Férfi kosár NB I: ráadások után - négy között a Sopron, bennmaradt a ZTE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 20:54
null
A Sopron nagy csatában harcolta ki a négy közé jutást (Fotó: Korponai Tamás)
A férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjében a Sopron KC hosszabbítás után, idegenben 94–90-re legyőzte Alba Fehérvárt, így bejutott az elődöntőbe.

 

Érdekesség, hogy a két csapat első fehérvári mérkőzése is ráadásban dőlt el, igaz akkor a házigazda örülhetett. A két hazai meccsét megnyerő Sopron így is azzal a tudattal léphetett pályára, hogy egy sikerrel a négy közé jut, és bár Tóth Norbert triplája hazai vezetést jelentett, ezt egy 7–0-s vendégsorozat követte (3–7).

Az első negyed hajrájában már tíz is volt a csapatok között (9–19), de az utolsó percekben a fehérváriak feljöttek kettőre, és a 12. percre kiegyenlítettek (24–24).

31–31 után újabb 7–0-s szériát produkáltak azonban a soproniak, és vezetésüket egészen a 27. percig tartották is, de 50–56 után Braydon Hobbs vezérletével 14–0-t futottak a hazaiak (64–56).

A véghajrához így is ötpontos vendégelőnnyel értek a felek (76–81), de fél perccel a vége előtt Tóth Péter büntetője már hárompontos hazai vezetést jelentett (84–81). Trepák Zoltán triplájával hosszabbításra mentette a meccset azonban a Sopron, és ott már jobban koncentrálva 94–90-ra behúzta a meccset, és bejutott a négy közé.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

ALBA FEHÉRVÁR–SOPRONI KC 90–94 (22–24, 18–19, 24–18, 20–23, 6–10) – hosszabbítás után
Székesfehérvár,
1700 néző. Vezette: Cziffra, Papp, Török
FEHÉRVÁR: Supola 8/6, Humphrey 6/6, TÓTH P. 17/6, TÓTH N. 14/3, Barone 6. Csere: Somogyi 18, Juhos 8/3, Szanati, HOBBS 13/9, Olah
SOPRON: THOMAS 14/6, RUJÁK 23/12, BORISZOV 23/9, DÉNES 7, TREPÁK 22/9. Csere: Tóth G. 3/3, Takács N. 2
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–5. 7. p.: 9–19. 10. p.: 16–24. 12. p.: 26–26. 16. p.: 31–38. 23. p.: 44–51. 27.p.: 57–56. 29. p.: 64–56. 32. p.: 66–68. 40. p.: 81–81. 41. p.: 88–84. 45. p.: 90–92
MESTERMÉRLEG
Carlos Frade, az Alba edzője: – Megérdemelten nyert a Sopron. Abban látszik hogy jó egy csapat, ha a hibáit ki tudja javítani. A Sopron pénteken ennyivel többet tudott nálunk nyújtani. Az is látszott, teljesen egységesek voltak, annak ellenére is, hogy több sebből véreztek.
Sabáli Balázs, a Sopron edzője: – A két sérült kiesése összekovácsolt bennünket. Tudtunk élni a lehetőséggel, hogy nyerhetünk, a sors visszaadta az előző, ráadásban elvesztett meccset. Egy-egy játékos mindig hozzá tudott tenni valamit a játékunkhoz, és a második félidőben Thomas Jermaine feljavulása döntő volt, mínusz tízről is visszajöttünk a meccsbe. A hosszabbítás előtti történteket nem kommentálom, de a sikerhez Ruják András extra teljesítménye is kellett.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Sopron javára.

A bennmaradásért vívott rájátszás második mérkőzésén a ZTE hosszabbítás után 95–91-re nyert Nyíregyházán, így kiharcolta élvonalbeli tagságát.

A vendégcsapat az első félidő derekán már 22 ponttal is vezetett (26–48), a Nyíregyháza azonban a 29 pontig jutó Jara Rubin Doyne vezérletével felállt a padlóról, és hosszabbításra mentette a meccset (82–82). Itt azonban már érvényesült a vendégek akarata, és végül 95–91-re nyertek, így bent maradtak az élvonalban.

RÁJÁTSZÁS A BENNMARADÁSÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Marso-Nyíregyháza KK–Zalakerámia-ZTE KK 91–95 (21–26, 10–22, 23–18, 28–16, 9–13) – hosszabbítás után
Nyíregyháza, 600
néző. Vezette: Kapitány, Jakab L., Balog Gy.
NYÍREGYHÁZA: Walker19/6, Polyák 3/3, DOYNE 29/3, HALL13/6, POSCIC12. Csere: Kósa T. 5, Molnár M. 4, Cseh 6/3, Jakab P. Edző: Sitku Ernő
ZALAEGERSZEG: BOSTON 23, Gáspár D. 11/3, Plumb 8, SAFFORD 19, LEKLI 18. Csere: Kovács Á. 3, Kámán 4, Kertész D. 2, Velkey 2, Koma 3. Edző: Raúl Jiménez
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–5. 4. p.: 9–7. 8. p.: 19–16. 9. p.: 19–22. 12. p.: 23–30. 14.: 23–40. 17. p.: 26–48. 21. p.: 33–48. 25. p.: 41–54. 27. p.: 47–57. 32. p.: 59–66. 35. p.: 63–74. 37. p.: 75–76. 39. p.: 80–80. 42. p: 84–90. 44. p.: 89–90
Kipontozódott: Polyák (39. perc), Gáspár D. (42.), Walker (42.)
MESTERMÉRLEG
Sitku Ernő:
– Rossz kimondani, de a Zalaegerszeg jobban akarta a győzelmet, mint mi. Az elején nem bírtuk el a terhet, így hiába játszottunk jól a második félidőben, a végjáték nem a miénk lett.
Raúl Jiménez: – Sajnálom, hogy ilyen szituációba került a két csapat, még inkább a Nyíregyházát, amely nagyszerűen küzdött, de csak az egyikünk győzhetett. Ezek mi voltunk, aminek nagyon örülök, de nem így kellett volna eldőlnie a bennmaradásunknak.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a ZTE javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik