBA-együttest nézünk – meg kell hagyni, mindannyian fantasztikus képességű játékosok, és a nevek hangzása is stimmelt.

Bár a támadójáték a mieink oldalán sem működött zökkenőmentesen, a védekezés remekül szuperált, előzetesen jól ítélte meg Gáspár mester, hogy ebben a szegmensben dőlhet el a csata. Johnson lelkesen rákiáltott a rivális távoli dobóira, ha éppen egy ütemmel elkésett. Egyszer aztán totálisan lemaradt Isabelle Yacoubouról, aki – nem először – kihagyta a tiszta ziccert, ám így ismét próbálkozhatott, sikerrel.

A félidei 34–29-es soproni előny nem volt vaskos, mégis megnyugtatónak tetszett, mert a Bourges-ból hiányzott az átütőerő és a meccsnyerő gyilkos ösztön. Ennek ellenére nyolc perccel a vége előtt átvette a vezetést a pályaválasztó vendégegyüttes (51–50), ám Tina Krajisnik azonnal négy ponttal válaszolt. January is remekül dobott távolról, középtávolról, képtelen volt hibázni, mellette Williams vitte még a prímet.

Uralta az összecsapást a Sopron Basket, nem lehetett megtörni, ennek köszönhetően győzelemmel abszolválta első csoportmérkőzését – folytatás pénteken.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
D-CSOPORT, SOPRON
1. FORDULÓ
SOPRON BASKET–BOURGES BASKET (francia) 70–60
(12–12, 22–17, 14–15, 22–16) 
Sopron, zárt kapuk mögött. V: Mihajlov (orosz), Mendoza (spanyol), Ovinov (orosz)
SOPRON: Fegyverneky 4, JANUARY 18/6, WILLIAMS 19/3, BROOKS 17/3, Krajisnik 8. Csere: Johnson 2, Walker 2, Czukor. Edző: Gáspár Dávid
BOURGES: Duchet 7/3, Mendy 11/6, Guapo, CHARTEREAU 15/6, Godin 3. Csere: Mann 4, YACOUBOU 18, Michel 2, Astier. Edző: Olivier Lafargue
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–3. 5. p.: 7–6. 10. p.: 12–12. 13. p.: 19–12. 15. p.: 23–18. 18. p.: 29–23. 20. p.: 34–29. 22. p.: 38–33. 25. p.: 40–38. 28. p.: 46–41. 30. p.: 48–44. 32. p.: 50–51. 35. p.: 59–57. 37. p.: 62–57
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyon brusztos mérkőzés volt. Keményen dolgoztak a lányok, kiélezett volt a meccs, nagyon örülünk, hogy győzelemmel kezdtük a szereplést az Euroligában.
Olivier Lafargue: – Próbáltunk végig meccsben maradni, nem voltunk messze a sikertől, de a hajrában Gabby Williams, Jelena Brooks és Briann January nagyszerűen dobott. Kicsit csalódott vagyok a kialakult különbség miatt. Pihenünk, gyorsan átprogramozzuk az agyunkat, és készülünk a Landes ellen.

2020.12.05 23:11:33

Kosárlabda GYŐRI FERENC

NS-VÉLEMÉNY. A leghűségesebb város dicséretes ötösre vizsgázott rendezésből.

2020.11.28 23:42:30

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A legjobb azonban az lenne, ha hamarosan már nem kellene plusz egészségügyi személyzetet, illetve logisztikusokat fogadni a kosárlabdacsapatok mellé, mert jelenleg nekik körülbelül ugyanannyi beleszólásuk van a keretek összetételébe, mint az edzőknek.

2020.11.20 18:27:52

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Azt mondták az orvosok, ha jól csinálom, lesz két, két és fél évem. Ennek januárban lesz két esztendeje.”

2020.11.16 09:10:20

Kosárlabda THURY GÁBOR

Horogdobás, zsákolás, légiós évek, Honvéd, Hanga – interjú a hetvenes klasszis kosarasával.

2020.10.03 14:10:27

Kosárlabda MTI/B. D. K.

Adam Silver úgy véli, az NBA-játékosok nem fognak szerephez jutni a nyári játékokon.