Kosár NB I: Vojvoda győzelemre vezette az Albát az Atomerőmű ellen

K. T. I. /NSK. T. I. /NS
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 21:07
null
Vojvoda Dávid jó formában tért vissza a koronavírus-fertőzés után (Fotó: Dömötör Csaba)
Ugyan csak négy hadra fogható felnőttjátékosa volt a fehérváriaknak, az Alba így is magabiztos, 81–64-es győzelmet aratott az Atomerőmű ellen a férfi kosárlabda NB I-ben. Az edzőváltás utáni első meccsét hosszabbításban nyerte a ZTE, amelynek legyőzöttje, a Kaposvár trénere, Fekete Ádám most ajánlotta fel lemondását. Az OSE Lions kiütötte a Jászberényt.

Vojvoda Dávid a harmadik fehérvári meccsén másodszor jutott legalább húsz pontig, ezzel a találkozó legeredményesebb játékosa is lett. A siker annál is értékesebb az Alba számára, mert a koronavírus-fertőzés és sérülések miatt csupán négy felnőttjátékossal tudott kiállni. A keretet az utánpótlásból felhívott fiatalok tették teljessé az idényben eddig már 11 meccset lejátszott, ezeken nyolc sikert elérő Atomerőmű elleni meccsre.

A Zalaegerszegtől hazai pályán vereséget szenvedő Kaposvárnál felajánlotta lemondását Fekete Ádám vezetőedző.

„Nyilvánvaló, hogy egy ilyen mérkőzés és negatív széria után kötelességem felajánlani a lemondásomat. Talán valaki más fel tudja rázni és egy kicsit előrébb tud lépni a csapattal” – mondta a meccs után Fekete.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALBA FEHÉRVÁR
ATOMERŐMŰ SE 81–64 (25–11, 24–17, 17–20, 15–16)
Székesfehérvár, zárt kapuk mellett. V:
Kapitány, Goda, Pozsonyi
FEHÉRVÁR: VOJVODA 20/6, CURRY 13/9, LUKÁCS N. 6, DAVIS 19/6, AHMAD 16
Csere: Omenaka 4, Takács Martin 3/3, Balsay, Takács Milán, Kass
Edző: Forray Gábor
PAKS: Kovács Á. 3, Shepard 2, Gulyás M. 5/3, EILINGSFELD 19/3, Jackson 5
Csere: Capers 6, Pupp 2, Kis R. 8/6, BAKER 11, Velkey 3/3
Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–2. 5. p.: 11–2. 8. p: 17–4. 12. p: 29–11. 15. p.: 38–18. 18. p.: 43–24. 22. p.: 54–29. 25. p.: 59–35. 28. p.: 64–42. 32. p.: 70–48. 35. p: 74–50. 38. p.: 81–56
Kipontozódott: Jackson (35. p.)
MESTERMÉRLEG:
Forray Gábor: – Amit megbeszéltünk, azt a játékosok maradéktalanul betartották, győzelmünk kulcsa az elképesztően jó védekezésünk volt, különösen a mérkőzés elején. A Paks egyik legveszélyesebb fegyverét, a gyors indításokat megállítottuk, emellett jól is támadtunk, főleg az első félidőben. A nagyszünet után a védekezésünk jó volt, de a támadásaink egy kicsit öncélúakká váltak. Ez betudható a fáradságnak is. Ez a siker jó alapot adhat, de nincs helye az ünneplésnek, mert egymás után jönnek a mérkőzések.
Jan Pavlík (másodedző): – Idegenben így kezdeni egy mérkőzést megengedhetetlen! Sajnos csoda lett volna, ha fordítani tudunk. Egészen biztos, hogy fogunk tanulni ebből a vereségből, nagyon remélem, hogy nem fog bennünket rossz irányba vinni. A hazai csapat jobban akarta a sikert, ennek tanulsággal kell szolgálnia a folytatásban. Nálunk is náluk is voltak hiányzók, ennek ellenére nagyon nagy volt a különbség az első negyedben, és utána már nem tudtunk ritmust váltani.

KAPOSVÁRI KKZALAKERÁMIA ZTE KK 69–76 (13–15, 25–20, 18–15, 10–16, 3–10) – hosszabbítás után
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Földházi, Nyilas, Kovács N KAPOSVÁR: M. Curry 14/6, Krnjajszki 4, RIVERS 17/6, HENDLEIN 11/3, Jukic 8
Csere: Miliszavljevics 7, Révész 3, Bogdán 5/3, Takács A.
Edző: Fekete Ádám
ZTE: DUREN 23/6, Delas 13, Bonifert 3, VUKO 13/3, Glenn 8
Csere: Plézer 3, Ahmed 3/3, Szabó Zs. 10, Polster, Simon K.
Edző: Heinrich Róbert.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–3. 7. p.: 9–11. 12. p.: 13–18. 17. p.: 28–29. 22. p.: 43–38. 27. p.: 49–46. 32. p.: 58–50. 37. p.: 62–60, 43. perc: 66–70
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Megbíztam a csapatban, ez volt az a mérkőzés, amelyen nem tudtam elképzelni, hogy vereséget szenvedünk, bármilyen felállásban lépünk pályára, bármilyen problémákkal is küzdünk. Azért gondoltam ezt, mert volt egy előre mutató időszaka a csapatnak, de mint a szezon során többször, megtorpantunk és utána lezuhanunk a mélységbe. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen mérkőzés és negatív széria után kötelességem felajánlani a lemondásomat. Talán valaki más fel tudja rázni és egy kicsit előrébb tud lépni a csapattal.
Heinrich Róbert: – Nem volt szépségdíjas meccs, ha nagyon őszinte akarok lenni, rossz mérkőzés volt. Viszont amiért mindkét csapatot meg kell dicsérnem, az a küzdeni akarás és az, hogy a játékosok kitették a szívüket a pályára és mindent megtettek a győzelem érdekében. Most ez nekünk sikerült jobban.

OSE LIONS–JÁSZBERÉNYI KSE 115–72 (27–22, 29–9, 31–23, 28–18)
Oroszlány, zárt kapuk mögött. V: Minár, Sörlei, Oláh
OROSZLÁNY:
ANDERSON 13/3, Abell 12, Bíró 8, BAILEY 22, Anda 4
Csere: Hayes 1, KUCSORA 17/9, MUCZA 16/6, MORGAN 16, Garamvölgyi 2, Illés 4, Pap
Edző: Sebastjan Krasovec
JÁSZBERÉNY: Ruják B. 5/3, DONALDSON 21/12, BRBAKLICS 25/6, Katona 6/3, Filipovic 6/3
Csere: Kovács Á. 3/3, Füzi 4, Szőke 2, Tóth T., Rékasi
Edző: Lo Elhadji Malick
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–9. 6. p.: 17–9. 8. p.: 23–12. 9. p.: 25–18. 12. p.: 31–25. 16. p.: 44–25. 18. p.: 47–31. 22. p.: 62–31. 24. p.: 70–39. 26. p.: 70–49. 29. p.: 81–52. 34. p.: 93–63. 35. p.: 101–63. 39. p.: 113–67
Sebastjan Krasovec: – Két kemény mérkőzés után sikerült újra nyernünk. Tudtuk, hogy problémák vannak a Jászberénynél, játékosaim ettől függetlenül profi mentalitással álltak a találkozóhoz. Nagyon jó érzés, hogy Oroszlány városa mögöttünk áll és támogat minket.
Lo Elhadji Malick: – A 44:21-es lepattanóarány mindent elmond a mérkőzésről. Felkészültünk rá, hogy ellenfelünk atletikus csapat, szívesen él a gyors indításokkal, de mégsem tudtuk ezeket megakadályozni. Az első félidőben teljesen mást játszottunk, mint amit megbeszéltünk, a másodikban néha már láttam biztató jeleket. Vannak problémáink, de nem adjuk fel, kérjük szurkolóink és támogatóink türelmét!

FALCO–VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–DEBRECENI EAC 77–71 (25–16, 16–15, 23–20, 13–20)
Szombathely, zárt kapuk mögött, V: Benczur, Frányó, Török R.
FALCO:
Anderson 6/3, Doktor 8/6, VÁRADI 14/9, Bruinsma 10/6, Searcy 9
Csere:
Lake 6, PERL 20, Milosevics 2, Kovács B. 2
Edző: Gasper Okorn
DEAC: Somogyi 7, Guyton 11/3, DRENOVAC 22/3, Hines 6, TÓTH Á. 17
Csere: Kiss, Balázsi 2, Molnár M. 6, Neuwirth, Molnár D., Asszú
Edző: Kovács Adrián
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–5. 8. p.: 20–12. 13. p.: 31–18. 16. p.: 37–23. 20. p.: 41–31. 23. p.: 43–36. 26. p.: 54–38. 28. p.: 58–49. 30. p.: 64–51. 33. p.: 68–60. 37. p.: 73–64. 39. p.: 75–69
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn: – Az első harminc perc játékával elégedett vagyok. Az utolsó negyedben viszont egy az egyben megismételtük az Oroszlány és a Novgorod elleni teljesítményünket – visszaengedtük ellenfelünket a meccsbe. Ezen azonban nem lehet csodálkozni, hosszú kihagyás után, kevés edzéssel a hátunk mögött sorozatban játsszuk a meccseket.
Kovács Adrián: – Álmosan kezdtünk, és a folytatásban is ellenfelünk akarata érvényesült. Sok játékosom hiányzott, a végén mégis szorossá tudtuk tenni az összecsapást, ezért jár a dicséret a csapatomnak. De túl nagy előnyt adtunk egy minőségi együttesnek, ezért járt a büntetés.

EGIS KÖRMEND–SOPRON KC 89–83 (24–35, 18–13, 21–13, 26–22)
Körmend, zárt kapuk mögött. V: Praksch P., dr. Mészáros B., Söjtöry T.
KÖRMEND: THAMES 19/3, Takács 2, MÓCSÁN 19/12, Williams, TAYLOR 19
Csere: Durázi 4, Ferencz 9/9, Mosely 15, Tóth N. 2
Edző: Ziga Mravljak
SOPRON: JACKSON 18/9, Thompson 15/9, Fazekas 8/6, JOGÉLA 20, Bagó 1
Csere: Werner 5, Boriszov 16/3, Halász, Sitku, Takács
Edző: Konsztantinosz Flevarakisz
Az eredmény alakulása: 4. perc: 6–6. 8. p.: 17–31. 12. p.: 24–39. 17. p.: 35–46. 23. p.: 49–48. 27. p.: 56–57. 34. p.: 70–63. 37. p.: 83–81
Kipontozódott: Jogéla (37. perc)
MESTERMÉRLEG
Ziga Mravljak:
– Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet, három negyedet is megnyertünk. Nagy nyomás volt a csapaton, győzelmi kényszer alatt játszottunk. Elégedett vagyok a fiúkkal, mert keményen küzdöttek és harcoltak. Vannak gondjaink, a pályán kívül is, de ha keményen dolgozunk, akkor leküzdjük a nehézségeket.
Konsztantinosz Flevarakisz: – Nagyon kemény, magas intenzitású mérkőzést játszottunk. A találkozó nagy részében megfelelően koncentráltunk, időnként okosan is kosárlabdáztunk. Hiányzott a pályáról két kulcsemberünk, ami nehezítette a dolgunkat. Az ellenfelünk sokkal több büntetőt dobhatott, ebben időnként a hibáink is közrejátszottak.

AZ ÁLLÁS
1. Atomerőmű SE 11 8 3 922–836 19 0.864
2. Naturtex-SZTE-SZEDEÁK 10 6 4 850–782 16 0.800
3. Egis Körmend 9 7 2 745–680 16 0.889
4. OSE Lions 11 4 7 959–931 15 0.682
5. DEAC 10 5 5 825–824 15 0.750
6. Sopron KC 9 4 5 755–762 13 0.722
7. Kaposvári KK 10 2 8 736–807 12 0.600
8. Szolnoki Olajbányász 6 5 1 501–433 11 0.917
9. Pécsi VSK-VEOLIA 8 3 5 679–717 11 0.688
10. Falco-Vulcano KC Szombathely 5 5 457–397 10 1.000
11. Alba Fehérvár 5 4 1 431–388 9 0.900
12. Zalakerámia ZTE KK 7 2 5 539–630 9 0.643
13. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 6 2 4 452–474 8 0.667
14. Jászberényi KSE 7 7 515–705 7 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik