Férfi kosár NB I: közel járt a száz ponthoz a Körmend

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 20:07
null
A Körmend 97 pontot dobva nyert a Zalaegerszeg ellen (Fotó: Szendi Péter/Vas Népe)
A Körmend 97 pontot dobva nyert vendége, a Zalaegerszeg ellen a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szerdai mérkőzésén.

 

Andonisz Konsztandinidisz három éve családi gondok miatt távozott Körmendről, a klub vezetősége azonban ismét a ciprusi tréner felkérése mellett döntött, aki a múlt héten elvállalta az egyszerűnek közel sem tűnő feladatot, most pedig először vezette régi-új csapatát.

„Az elmúlt években folyamatosan ott járt a fejemben, hogy egyszer visszatérek. Akkor félbehagytam valamit, és nem olyan edző vagyok, aki nem szokta befejezni a küldetését egy klubnál” – mondta Konsztandinidisz, és a hétvégi megérkezése után azonnal munkához látott. A mentális gátak lebontását tartotta legfontosabb feladatának, amelyre véleménye szerint a legjobb gyógymód a győzelem. Nos, a terápia sikeres alkalmazásához az ősi rivális, a ZTE felülmúlása lehetett az első lépés. Amikor a mérkőzés előtt a terembe lépett a régi-új edző, felnézett a B-közép helyére, ahol ezúttal a szurkolók helyett egy kifeszített hatalmas molinó díszelgett a következő felirattal: „Mindörökké Körmend! Voltunk, vagyunk, leszünk!”
Régen látott kezdő ötöst küldött pályára a ciprusi mester, aki egy darabig nyugodtan sétálgatott az oldalvonal mellett, miközben egyre nőtt a zalaiak előnye (2–11). Aztán jött az időkérés, majd a cserék: Anthony Ireland és Takács Kristóf beszállhatott, és zárkózott a Körmend: Mócsán Bálint triplájával a vezetést is átvették a piros-feketék (18–17), amit Konsztandinidisz diszkrét tapssal jutalmazott. Az első félidő Ireland utolsó másodperces triplájával zárult.

A fordulás után pontosabb és harcosabb csapat érkezett a küzdőtérre, aminek következtében tíz pont fölé nőtt a hazai előny, elsősorban Benjamin Simons távoli kosaraival. A találkozó további részében Konsztandinidisz egyre többet tapsolhatott, mintha csak egy színvonalas színházi előadáson venne részt, és tény: a főpróba jól sikerült a szombati, Falco elleni mérkőzés előtt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
EGIS KÖRMEND–ZALAKERÁMIA ZTE KK 97–80 (22–27, 23–15, 29–18, 23–20)
Körmend, zárt kapuk mögött. V:Tőzsér, Frányó, Boros T.
KÖRMEND:Thames9/3,Mócsán11/9,Oroszi, SIMONS17/9,TAYLOR17. Csere:IRELAND21/6,Takács K.4,Ferencz8,Németh Á.6,Tóth N.4. Edző:Antonisz Konsztantinidesz
ZALAEGERSZEG:Duren10,Bonifert6,Wiggs12/3,SZABÓ ZS.18/9,Vuko2. Csere:GLENN22,Polster3/3,Donaldson4,Simon K.3/3,Völgyi, Antóni. Edző:Luca Bechi
Az eredmény alakulása. 3. perc:2–11.7. p.:15–17.14. p.:24–30.17. p.:38–38.24. p.:60–50.28. p.:67–52.34. p.:78–64.37. p.:88–72
Kipontozódott:Taylor (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Antonisz Konsztantinidesz:– Nagy taktikai csata zajlott a pályán, ellenfelünk alaposan kielemezte a játékunkat, ám a második félidőben sikerült változtatni a hozzáállásunkon, dinamikusabb, agresszívebb felfogásban kosárlabdáztunk. Kevés időnk volt a felkészülésre, remélem, hogy kijavítjuk a hibáinkat, és egyre jobb formát mutatunk a közeljövőben.
Luca Bechi:– Jól kezdtük a találkozót, aztán a Körmend változtatott a taktikáján, amihez nem tudtunk kellően alkalmazkodni. Ellenfelünk fizikailag fölénk nőtt, nem találtuk a ritmust, a dobásaink is pontatlanok voltak. Gyorsan túl kell lépnünk ezen a vereségen, hiszen a hétvégén nagyon fontos mérkőzés vár ránk.

AZ ÁLLÁS
1. DEAC 24 16 8 2110–1940 40 0.833
2. Szolnoki Olajbányász 22 18 4 1877–1618 40 0.909
3. Naturtex-SZTE-Szedeák 24 16 8 2155–1962 40 0.833
4. Alba Fehérvár 24 14 10 2015–1937 38 0.792
5. Atomerőmű SE 24 14 10 1992–1887 38 0.792
6. Falco-Vulcano KC Szombathely 21 16 5 1885–1681 37 0.881
7. Sopron KC 23 12 11 1927–1911 35 0.761
8. Egis Körmend 22 12 10 1790–1755 34 0.773
9. Pécsi VSK-Veolia 23 10 13 1891–1946 33 0.717
10. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 24 9 15 1914–1996 33 0.688
11. OSE Lions 23 9 14 1929–1960 32 0.696
12. Kaposvári KK 23 9 14 1760–1849 32 0.696
13. Zalakerámia ZTE KK 23 6 17 1868–2061 29 0.630
14. Jászberényi KSE 24 1 23 1777–2387 25 0.521

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik