Férfi kosár NB I: továbbra is remek formában a Nyíregyháza

B. T., K. Zs.B. T., K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.11.10. 21:31
null
Nigel Johnson (fehér mezben) 29 ponttal vezette győzelemre a Nyíregyházát (Fotó: Kelet-Magyarország/Dodó Ferenc)
Folytatta győzelmi sorozatát a Nyíregyháza a férfi kosárlabda NB I-ben: a nyírségiek hazai pályán 92–81-re megverték az Oroszlányt a 10. forduló szerda esti nyitányán – zsinórban az ötödik sikerüket elkönyvelve.

 

Két legutóbbi csapatának egymás elleni mérkőzése előtt elbúcsúztatták a pályafutását a nyáron befejező Mohácsi Mátét, a nyíregyházi csapat ügyvezetőjét. A 31 éves sportember tavaly még kettős minőségében, játékosként és sportvezetőként segítette feljutáshoz a Blue Sharks legénységét, a nyáron maga döntött úgy, hogy már csak utóbbi feladatára koncentrál.

Mohácsi nyíregyházi színekben 136 élvonalbeli meccsen 1329 pontot szerzett, ezzel mindkét kategóriában az ötödik helyen áll a klub örökrangsorában. A nyíregyházi együttes a zsinórban szerzett ötödik győzelemmel tette jelessé az alkalmat.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
10. FORDULÓ, szerdai mérkőzés

HÜBNER-NYÍREGYHÁZA–MVM-OSE LIONS 92–81 (17–18, 27–13, 27–24, 21–26)
Nyíregyháza, 700
néző. V: Földházi, Tőzsér, Fodor A.
NYÍREGYHÁZA: N. JOHNSON 29/3, BRYCE 21, Kiss B. 3/3, Pipiras 8, SUÁREZ 22/12. Csere: Mokánszki 2, Bazsó 2, LeDay 5. Edző: Pethő Ákos
OROSZLÁNY: Ihring 9/3, MILISZAVLJEVICS 22/6, Carev, Burns 17, Mincsev 3. Csere: Mucza, Garamvölgyi 3, PARRISH 23/21, Ruják A. 4. Edző: Sebastjan Krasovec
Az eredmény alakulása. 5. perc: 11–11. 8. p.: 14–16. 12. p.: 17–23. 15. p.: 29–29. 20. p.: 44–29. 24. p.: 52–42. 25. p.: 63–42. 28. p.: 64–51. 32. p.: 75–55. 34. p.: 76–67. 36. p.: 88–73
Kipontozódott: Mokánszki (33. p.)
Kiállítva: Mincsev (33. p.), Ruják A. (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Pethő Ákos:
– Nagyot küzdött a csapatom az érzelmekkel túlfűtött meccsen, amelyen meg bírtuk őrizni a higgadtságunkat. Az Oroszlány bizonyította, hogy kemény együttes, a végén sikerült megközelítenie bennünket, kellett néhány bravúrkosár, hogy tartani tudjuk a különbséget. Tisztelet az oroszlányi szurkolóknak, hogy hétköznap ilyen szép számban elkísérték a csapatukat és jó hangulatot teremtettek a csarnokban.
Sebastjan Krasovec: – Sosem láttam még ilyen kiállításokat, pedig túl vagyok néhány mérkőzésen. Sokkal több büntetőt dobott a Nyíregyháza, ez jelentette a fő különbséget. A véleményem többi része nem publikus, inkább megtartanám magamnak.

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Péntek

18.00: Kaposvári KK–Alba Fehérvár
18.00: Falco KC Szombathely–Atomerőmű SE
Szombat
17.45:
DEAC-Tungsram–Naturtex-SZTE-Szedeák
18.00: Zalakerámia ZTE KK–Pécsi VSK-Veolia
18.00: Egis Körmend–Szolnoki Olajbányász
Vasárnap
14.05:
Sopron KC–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

AZ ÁLLÁS
1. Falco KC Szombathely 10 10 922–746 1.000
2. Szolnoki Olajbányász 8 7 1 656–609 0.938
3. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 9 6 3 692–710 0.833
4. DEAC-Tungsram 9 5 4 741–682 0.778
5. MVM-OSE Lions 10 5 5 770–761 0.750
6. Egis Körmend 8 4 4 670–663 0.750
7. Hübner Nyíregyháza BS 11 5 6 937–983 0.727
8. Kaposvári KK 9 4 5 709–729 0.722
9. Alba Fehérvár 9 4 5 781–810 0.722
10. Pécsi VSK-Veolia 9 4 5 761–795 0.722
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 8 3 5 651–657 0.688
12. Sopron KC 8 2 6 648–722 0.625
13. Zalakerámia ZTE KK 9 2 7 707–741 0.611
14. Atomerőmű SE 9 2 7 766–803 0.611

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik