Férfi kosárlabda Adria-liga: hullámvasút, Olaj-vereség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.04. 19:51
null
A szerbek megálljt parancsoltak Vojvodáéknak (Fotó: Szabó Miklós)
A férfi kosárlabda Adria-liga 2014–2015-ös szezonjának 1. fordulójában a Szolnoki Olaj hazai pályán 60–55-re kikapott a szerb Partizantól. A magyar csapatban Vojvoda Dávid 18 pontig jutott, Sztefan Szinovec pedig 17 egységgel terhelte a vendégek gyűrűjét.

 

Nem mondhatni, hogy fordulatoktól mentes lett volna a találkozó, hiszen hárompercnyi csendet követően előbb a vendégek léptek meg (0–6, majd 3–10), majd Szinovec vezérletével egy 8–0-s sorozatot produkált az Olaj, így a szolnokiak vezettek az első játékrész után (11–10).

Sokáig nem tartott a magyar előny, a vendégek fokozatosan elléptek (13–21), és két perccel a nagyszünet előtt már 14 ponttal vezettek (15–29). A hajrát azonban nagyon megnyomták Vojvodáék, és a harmadik negyedre 29–25-ös vendégelőnnyel érkeztek meg a felek.

Ekkor jött az újabb fordulat, és öt perccel később már megint megszökött a vendégcsapat (25–38), a 13 pontos különbség pedig a 28. perc elejéig fennállt (31–44). Szinovec két triplájával kapaszkodott a Szolnok (37–44), de a Partizan nem hagyta magát, és visszaállította a nagy előnyt, amelyet a 35. minutumig tartott is (42–55).

Itt azonban nagy hajrát nyitottak Vojvodáék, és három perccel később már csak négy volt a felek között! (51–55). A mérkőzésvégi büntetőpárbajban azonban fordítani már nem sikerült, a szerbek végül 60–55-re nyertek.

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
1. FORDULÓ
Szolnoki Olaj–Partizan (szerb) 55–60
(11–10, 14–19, 12–15, 18–16)
Jegyzőkönyv később.

Legfrissebb hírek

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

Forray Gábor: Azért dolgozunk, hogy szórakoztassuk a közönséget

Kosárlabda
2025.06.03. 11:20

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Oliver Vidin: Amennyiben versenyképes gárdát építhetek, maradok

Kosárlabda
2025.05.26. 09:17

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56
Ezek is érdekelhetik