Férfi kosár Eb: a mieink célja életben maradni a halálcsoportban

BOBORY BALÁZS, FAZEKAS ZOLTÁN (Köln)BOBORY BALÁZS, FAZEKAS ZOLTÁN (Köln)
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 07:57
null
A mieink Szlovénia, Franciaország, Németország, Litvánia és Bosznia Hercegovina ellen lépnek parkettre a Lanxessben (Fotók: Árvai Károly)
Bosznia-Hercegovina ellen csütörtökön elkezdi szereplését a kontinensbajnokság kölni csoportjában nemzeti együttesünk, amely optimistán és a győzelem reményében várja a nyitó mérkőzést.

APA, KEZDŐDIK! – kiabálhatja sok magyar kisgyerek csütörtök 14.30 órakor a hazánkban népszerűvé vált reklámszöveget, akkor rajtol el ugyanis a 41. férfi kosárlabda Európa-bajnokság, amelyen örvendetes módon ismét szurkolhatunk válogatottunknak, hiszen Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapata a 2017-es Eb után ismét kvalifikálta magát. Azért is érdemes megbecsülnünk és értékelnünk férfiválogatottunk teljesítményét, mert 1969 óta – vagyis 53 éven keresztül – nem fordult elő, hogy egymás után két Európa-bajnokságra kijutott volna a nemzeti együttes, 1969 és 1999 között pedig egyszer sem jutott ki a kontinenstornára.

A tavaly áprilisi sorsoláson Fortuna nem fogadta kegyeibe Vojvoda Dávidot és társait, hiszen a viadal legnehezebb csoportja jutott nekik, a mértékadó FIBA is a „halálcsoport” jelzőt biggyesztette a B-jelű hatos elé, amelybe a mieink mellett a címvédő Szlovénia, a toronymagas favorit Franciaország, a korábbi háromszoros győztes Litvánia, a rendező Németország és az NBA-sztárt is bevető Bosznia-Hercegovina került.

Az előttünk álló Eb krónikájához tartozik az is, hogy eredetileg 2021 szeptemberében rendezték volna, de a koronavírus-járvány és az olimpia ugyanerre az esztendőre halasztása miatt csúsztatták át 2022-re. A kontinensviadalt ismét négy országban, összesen öt helyszínen rendezik meg, a németek mellett – akik a záró szakasznak is otthont adnak Berlinben, míg a csoportkörnek Köln a házigazdája – Grúzia (Tbiliszi), Olaszország (Milánó) és Csehország (Prága) lesz a vendéglátó. Nem először fordul elő, hogy a nemzetközi szövetség (FIBA) úgymond „szétszórja” a tornát, hiszen 2015-ben és utána 2017-ben is négy országban került sor az Eb-re, az előző viadalon, amelyet végül Szlovénia nyert meg, Finnország (Helsinki), Izrael (Tel-Aviv), Románia (Kolozsvár) és Törökország (Isztambul) rendezett.

A keddi hivatalos csapatfotózást követően, szerdán a Lanxess Arenában tartotta meg a meccs előtti utolsó tréningjét Ivkovics együttese, a gyakorlás utolsó 20 percére az újságírók is bemehettek, s örömmel láttuk, hogy „belőtték magukat” Ferencz Csabáék. A Körmend veterán bedobójának alig volt elrontott kísérlete, de a többiek is jól céloztak. A játékosokon egyébként semmiféle feszültséget nem lehetett látni, pedig az évek óta az Euroligában is pallérozódó Hanga Ádámon kívül a legtöbben elvétve kosárlabdáznak ilyen méretű csarnokban. A mieink fegyelmezetten végezték a munkát, nem volt nevetgélés vagy viccelődés, hiszen mégiscsak az Európa-bajnokság nyitó meccsére készültek, amely ugye kiemelten fontos a továbbjutás szempontjából. Ezt Hanga is megerősítette az edzés utáni hivatalos sajtótájékoztatón, amelyen Ivkoviccsal képviselte a magyar válogatottat.
„A bosnyákok elleni mérkőzés el is döntheti a sorsunkat – utalt a Real Madrid 33 éves klasszisa arra, hogy a csütörtöki vesztes meglehetősen nehéz helyzetbe kerül a továbbjutást érő első négy megszerzéséért vívott harcban. – Izgatottak vagyunk, és nagyon várjuk a rajtot. A mi együttesünk és a múlt héten a világbajnoki selejtezőben a franciákat Szarajevóban legyőző ellenfelünk is önbizalommal telve lép pályára a halálcsoportban, amelyben egyik meccsen sem mi vagyunk a favoritok. Meg kell próbálnunk élvezni a játékot, amellett, hogy ez egy Európa-bajnokság. Nagy csatára számítok!”

Mivel az észak-amerikai profi bajnokság még szünetel, a csapatokban hemzsegnek az NBA-sztárok, játékuk miatt feltehetően magasabb lesz a színvonal – ez az általános szakvélemény is. A Nemzeti Sport kölni delegációjának szerencséje volt szerda délelőtt, hiszen a Rajna-parti város ikonikus helyén, a Dóm téren belebotlott a könnyű sétáját megejtő Domantas Sabonisba és Jonas Valanciunasba, a litván együttes NBA-duójába, s ők készséggel álltak rá egy közös fotóra. És még emlékeztek is ránk Szombathelyről, ahol ugye egy hete világbajnoki selejtezőben a litvánok nyertek 88–78-ra. Velük szeptember 6-án csap össze újra együttesünk, talán a visszavágás reményében – de előtte még jön a rajt, ami tényleg kulcsfontosságú, s amit Ivkovics szerdai nyilatkozata alapján meg akarunk nyerni. A teljesség kedvéért azt is jegyezzük meg, hogy a balszerencsés csoportbeosztás mellett a meccsek időrendje sem kedvező nekünk, hiszen a talán leginkább legyőzhetőnek tűnő bosnyákokkal kezdünk, és a németekkel zárunk, akik házigazdaként nyilván még akkor is kemény diónak számítanak, ha esetleg addigra már nem lesz sanszuk a továbbjutásra.

Hanga Ádám szerint már az első, bosnyákok elleni meccsen eldőlhet a magyar csapat sorsa
Hanga Ádám szerint már az első, bosnyákok elleni meccsen eldőlhet a magyar csapat sorsa

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 


Jonas Valanciunas (zöldben) és Domantas Sabonis (jobbra) vidáman fotózkodik a Dóm téren munkatársainkkal
Jonas Valanciunas (zöldben) és Domantas Sabonis (jobbra) vidáman fotózkodik a Dóm téren munkatársainkkal


NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!


FÉRFI KOSÁR EB – A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTJA
B-CSOPORT (Köln, Németország)
1. FORDULÓ (szeptember 1.)
Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁGKezdés: 14.30
Szlovénia–Litvánia
Franciaország–Németország
2. FORDULÓ (szeptember 3.)
Németország–Bosznia-Hercegovina
Litvánia–Franciaország
MAGYARORSZÁG–SzlovéniaKezdés: 20.30
3. FORDULÓ (szeptember 4.)
Litvánia–Németország
Szlovénia–Bosznia-Hercegovina
Franciaország–MAGYARORSZÁGKezdés: 20.30
4. FORDULÓ (szeptember 6.)
Bosznia-Hercegovina–Franciaország
MAGYARORSZÁG–LitvániaKezdés: 17.15
Németország–Szlovénia
5. FORDULÓ (szeptember 7.)
Litvánia–Bosznia-Hercegovina
Franciaország–Szlovénia
MAGYARORSZÁG–NémetországKezdés: 20.30

A TORNA TELJES MŰSORA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik