Férfi kosár: Vojvoda újabb két évvel hosszabbított Fehérváron

Vágólapra másolva!
2023.05.01. 16:23
null
Vojvoda Dávid visszatérhet a válogatottba is (Fotó: Földi Imre)
Minden szempontból révbe ért Vojvoda Dávid. Az Alba Fehérvár 32 éves válogatott hátvédje két évvel meghosszabbította szerződését a kék-fehérekkel, és a múlt héten kifizette korábbi ügynökét, így a válogatottba is visszatérhet eltiltása után.

– Mennyire volt stresszes az ön mögött álló időszak?
– Ha a volt menedzseremmel, Vinkó Lászlóval kapcsolatos ügyre kíváncsi, akkor egy három éve tartó és végre lezárult történetről beszélünk – kezdte Vojvoda Dávid a Nemzeti Sportnak adott interjúját. – Ebben az időszakban végig ott volt a fejemben, hogy miként fog megoldódni ez a helyzet, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig csak a kosárlabdára tudtam koncentrálni. Kaptam a bírósági feljelentéseket, jöttek a hírek, hogy eltilthatnak, nem volt jó érzés, amikor az egyik meccs előtt egy elektronikus levélben az olvastam, hogy a válogatottban nem szerepelhetek. Nem volt egyszerű ezt mentálisan feldolgozni, és csak a játékra koncentrálni. Örülök, hogy lezárult a sztori, és persze azt is tudom, hogy megtörténhetett volna sokkal korábban is. Nem szeretnék senkit megbántani, és nem mennék bele mélyebben, miért alakult ez így, nyilván mindenki hibás benne.

– Akkor elismeri, hogy hibázott?
– Teljes mértékben hibásnak tartom magam abban, hogy a történet idáig elhúzódott, de azt hiszem, a másik oldal is lehetett volna egy kicsit rugalmasabb. Azt hiszem, voltunk olyan viszonyban a volt ügynökömmel az elmúlt tizenöt évben, hogy lett volna olyan megoldás, amelynek köszönhetően az ügy nem megy el a bíróságig. Lehet, hogy többet kellett volna még beszélgetnünk, mert úgy tűnik, hiába találkoztunk és beszéltünk többször is Vinkó Lászlóval. Sajnos úgy alakult, hogy a bíróságig jutottunk, nehéz volt, de vége van, és szerencsére csak a kosárlabdára tudok koncentrálni. Nagyon fontos, hogy a nyáron visszatérhetek a válogatottba, és nem a pálya mellől kell néznem a többieket, sőt, ha úgy alakult volna, nem onnan akartam visszavonulni. De eszem ágában sincs még ezen gondolkodni.

– Mennyire kellett egyedül megvívnia a harcát?
– A családom és a barátok mindvégig mellettem álltak, és nagyon köszönöm Székesfehérvár városának és a klubomnak is, hogy mindvégig segítettek, de ugyanezt elmondhatom a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéről is. Amikor a februári vb-selejtezőkön nem játszhattam a válogatottban, a társak, a szakmai stáb mögöttem állt, és mindenki várta, hogy visszatérhessek. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánnyal az elmúlt három évben rengeteget beszéltünk, az elsők között állt ki mellettem, hiába kapott hideget-meleget miattam, bebizonyította, hogy akit szeret, azt minden körülmények között megvédi és nagy szerepe van abban, hogy az ügy megoldódott.

– Említette, hogy a visszavonuláson még nem jár a feje, ezt is jelzi, hogy további két évvel meghosszabbította a szerződését az Alba Fehérvárral.
– Valóban, bár a búcsú gondolata csak a válogatottal kapcsolatban vetődött fel bennem, és csak azért, mert tartottam tőle, hogy nem rendeződik az ügyem egyhamar. Nagyon boldog vagyok, hogy az Albával sikerült hosszabbítani, nem volt nehéz döntés, jól érzem magam a klubnál, a városban, sikerült beilleszkednem ebbe a közegbe, úgy érzem, az emberek elfogadtak, megszerettek. Mindenki azon volt, hogy a kálváriám záruljon le és utána foglalkozzunk a szerződéshosszabbítással. Akadtak megkereséseim más csapatoktól, de a prioritás természetesen az volt, hogy maradjak Fehérváron, és ez mindenki számára világosnak bizonyult a tárgyalóasztalnál. A harmadik évem végéhez közeledünk, az elsőben nem sikerült a legjobb négy közé jutni, tavaly bronzérmesek lettünk, idén pedig egyértelműen a döntő a cél, szóval eddig minden idényben ugrottunk a csapattal egy lépcsőfokot. Most tényleg a fináléba szeretnénk kerülni, de persze ehhez a Körmendnek is lesz néhány szava.

– Fizikailag kiváló állapotban van. Mennyire gondolkodik két évnél tovább?
– Tényleg szeretek itt játszani, úgyhogy hosszabb távon is el tudom képzelni a jövőm az Albánál. Harminckét éves vagyok, szerintem bőven van még bennem jó pár év, fizikailag és mentálisan minden rendben van. A célom, hogy az Alba állandóan ott legyen az élmezőnyben, és ha úgy alakul, lépjünk ki a nemzetközi porondra is. Maximalista vagyok, mindig a csúcsra törekszem, az egyéni motivációm továbbra is hatalmas.

– Szerdán kezdődik a bajnoki elődöntő a Körmend ellen. Meglepte, hogy a vasiak következnek, és nem az alapszakasz-2. Szolnok?
– Bevallom, előzőleg arra gondoltam, hogy az Olaj lép tovább a párharcból, nagy fegyvertény a körmendiek részéről a továbbjutás, ám ha megnézzük a keretüket, akkor azt látjuk, hogy az öt légiós mellett válogatott játékosok szerepelnek még. Komplett csapatról van szó, az öt mérkőzést látva megérdemelték a továbbjutást. Nagy önbizalommal fognak játszani, de mi is jó állapotban vagyunk, parázs párharcra van kilátás. Örülök, hogy nálunk kezdődik az elődöntő, az első meccsnek mindig nagy jelentősége van, és azt is kezelnünk kell majd, hogy a Körmendnek iszonyatosan erős a hazai pályája. Bízom benne, hogy sikerül felülkerekednünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik