Férfi kosárlabda: Elvették tőlünk a továbbjutást – Ivkovics

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 11:07
null
Ivkovics Sztojan szerint senki sem adta fel a harcot (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Ivkovics Sztojan minden téren büszke csapatára és a sportdiplomáciai sikernek is örül, azonban tragikusnak tartja, amit Szlovéniában átéltek.

 

Pénteken reggel hazaért a magyar válogatott Ljubljanából, ahonnan idő előtt távozott, mégsem foghatjuk fel kudarcként. Öt játékosunk és egy stábtag koronavírustesztje lett pozitív, emiatt a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) kezdeményezésére csapatunknak el kellett hagynia a buborékot, s nem játszhatta le a szombati, Ausztria elleni és a hétfői, Szlovénia elleni Európa-bajnoki selejtezőjét. A két találkozó pontjait azonban nem kapták meg 20–0-s különbséggel a riválisok, a februári kvalifikációs szakaszban pótolhatjuk az elmaradt mérkőzéseket.

„Elvették tőlünk a továbbjutást, de nem a FIBA, hanem a körülmények – vont mérleget Ivkovics Sztojan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Mi voltunk a legjobb összetételű csapat, és ha a két meccsből egyet megnyertünk volna, ünnepelhetnénk. Annak viszont örülök, hogy sportdiplomáciai sikert arattunk, hiszen öt játékosunk nélkül nem lett volna biztos a győzelem egyik mérkőzésen sem. Felemás érzés, ám a csapatra minden téren büszke vagyok, a srácok igazolták, hogy magas fájdalomküszöbű, jó emberek, nem adták fel a harcot, végig küzdöttek, hogy ott maradhassunk. Ilyen csapata senki másnak nincs, mindenki bejelentkezett segíteni, akinek fontos a válogatott.”

TETŐ ALÁ HOZTÁK

Pénteken, nem sokkal 14 óra előtt megérkezett a FIBA jóváhagyása, így az eredetileg jövő év február 19-re tervezett Szlovénia–Ausztria összecsapást vasárnap este 20.10-től lejátsszák Ljubljanában, miután a magyar válogatott kiesése miatt az osztrákoknak lett szabad kapacitásuk. Szombaton a hónap elején kinevezett új szövetségi kapitánnyal, Aleksander Sekuliccsal dolgozó szlovénok az ukránokkal csapnak össze, akik hétfőn mérkőznek meg az osztrákokkal. A fennmaradó öt csoporttalálkozót (amelyből ugyebár négyen is érintve vannak a mieink) 2021. február 15. és 22. között kell lejátszani, szintén buborékban, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, melyik ország kapja meg a rendezés jogát.

A tesztek Ferencz Csabánál, Benke Szilárdnál, Váradi Benedeknél, Pongó Máténál és Tóth Norbertnél hoztak pozitív eredményt – a fertőzésen korábban mind az öt játékos átesett. Utóbbi kettő a pozitív után negatív mintát is adott a helyszínen, míg információink szerint a másik három játékos itthon elvégzett ellenőrzése alapján ketten bizonyultak negatívnak és csak Benke Szilárd mintája lett ismét pozitív.

„Előzetesen úgy kalkuláltunk, elfogadható, ha egy-két ember beteg lesz – taglalta Ivkovics. – Hogy a másik három válogatottat alkotó hatvantagú stábból senki, nálunk meg hatan is, az kissé meredek...Arra nem gondolhattunk, hogy a tizenhatos keretünk tíz tagjából, akik már kigyógyultak a betegségből, öt produkál pozitív mintát, a másik öt játékos meg negatív, noha a megbeszéléseken, az edzéseken egy légtérben vannak. Közben a gyúrónk, aki mindegyik játékossal foglalkozott, teljesen egészséges...”

A szakember hozzátette, a mintavételek rossz tapasztalatai okán levelet írtak a szervezőknek, kérték, egy másik akkreditált cég is tesztelje le válogatottunkat a saját kontónkra, ám ezt a házigazdák nem engedték. Az is furcsa adalék a szövetségi kapitány szerint, hogy Váradi néhány nap után topformába került, Benke hetven-nyolcvan százalékos volt, Perl Zoltánt viszont nagyon megviselte a korábbi fertőzés, nem is számoltak volna vele, az edzéseket is kihagyta.

„Mintha krimiíró írta volna a történetünket – mondta Ivkovics. – Jól dolgoztak a fiúk, de az állapot, amivel szembesülnünk kellett, tragikus. Csak edzeni mehetsz, aztán karanténba kerülsz, vársz, hogy kivigyenek a »zárkából«, készülnél a meccsre, ám nem tudod, holnap beteg leszel-e vagy negatív tesztet produkálsz... Nem kell minket sajnálni, az egészségügyben dolgozókhoz képest sokkal kényelmesebb a helyzetünk.”

A válogatott szeretett volna minél előbb túl lenni az erőpróbákon, mert senki sem tudja, mi lesz februárban – ha addigra lesz vakcina, még az is elképzelhető, hogy normális mérkőzések következnek nézőkkel a lelátón. Mindenesetre nemzeti együttesünk a legutóbbi 14 Eb-selejtezőjéből 12-t megnyert, vagyis nem tűnik teljesíthetetlen feladatnak, hogy a következő négyből egyet behúzzon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik