Férfi kosár NB I: hengerelt a Szolnok a Falco elleni rangadón

Vágólapra másolva!
2018.03.16. 18:47
null
A Szolnok dominált a Falco elleni rangadón (Fotó: Koncz György)
A férfi kosárlabda NB I 24. fordulójában a listavezető Szolnok a második helyen álló Falcót fogadta. A telt ház előtt játszott meccset az Olaj uralta, s bár a szombathelyiek az utolsó két negyedet megnyerték, a Szolnok 84–74-re diadalmaskodott. 

Kendrick Perry látványos zsákolásával indult a forduló csúcsrangadója, amelyet természetesen telt ház előtt játszottak a csapatok. Az első negyedben a Szolnok dominált, az első percekben kétszer egymás után sikeres hárompontos dobással növelte az előnyét, miközben a Szombathelynek a büntetőkkel is meggyűlt a baja. A játékrész feléig azért a vendégek tapadtak a hazaiakra, onnan azonban Vojvodáék elhúztak és az utolsó percekben már tíz ponttal is mentek. Végül 25–16-tal zárult a negyed.

Kendrick Perry zsákolása

A Falco a második negyed elején néhány pontot faragott a hátrányából, de a Szolnok vezetését nem veszélyeztette. Olyannyira, hogy a 16. perctől a tabella éllovasa még nagyobb fokozatra kapcsolt, sorra dobta a kosarakat, s a félidőre csaknem húszpontos előnyre tett szert (51–33).

A szolnokiak a Körmendtől elszenvedett egypontos vereségután alaposan összeszedték magukat, a Szombathelynek a harmadik negyedben sem sikerült megtörni a ritmusukat. Csupán az utolsó percben tudott közelebb jutni vetélytársához Aljakszandr Pusztahvar lepattanó utáni közeli dobásával, majd Govens Darrin ziccerével. De az Olaj így is magabiztosan vezetett 72–55-re.

A Falco ennek ellenére nem adta fel, és a negyedik negyed elején nagy hajrába kezdett, aminek az lett az eredménye, hogy a különbséget tíz pont alá tornázta. A Szolnoknak nem jöttek be a kinti dobásai, ráadásul a lepattanók is rendre vasi kezekben landoltak. Három és fél perccel a vége előtt egy labdaszerzés után már csak öt pont maradt az Olaj előnyéből, Dragan Alekszics időt is kért. Ez jót tett csapatának, amely végül 84–74-re nyert a Szombathely ellen.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
24. FORDULÓ

SZOLNOKI OLAJ KK–FALCO-VULCANO ENERGIA KC 84–74 (25–16, 26–17, 21–22, 12–19)
Szolnok, 2018 néző. V: Papp P., Tőzsér, Ádám J.
SZOLNOK: Perry 13/3, VOJVODA 20/12, Kovács P. 7/6, MILOSEVICS 13/3, ANDRIC 11. Csere: Browning 7, Ford 2, Tóth Á. 11, Polyák. Edző: Dragan Alekszics
FALCO: GOVENS 18/3, Perl 9/3, Váradi B. 3/3, Boriszov 9/3, Taylor 13. Csere: PUSZTAHVAR 14/6, Tóth N. 4/3, Norfleet 4. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–7. 8. p.: 21–13. 15. p.: 37–25. 18. p.: 48–31. 24. p.: 63–40. 28. p.: 71–51. 32. p.: 72–60. 36. p.: 79–72. 39. p.: 81–74
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Koncentráltan kezdtük a mérkőzést, támadásban és védekezésben is jól játszottunk. A harmadik negyedben azonban elvesztettük a ritmust, a Falco pedig harcos játékkal felzárkózott, ám szerencsére az előnyünkből sikerült tíz pontot megőriznünk, és megnyertük ezt a fontos meccset.
Szrecsko Szekulovics: – Két részből állt a találkozó. Az első felében puhán és koncentráció nélkül játszottunk, így biztosan vezetett a Szolnok. A negyedik negyedben felzárkóztunk, de már sem időnk, sem energiánk nem maradt a fordításra.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj KK231941922–16780.913
2. Egis Körmend211651745–16240.881
3. Falco-Vulcano Szombathely231762081–18630.870
4. Alba Fehérvár211561704–15540.857
5. KTE-Duna Aszfalt2212101709–16750.773
6. Zalakerámia ZTE KK2212101781–17630.773
7. Atomerőmű SE2212101756–17650.773
8. Pécsi VSK-VEOLIA2110111677–17070.738
9. Naturtex-SZTE-Szedeák219121583–16000.714
10. Kaposvári KK229131755–17930.705
11. JP Auto - Jászberény KSE227151640–17790.659
12. DEAC226161715–19050.636
13. Sopron KC225171690–18450.614
14. MAFC224181583–17900.591

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik