„Ennyire futotta az erőmből” – Rátgéber László segélykiáltása

V. H. L.V. H. L.
2026.05.07. 15:36
null
Rátgéber László (Fotó: Nemzeti Sport)
Hosszabb Facebook-bejegyzésben méltatta a klubnál folyó szakmai munkát Rátgéber László, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapítója, aki hatalmas sikernek tartja a pécsi hölgyek NB I-es bajnoki címét, ám bejelentette: ha tíz nap alatt nem találnak támogatókat a gárda Euroliga-indulásához, befejezi a felnőttcsapatok menedzselését.

Egyszerre boldog és szomorú Rátgéber László – ez derült ki a kiváló kosárlabda-szakember legújabb Facebook-bejegyzéséből. A pécsi női kosárlabdacsapattal kedden újabb bajnoki címet szerző sportvezető szerint a bajnoki siker ismét igazolta az akadémia szakmai koncepciójának helyességét, mint ahogy arra is büszke, hogy a technológiára, a tudományra és a művészetre alapuló koncepció mellett a siker negyedik pilléreként a szurkolókkal is újra egymásra talált az együttes. 

„Azzal kell kezdenem, hogy hihetetlenül büszke vagyok erre a csapatra! Ez a tizedik magyar bajnoki címem; mint egy tudományos cikkben, eddig kilencben első szerző voltam, ebben az utolsó. Az, akinek nem akasztottak aranyérmet a nyakába, de ő fogta össze a sorokat. És talán a teli csarnok még nagyobb siker az aranyéremnél” – fogalmazott.

Rátgéber László posztjában felhívta a figyelmet arra: a bajnoki diadal úgy született meg, hogy két légiósuk kivételével saját erőforrásokra támaszkodtak, s az akadémia klasszis játékosok sorát nevelte és neveli ki.

„Fantasztikus sikerek születtek az elmúlt hónapokban is, most látszik igazán, milyen munkát végzünk az Akadémián. Juhász Dorkát választották a 2025–2026-os Euroliga-évad legértékesebb játékosának, Kiss Virág a világbajnokságra kijutó magyar női válogatott csapatkapitánya lett, és nagy büszkeséggel mondhatom azt is, hogy Josepovits Kinga 18 évesen debütált ebben a válogatottban. Mindezek mellett a WNBA idei draftján a Phoenix Mercury kiválasztotta Rátkai Esztert, ez idén mindössze nyolc európainak sikerült” – emlékeztetett a szakember.

Rátgéber László azt is elárulta: nagy álma, hogy kizárólag saját nevelésű játékosokból egy Európában is ütőképes szupercsapatot hozzon össze, ám jelenleg nincsenek meg az anyagi feltételek ahhoz sem, hogy a pécsiek ősszel elindulhassanak az Euroligában.

„Sokakkal tárgyaltam, sokakkal leültem. Öt éven keresztül. Sok ígéretet is kaptam, de ezekből nem lett piaci alapú támogatás. Úgy látom, új kapukat kell nyitni, és kiáltunk a megmentőkért! Persze a saját szervezetünket is alaposan meg kell vizsgálnunk. Újból megnézetni munkatársaim hozzáadott értékét. Az általunk teremtett és képviselt értékek, azt hiszem, egyértelműek, az előttünk álló hatalmas lehetőség is ugyanarra mutat. De nekem hideg fejjel kell gondolkoznom, felelősséggel tartozom az akadémiáért, a munkatársaimért, játékosainkért, a rendszerért, amit felépítettünk, nem vihetem azt a homályosba a legszebb álmokért sem. Ha pedig a realitásokat nézem, ilyen anyagi kondíciók között nem tudjuk vállalni az Euroligát, nem tudunk a mostaninál feljebb lépni. Nekem ennyi futotta az erőmből. Itt a vége. Lehet, hogy már most is késő, de kérni fogunk tíz nap türelmi időt az edzőinktől, játékosainktól, ennyi türelmi időt még adtam magunknak, talán ennyi még belefér. Ha ezalatt nem sikerül megteremteni az Euroliga feltételeit, akkor más szinten kell terveznünk a jövőnket. És tudom, azt is jól fogjuk csinálni, az is egy út, és arra is büszkék leszünk.”

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: nyolc ponttal nyert Pasaréten a Sopron

Kosárlabda
2026.11.01. 20:21

Hatodik mérkőzését is megnyerte a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.31. 17:01

Női kosár NB I: a DVTK tíz ponttal nyert az ETO ellen

Kosárlabda
2026.10.25. 19:11

Női kosárlabda NB I: tovább őrzi hibátlan mérlegét a Sopron

Kosárlabda
2026.10.24. 20:13

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
2026.10.18. 19:25

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.17. 20:06

Női kosár NB I: a Csata otthon nyert a Szekszárd ellen

Kosárlabda
2026.10.11. 19:10

Örök szenvedély : 60 éves az Euroliga-győztes újvidéki-pécsi mágus, Rátgéber László

Kosárlabda
2026.10.11. 06:59