Férfi kosár, vb-selejtező: fordulás után francia kiütés

F. Z.F. Z.
2022.07.04. 22:08
null
Fotó: FIBA
A portugálok elleni pénteki győzelmével továbbjutó magyar férfi kosárlabda-válogatott súlyos, 41 pontos vereséggel zárta a világbajnoki selejtezőket Franciaországban.

 

A Real Madrid centerének, Vincent Poirier-nek a zsákolásával indult az E-csoport utolsó mérkőzése Mouilleron-Le-Captifban, majd a sérülés miatt ezúttal is hiányzó Hanga Ádám csapattársa két perc múlva ismét húzott egy nagyot.

Mindkét együttes sok hibával játszott és pontatlanul dobott az első negyedben, amely mindössze 26 pontot hozott. A magyar csapat, amely járatproblémák miatt csak a találkozó napján érkezett meg Franciaországba, első triplája a 12. percben Pongó Marcell révén született, ez már a csapat hetedik próbálkozása volt, de csak az első jó.

Közben egyre több lefutásgólt szereztek a lendületesen kosarazó hazaiak, meg is léptek tíz ponttal, amit a félidő végén 14-re növeltek. Fordulás után négy perccel már majdnem harminc egység volt a különbség, mivel a vendéglátó futott egy 15–0-s etapot, míg a magyarok majd tíz percig (!) egyetlen pontot sem szereztek a második negyed hetedik percét követően.

El is dőlt a meccs, mert a hazaiak összességében produkáltak egy 39–2-es rohanást, amely során a válogatottunk játéka szétesett, míg a tavaly Kaposváron 24 ponttal nyerő franciák kijavították a pénteki, Montenegróban elszenvedett csorbát, és kiütéses győzelmet arattak, ezzel csoportelsőként zárták az E-jelű négyest.

KOSÁRLABDA
Férfi világbajnoki selejtező, 6. forduló
E-csoport

FRANCIAORSZÁG–MAGYARORSZÁG 81–40 (15–11, 24–14, 29–2, 13–13)
Mouilleron-Le-Captif, 4000 néző. Vezette: Aunkrogers (lett), Suslov (észt), Fuska (szlovák)
FRANCIAORSZÁG: Albicy 5/3, Okobo 2, Lang 3/3, M′BAYE 10/9, POIRIER 9. Csere: Lacombe 4, MALEDON 15/9, JAITEH 13, Labeyrie 5, Tarpey 5, Quattara 6, Cornelie 4. Szövetségi kapitány: Vincent Collet
MAGYARORSZÁG: Somogyi Á. 6, Vojvoda 7/6, Benke 2, Keller Á. 2, Allen 2. Csere: Hopkins 4/3, Perl 7/3, Filipovity 2, Pongó Marcell 6/6, Golomán 2. Lukács, Szabó Zs. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 3. perc:
7–2. 6. p.: 9–6. 9. p.: 13–6. 12. p.: 20–11. 15. p.: 30–20. 17. p.: 30–25. 26. p.: 55–25. 30. p.: 68–27. 34. p.: 69–33. 37. p.: 75–35

A csoport másik mérkőzésén
Portugália–Montenegró 62–77
(14–19, 16–26, 21–21, 11–11)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 6
5
1 464–343 11
2. Montenegró 6
4
2 464–428 10
3. Magyarország 6
3 3
399–469 9
4. Portugália 6
– 6
386–473 6

Az első három helyezett továbbjutott a selejtező második körébe.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
2026.09.04. 22:41

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
2026.09.04. 10:55

Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Kosárlabda
2026.09.01. 12:42