Női kosár Ek: a Sopron otthon is legyőzte a PINKK-et

Vágólapra másolva!
2014.12.03. 19:50
null
A 14 pontos Bria Hartley volt a Sopron vezére (Fotó: Korponai Tamás, archív)
Megőrizte százszázalékos mérlegét a Sopron a női kosárlabda Európa-kupa H-csoportjában, miután nagyon szoros mérkőzésen hat ponttal legyőzte a Pécset. A soproniak, akik az első fordulóban Komlón 81–64-re nyertek ezzel biztossá tették továbbjutásukat a H-csoportból.

A PINKK nehéz helyzetben várta a meccset, Adamecz Lilla hétfőn személyes okokra hivatkozva távozott a klubtól, míg a csapat legjobbja, Ashley Key izomproblémái miatt nem tudta vállalni a játékot. Aija Putnina már a harmadik percben kidőlt, ezután nem volt meglepő, hogy az első negyedet követően tizenkét ponttal vezetett a százszázalékos Sopron, majd a másodikban 17-re növelte előnyét.

A nagyszünet után azonban megtáltosodtak a baranyaiak, nem ritkán négy magyart a pályán tartva felzárkóztak a Sopronra, sőt 46–45-re még a vezetést is átvették. Azania Stewart kiváló volt a palánk alatt, húsz lepattanót szerzett a negyedik negyed elején hosszabb ideig vezető, nyolc perdccela vége előtt négy ponttal elhúzó Pécsben. Ám a brit a hajrában kipontozódott, ami megpecsételte a PINKK sorsát.

Három perccel a vége előtt még 56–56 volt az állás, de ezután kilenc megválaszolatlan pontot dobott a Sopron, és eldöntötte a meccset. A már nyolcaddöntős soproniak főként az amerikai Bria Hartley 15 pontjával verték meg a magyar bajnokot, amely 1/3-as győzelmi mérlegével messze került a továbbjutást jelentő első két helytől.

A pécsieknek az utolsó két meccsüket meg kell nyerniük, ha tovább akarnak jutni.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
H-CSOPORT, 4. FORDULÓ

UNIQA-EUROLEASING SOPRON–PINKK-PÉCSI 424 65–59 (25–13, 12–13, 10–22, 18–11)
Sopron, 400 néző. V: Mazzoni (olasz), Crlivaz (svájci), Difallah (francia)
SOPRON: Ciglar 14/6, HARTLEY 15/3, MCBRIDE 13/9, Crvendakics 5/3, Krnjics 6. Csere: Licskai, Simon Zs. 2, Zsovár 2, Sztankovics 8. Edző: Igor Polenek
PINKK: FAULKNER 14/6, Ruják 6, Gémes-Sarok 8/6, Putnyina 2, STEWART 13. Csere: Nagy D. 8, Katona 8/3, Santa. Edző: Roberto Hernandez
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–4. 7. p.: 12–10. 9. p.: 23–12. 13. p.: 33–16. 19. p.: 37–26. 24. p.: 37–32. 26. p.: 43–40. 28. p.: 45–46. 32. p.: 47–51. 36. p.: 56–53. 39. p.: 61–56
Kipontozódott: Stewart (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Igor Polenek:
– Ezzel a győzelemmel továbbjutottunk a csoportból. Jól kezdtük a találkozót, s a lányok azt hitték, megvan a győzelem. Szerencsére a végén mindegyikük rájött, hogy ez kevés, és a védekezésüknek köszönhetően szereztük meg a győzelmet.
Roberto Hernandez: – Sok problémával küzdünk hetek óta. Ennek ellenére próbáltuk a legtöbbet kihozni magunkból, ami sikerült is. A harmadik-negyedik negyedben elfogadhatóan játszottunk, de a végjátékban a Sopron felőrölt bennünket.

A csoport másik mérkőzésén: Namur (belga)–Landes (francia) 56–55

Az állás: 1. Sopron 8 pont, 2. Namur 6, 3. Landes 5 (243–246), 4. PINKK 5 (250–276)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik