Férfi kosár: feljutott, és benn maradna a Honvéd

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 18:28
null
21 év után visszajutott az NB I-be a magyar rekordbajnok Honvéd (Fotó: Budapesti Honvéd Kosárlabda Szakosztály/Fb)
Az élvonalbeli tagság megőrzése az elsődleges célja a Budapesti Honvédnak, amely az NB I B Piros-csoportját megnyerő gárdára épít.

Gőzerővel dolgoznak a Budapesti Honvéd Dózsa György úti létesítményében kint is, bent is: az udvaron a munkások épületeket húznak és újítanak fel, odabent az élvonalba 21 év után feljutó férfi kosárlabdacsapat stábja munkálkodik. A keddi feladat könnyebb volt, mint ami a gárdára vár szombattól az idényben, hiszen most „csupán” a keret hivatalos bemutatóján és sajtótájékoztatóján kellett megjelenniük Peringer Balázséknak. A magyar rekordbajnok (33 siker) révén így ismét lesz fővárosi résztvevője a férfi élvonalnak, amire, valljuk be, nagy szükség is van.

„Köszönöm azt a teljesítményt, amivel idáig eljuthattunk villámtempóban” − nyitotta meg a sajtótájékoztatót Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, az érdem közös, mert a játékosok mellett a stáb és a személyzet közös erőfeszítése volt a feljutás, ami kissé váratlan is volt, tekintve, hogy kacifántosan indult az előző idény az edzőcsere miatt (az évad elején Vladimir Lucsics hirtelen távozott, és a fiatal Baksa Szabolcs lett a vezetőedző). „Bízunk abban, hogy az új és sokkal nagyobb feladatnak is megfelel majd a csapat. Lesznek meglepő eredmények, de remélhetőleg azok majd az ellenfeleknek fájnak… A fiatalok beépítése továbbra is fontos, kívánom, hogy az legyen az erősségünk, hogy újak vagyunk.”

Míg a felvezetésben Kovács Katalin, a Honvéd háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok kajakos ikonja azt mondta, sporttörténelmi lesz a szombati bajnoki meccs a címvédő Falco ellen, Báder Márton sportigazgató leszögezte, a gárda felelőssége, hogy egész Budapestet képviseli.

„Az élvonalbeli szereplés azért is fontos, hogy az akadémiánk ne más kluboknak neveljen játékosokat, a fiataloknak legyen elérhető céljuk és motivációjuk, hogy az A-csoportos csapatba kerülhetnek” – mondta a korábbi válogatott center. „A bennmaradás a cél, ez szép és nehéz feladat. Tervünk, hogy még erősítsük a csapatot, de akadtak gazdasági nehézségeink, márpedig a stabilitás és a biztos lét a legfontosabb, ezért sem igazoltunk még légióst.”

Baksa Szabolcs, a Honvéd 30 éves edzője reményét fejezte ki, hogy a szombati rajton – az együttes a Ludovika Arénában fogadja a címvédő Falcót – sok szurkoló lesz.

„Közösen döntöttük el, hogy azok, akik a feljutásban részt vettek, és alkalmasak az élvonalbeli szereplésre, maradjanak a csapatnál” – mondta a fiatal szakember. „Hiszem, hogy lépésről lépésre haladva fel tudjuk venni az élvonalbeli ritmust. Készen állunk a bajnok Falco fogadására, a kihívásra!”

„A legnehezebb ellenfelet kaptuk” – Simon Kristóf, a Honvéd hátvédje
– Belecsapnak a lecsóba: az első meccsük a címvédő Falco elleni lesz…
– Ez egyszerre jó és rossz, mert nyilván az elmúlt évek eredményei alapján a legnehezebb ellenfelet kaptuk. Ugyanakkor, ahogyan Gergely István elnök is elmondta, ez kitűnő lehetőség arra, hogy bizonyítsunk. Úgy gondolom, ezen a meccsen teher nélkül léphetünk pályára, és meg akarjuk mutatni magunknak is, hogy megérkeztünk az élvonalba.

– Mennyire kész ez a Honvéd, mint csapat, hiszen elhangzott többször is, hogy még érkezhetnek légiósok a jövőben.
– Az előző évadból a bosnyák Stefan Mijovic maradt, de új külföldi nem csatlakozott hozzánk. Lehet, hogy nem igazolt a klub újabb légióst, de a magyar gerinc adva van, és bizonyította a felkészülés során, hogy jó csapatot alkot, hiszen például a szlovák bronzérmes Komárnót meg is tudta verni hazai pályán. Nyilván szükség lehet később még légiósokra, de ennek megítélése a vezetőség feladata.

– A jelenlegi keretből önnek van a legnagyobb élvonalbeli rutinja. Mit gondol, hogyan tudja a csapat javára fordítani?
– Nem vagyok megmondóember, és tanítani sem akarok senkit, minden játékosnak éreznie kell annak a súlyát, mit jelent az A-csoportban játszani, s hogy mi vár ránk a következő évadban. Segítek, amiben tudok, úgy érzem, az előző idényben sikerült kiharcolnom magamnak a vezérszerepet, amit szeretnék átmenteni a folytatásra is, ez az egyéni célom.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik