3x3-as kosárlabda-vb: a negyeddöntőben búcsúzott a magyar női válogatott

GY. F.GY. F.
2026.06.06. 17:55
null
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott óriási csatában 21–20-ra kikapott a címvédő hollandoktól szombaton a varsói világbajnokság negyeddöntőjében.


CSALÓDÁST KELTŐNEK semmi szín alatt nem nevezhettük legjobbjaink szereplését a lengyelországi világbajnokságon. Jakab Máté szövetségi kapitány csapata a harmadik helyen jutott tovább bivalyerős csoportjából, majd átlépett Lettországon, így bejutott a legjobb nyolc közé, ebben magasságban legutóbb 2019-ben járt, akkor mondjuk ezüstérmet szerzett. 

A világbajnok Hollandia volt a negyeddöntős ellenfelünk, az első kosarat viszont szép sarkazást követően Takács-Kiss Virág szerezte meg a találkozón. Papp Klaudia (az elnyűhetetlen csapatkapitánynak áprilisban eltört a felső állkapocscsontja a Sopron Basket „nagypályás” együttesének Magyar Kupa-döntőjében, kisebb csoda, hogy játékra jelentkezett) büntetőjével ismét vezettünk, sőt, elléptünk 5–2-re, de kaptunk egy duplát. Takács-Kiss tett vissza egy lepattanót, majd Noortje Driessen fordult bele szabálytalanul Böröndy Vivienbe. Hollandia fordított, ebben a periódusban minden bejött neki, 10–7-re vezetett.

Aztán 12–8-ra is, Papp középtávolról szépített, de megint kaptunk egy távolit, elképesztően dobott a rivális (összesen hat kétpontost szerzett, minden játékosa betalált kintről, míg nálunk csak Papp kétszer). Úgy tűnt, nincs már esély, de azért kapaszkodtunk, 17–11-ről felzárkóztunk 17–16-ra, és amikor már kezdtük elhinni, hogy csoda közeli élményben lehet részünk, Lotte van Kruistum bevágott egy távolit… A remek Zoe Slagter kosarával karnyújtásnyira került a sikertől a 20–17-es előnyhöz jutó címvédő (tavaly Mongóliában diadalmaskodott, igaz, azóta két helyen kicserélődött a kerete), viszont Takács-Kiss közelije után (ahogy a kommentátorok becézik) „Papparazzi”, vagyis Papp Klaudia bámulatos duplával kiegyenlítette együttesünk hátrányát. Már csak az maradt a kérdés, lesz-e valakié az utolsó szó, vagy az egyik fél második pontjáig tartó hosszabbítás dönt arról, ki jut be az elődöntőbe, ám Driessen végigvitt egy ziccert, aminek köszönhetően Hollandia örülhetett.

Nincs megállás, a jövő héten már Európa-bajnoki selejtező vár a magyar női és a férfiválogatottra is Kassán, utóbbi a Kelemen Balázs, Komma László, Molnár Mátyás, Roszics Uros kerettel igyekszik kiharcolni a szereplést a szeptemberben esedékes kontinensviadalra, amelyet a belgiumi Antwerpen rendez meg.

3X3-AS KOSÁRLABDA
VILÁGBAJNOKSÁG, NŐK, VARSÓ
Negyeddöntő
Hollandia–Magyarország 21–20

 

Legfrissebb hírek

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

A Liverpool lecsúszhat egy vb-ászról, de kinézett egy másikat – a hollandoktól

Angol labdarúgás
2026.07.08. 08:53

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
2026.07.05. 14:24

Ronald Koeman a kiesés után távozik a holland válogatott éléről

Foci vb 2026
2026.06.30. 23:27

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:10

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
2026.06.30. 16:55

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
2026.06.30. 11:27

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
2026.06.30. 11:12