Férfi kosár NB I: hiába jött vissza a Falco, a Szolnok nyerte a döntő 3. meccsét

Vágólapra másolva!
2021.05.21. 17:40
A Szolnok hosszabbítás után 81–77-re  legyőzte a Falcót a férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén.
A Szolnok nyerte meg a döntő harmadik meccsét (Fotó: Földi Imre) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A Szolnok nyerte meg a döntő harmadik meccsét (Fotó: Földi Imre) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Már a pénteki találkozó bemelegítése közben záporoztak a dühös és indulatos szitokszavak Váradi Benedekre, aki az egyik főszereplője volt a finálé keddi második felvonásának. Ahol az 5. percében a Falco csapatkapitánya és Marjan Cakarun nézeteltérése után előbbi technikai hibát kapott, utóbbit pedig kiállították. Az eset – előbb Váradi lökött egyet a vendégek centerén, aztán testtel egymásnak ütköztek, a fejük is látszólag összeért, s a horvát a szombathelyi felé fejelt (hajolt), aki úgy hanyatt vágta magát, mintha leütötték volna – és a kiállítás a döntő végkimenetelét is befolyásolhatta, ugyanis a Szolnok elvesztette egyik kulcsjátékosát és végül nagyon simán a szombathelyi meccset is, ráadásul Cakarun pénteken sem játszhatott. A horvát a kispadon ülve figyelte társait és szurkolt, miközben a bemutatásnál már szinte az egész csarnok kórusban szidta Váradit. Aki ettől nem tudta függetleníteni magát és a rájátszás leggyengébb produkcióját nyújtotta, 35 perc alatt pont nélkül maradt...

ÉRDEKESSÉ VÁLT A PÁRHARC

Boros Zoltán, korábbi 88-szoros válogatott:
„A Falco ott kezdte a mérkőzést, ahol legutóbb abbahagyta, a Szolnok Cakarun nélkül nem nagyon találta a támadójátékát. Aztán viszont feljavult a védekezése, érdekes volt, hogy párban védték a Falco legjobbjait, Szubotics például center létére vállalta Váradit, míg Warner és Badzim az ellenfél centereit fogta. Ez tudatos taktikai húzásnak tűnt, mert hosszú időn keresztül alkalmazták a hazaiak (a váltások során is), és nem nagyon tudott vele mit kezdeni a Falco. Nem is emlékszem, mikor dobtak legutóbb ilyen kevés pontot a rendes játékidőben a szombathelyiek... Érdekessé vált a párharc, érik az ötmeccses finálé, mert Szombathelyen Cakarun visszatérésétől függetlenül domináns házigazdára számítok. Ha lesz, a kosárlabdaszeretők örülnek majd a mindent eldöntő mérkőzésnek, hatalmas érdeklődés övezheti, és nagyon izgalmas lehet.”

Csapata így is már öt ponttal vezetett a legelején, s noha nagy elszántsággal játszott a Szolnok, a feszült légkörben eleinte a kulcsemberük nélkül játszó hazaiak voltak idegesebbek. Nem csoda, nagy volt a tét, aki nyer, egy sikerre kerül az aranyéremtől. A Falco irányította a játékot, így először Gasper Potocnik, a szolnokiak edzője kért időt, mert nyolccal megugrott a vendéggárda. Juhos Levente kapott sportszerűtlen hibát videózás után, közben egyre nehezebben szerezte pontjait az Olaj, mert remekül védekezett a szombathelyi együttes (a hazaiak a 12. percben mindössze 16 pontnál jártak, és nagyon nehezen találtak tiszta dobóhelyzetet). Angelo Warner megugrasztotta Benke Szilárdot egy szép dobócsellel, válaszképpen Perl Zoltán dobott hárompontost Bojan Szubotics arcába.

A meccs jelenetét a 18. percben láthattuk, amikor Warner átzsákolta a nála 14 centivel magasabb Boris Baracot, aki még szabálytalankodott is vele szemben. A félidei hajrá így is a Falcóé volt, Cakarun távollétében egyszerűen nem volt centerjátéka a Tisza-partiaknak, akik így javarészt távolról kísérleteztek, de kevés sikerrel. Az egész rájátszásban kiemelkedően játszó Perl Zoltán ezúttal is feltartóztathatatlanul kosarazott, a válogatott hátvéd már a félidőben 17 pontnál járt, s az Olajnak egyszerűen nem volt ellenszere a 25 éves klasszisra.

A fordulás után jött a fordulat is, 9–0-s etapot követően már a Szolnok vezetett 36–35-re – ekkor a szombathelyiek is elkövettek néhány rájuk nem jellemző hibát, így lehetett újra szoros az összecsapás. Ahogy a finálé első meccsén, most is egylabdás meccs kerekedett a találkozóból, ám ezt nem tudta megnyerni az erőn felül teljesítő Szolnok, így jött a túlóra. Ott azonban elsöprően (7–0) kezdtek a hazaiak, majd megérdemelten nyertek a végére kifáradó riválisuk ellen, amely óriási esélyt szalasztott el, hiszen Cakarun hétfőn már játszhat.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 81–77 (13–20, 14–15, 22–9, 16–21, 16–12) – hosszabbítás után
Szolnok, 1800
néző.V:Kapitány, Papp P., Mészáros
SZOLNOK:WARNER21/3,Kovács P.2,BADZIM16/6,SZUBOTICS20/3,Taiwo. Csere:Juhos, Gibson9/3,Pongó Máté8/6,Zsíros5/3,Rudner. Edző:Gasper Potocnik
FALCO:Váradi, ANDERSON16/12,Benke8,Bruinsma14,Keller Á.7. Csere:BARAC7,PERL25/3. Edző:Gasper Okorn
Az eredmény alakulása. 2. perc:
2–7.5. p.:6–12.9. p.:11–20.16. p.:22–27.18. p.:27–29.23. p.:39–37.26. p.:44–39.31. p.:51–44.33. p.:53–51.36. p.:60–55.39. p.:61–61.40. p.:65–65.42. p.:72–65
Kipontozódott:
Taiwo (28. p.), Keller Á. (38. p.), Kovács P. (40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:
2–1 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik:
– Elsőként köszönetet szeretnék mondani a szurkolóinknak, hogy támogattak minket a nehéz pillanatokban. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, nemcsak a mostani mérkőzésért, hanem az egész idénybeli teljesítményért. Akkor sem adták fel a srácok, amikor bajban voltunk, és sokan most a meccs előtt sem hittek bennünk. Megmutatták, hogy nagy a szívük, küzdöttek, és bizonyították elkötelezettségüket a klub színei iránt. Nagy elismerés jár nekik, nagyszerű karaktert mutattak, ám ez csak egy meccs volt, el kell gyorsan felejtenünk, és készülnünk a következőre.
Gasper Okorn:
– A harmadik negyed döntötte el a meccset, a nagyszünet után nem reagáltunk megfelelően a Szolnok nagyon-nagyon agresszív védekezésére. Támadásban rossz döntésekkel és vállalásokkal dolgoztunk, eladtuk a labdákat, ez volt a legfőbb oka a vereségnek. Emellett üres dobásokat hibáztunk, és keménységben sem tudtuk felvenni a versenyt az ellenféllel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik