Férfi kosár NB I: ismét Falco-siker a Körmend elleni rangadón

GYŐRI FERENC, TÓTH GÁBORGYŐRI FERENC, TÓTH GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.03.23. 18:42
null
Ezúttal is szombathelyi sikert hozott a vasi rangadó (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
A Falco 95–79-re legyőzte a Körmendet a férfi kosárlabda NB I keddi rangadóján.

 

A másfél héttel ezelőtti, 192 pontot hozó Egis Körmend–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely összecsapáshoz képest fordított pályaválasztással jóval visszafogottabban termeltek a felek, főként kezdetben. A házigazda nélkülözte egyik legjobbját, a kisebb sérüléssel bajlódó Perl Zoltánt, valamint az amerikai De'Quon Lake-et is, ennek ellenére 13–2-vel nyitotta az összecsapást, amelynek a saját szempontjából nem volt különösebb jelentősége, na persze amellett, hogy a Vas megyei riválist mindig jól esik neki felülmúlni.

Az első negyed végére négy pontra felzárkózott a látogató, amely győzelmével hatalmas lépést tehetett volna a hatodik pozíció irányába, ami azért fontos Andonisz Konsztandinidisz legénységének, hogy ne a Falco testén keresztül kelljen bejutnia a legjobb négy közé. A csapatok számolatlanul szórták el a labdákat, nem sikerült kellőképpen felpörögniük a rangadóra, ami annak tükrében, hogy több ezer fanatikus szurkoló tombolása helyett zárt kapukkal szembesülhettek, valahol respektálható lett volna. Viszont múlt szombaton színvonalas, magas hőfokú találkozót produkáltak hasonló körülmények között, ami zárójelbe tette a fentebbieket.

Igazán figyelemreméltó csak Keller Ákos teljesítménye volt, a magyar válogatott csapatkapitánya, korábbi körmendi játékos zsákolt, ziccert dobott betörés után, vagy éppen betalált távolról, sokféle műfajban alkotott maradandót, nagyban járult hozzá ahhoz, hogy ismét ellépjen a szombathelyi alakulat. Ahogy bejött tízre a küszködő Körmend, Benke Szilárd négypontos akciót prezentált (59–45), de eldönteni ekkor még nem tudta a kimenetelt a Falco. Evan Bruinsma szintén rákapcsolt, hasonlóan a túloldalon Mócsán Bálinthoz, aki egylabdás triplával zárta a harmadik negyedet (69–58).

Hatra is bekukucskáltak a vendégek a záró tíz perc elején, de az áttörés nem sikerült, a Falcónak rendre volt fegyvere az élesedő szituációkban. Keller kapott egy technikait, miután nem tudta meggyőzni a játékvezetőket, hogy hozzá sem ért a duplát szerző Anthony Irelandhez, az amerikai a bónuszdobást is értékesítette (76–70). Lehet, hogy a büntetés jól jött Gasper Okorn fiainak, mert 11–0-s szériával 87–70-es előnyre tettek szert, s ez a hátralévő öt percben nem volt ledolgozható. A hazaiak 95–79-re győztek, így a Körmendnek a hatodik hely eléréséhez az Atomerőmű SE botlására is szüksége lesz.

Az alapszakasz szombaton zárul, a két hét múlva esedékes Magyar Kupa után kezdődhetnek a három nyert mérkőzésig tartó negyeddöntős párharcok.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
FALCO–VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–EGIS KÖRMEND 95–79 (18–14, 25–18, 26–26, 26–21)
Szombathely, zárt kapuk mögött. V:
Kapitány, Frányó, Nagy V.
SZOMBATHELY: K. Anderson 8, VÁRADI 15/3, BENKE 11/6, Kovács B. 2, KELLER Á. 21/6. Csere: BRUINSMA 19/9, Doktor 8/3, BARAC 11, Dancsecs. Edző: Gasper Okorn
KÖRMEND: IRELAND 17/6, Takács K. 4, Thames 7/3, Simons 5/3, TAYLOR 14. Csere: MÓCSÁN 26/15, Ferencz 4/3, Németh Á., Tóth N. 2, Durázi, Balogh M. Edző: Andonisz Konsztandinidisz
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–2. 5. p.: 11–2. 7. p.: 15–4. 12. p.: 21–18. 14. p.: 29–26. 20. p.: 43–32. 23. p.: 49–34. 26. p.: 55–40. 30. p.: 66–55. 33. p.: 76–70. 36. p.: 87–70. 38. p.: 92–76
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn:
– Több mint elégedett vagyok. A szolnoki mérkőzésünk után csupán két napunk maradt regenerálódni és felkészülni a Körmend ellen. A találkozó nagy részét az irányításunk alatt tartottuk, jól játszottunk, csapatként működtünk – amikor a Körmend felzárkózott, mindig tudtunk újítani. Az idény érdemi része még csak most kezdődik!
Andonisz Konsztandinidisz: – Megérdemelten nyert a Falco. Valamiért nem volt meg bennünk a kellő koncentráció: a tizennyolc eladott labda azt mutatja, mentálisan fáradt volt a csapatom. Megyünk tovább, még elérhető a hatodik hely – de az elkövetett hibáinkat ki kell javítani!

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olajbányász 25 20 5 2117–1854 45 0.900
2. Falco-Vulcano KC Szombathely 25 19 6 2263–2019 44 0.880
3. Naturtex-SZTE-Szedeák 25 17 8 2256–2054 42 0.840
4. DEAC 25 16 9 2182–2033 41 0.820
5. Alba Fehérvár 25 15 10 2104–2019 40 0.800
6. Atomerőmű SE 25 14 11 2084–1988 39 0.780
7. Egis Körmend 25 13 12 2038–2019 38 0.760
8. Sopron KC 25 12 13 2097–2109 37 0.740
9. Kaposvári KK 25 11 14 1937–1990 36 0.720
10. Pécsi VSK-Veolia 25 11 14 2056–2111 36 0.720
11. OSE Lions 25 10 15 2084–2126 35 0.700
12. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 25 9 16 1996–2082 34 0.680
13. Zalakerámia ZTE KK 25 6 19 2042–2243 31 0.620
14. Jászberényi KSE 25 2 23 1876–2485 27 0.540
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik