Férfi kosárlabda NB I: egyenlő esélyekkel indul a Falco és az Alba a döntőben

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 09:49
null
Somogyi Ádám (jobbra) szerint függetleníteniük kell magukat a körülményektől, és nem azzal kell törődniük, hogy idegenben, vagy hazai pályán játszanak-e (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A rájátszásban veretlen csapatok indulnak harcba a bajnoki címért, a tavalyi győztes vasiak kemény kihívóval kerülnek szembe.

 

Mind a 13 mérkőzését megnyerte a bajnokságban az Arconic-Alba Fehérvár, amióta a korábbi spanyol másodedző, Alejandro Zubillaga átvette az irányítást. Egyetlen vereségét éppen a Magyar Kupa negyeddöntőjében, a Falco otthonában, az Arena Savariában szenvedte el a gárda, ahol szerda este elkezdi a bajnoki finálét. A pályaelőny miatt talán Milos Konakov legénységének végső sikerére adnánk 51 százalék esélyt, de szinte biztos, hogy nüanszok határoznak majd az aranyról.

„Izgatottan várom, hogy elkezdődjön a döntő, mindkét csapat megérdemelten jutott el idáig – fogalmazott Somogyi Ádám, az Alba válogatott irányítója. – Összesen hat magyar válogatott játékos és nagyszerű légiósok játszanak a két keretben, két kiváló edző ül a kispadon, igazi csemege lehet a szurkolóknak a párharc. A fegyelmezettség és főleg a mentális stabilitás lesz a kulcs, koncentrálnunk kell, hogy megvalósítsuk a játéktervünket. Nem szükséges azzal törődnünk, hogy idegenben vagy otthon lépünk pályára, nem szabad törődni a körülményekkel, az érzésekkel, csőlátással csak a célra szabad figyelnünk.”

A kirobbanó formában játszó Albában mindenki egészséges. A tavaly még a Falcóval bajnokságot nyerő Somogyi elmondta, amióta Zubillaga felel a szakmai munkáért, jobban élvezik a kosárlabdát, talán felszabadultabbak is, mert az edző hagyja kibontakozni játékosait, és hozzájuk igazítja a rendszert. Örömmel mennek be a csarnokba dolgozni, folyamatosan fejlődtek csapatként, és most a playoffra értek be igazán. Hogy ez trófeát is ér-e, az legkésőbb jövő vasárnap kiderül.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I

DÖNTŐ
Május 17., szerda
18.00:
Falco–Alba Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Május 20., szombat
20.00:
Alba Fehérvár–Falco (Tv: M4 Sport+)
Május 23., kedd
18.00:
Falco–Alba Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Május 26., péntek
20.00:
Alba Fehérvár–Falco (Tv: M4 Sport) – ha szükséges
Május 28., vasárnap
18.00:
Falco–Alba Fehérvár (Tv: M4 Sport+) – ha szükséges

Legfrissebb hírek

A Falco jutott be elsőként a döntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.09. 18:59

Egyenlített hazai pályán a Sopron, hosszabbítás után nyerte a párharcot a DEAC

Kosárlabda
2025.05.07. 20:07

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

Előnyben a DEAC és a Körmend a legjobb négyről lecsúszott csapatok párharcaiban

Kosárlabda
2025.05.02. 19:54

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

A ZTE, a Paks és a Falco is ott van az elődöntőben

Kosárlabda
2025.04.28. 20:04

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.22. 20:15

A Falco 100 pont fölött a férfi kosár NB I rájátszásának nyitányán, a ZTE elrabolta a DEAC pályaelőnyét

Kosárlabda
2025.04.19. 20:06
Ezek is érdekelhetik