Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2025.10.09. 19:56
null
A DVTK-nak nem volt esélye a pontszerzésre (Fotó: Czinege Melinda)
Fokozatosan léptek el a törökök a borsodiaktól, s egyértelmű sikert arattak Miskolcon a női kosárlabda Euroliga C-csoportjában csütörtökön.

Európa- és világsztárok melegítettek a DVTK Aréna parkettjén csütörtökön a DVTK Hun-Therm és a Fenerbahce Euroliga-mérkőzése előtt, amellyel elkezdték az elitsorozatot a felek. A törököknél ott volt a kezdőcsapatban a belgák két kétszeres Európa-bajnoka, Julie Allemand és Emma Meesseman, no meg az ausztrál sztár, Bec Allen is. A hazai szurkolók piros-fehér-zöld élőképpel készültek és elénekelték a Himnuszt a feldobást megelőzően. A mieink első hat pontja Monika Grigalauskyte nevéhez fűződött, ezzel vezetett is Völgyi Péter együttese hat ötre.

Nem volt megilletődve a borsodi csapat, amivel a reménybeli szoros találkozó első fontos feltételét teljesítette, és amire szintén szüksége volt, hogy bírja a megszokottnál nyilvánvalóan magasabb intenzitást. Öt perc után néhány mutatós akcióval 15–9 volt ide, Miguel Mendez időt is kért. Allen bevágott két triplát, de az is látszott, hogy a spanyol Paula Ginzo nagy értéke a DVTK-nak.

Az első negyedet már a Fener zárta három pontos előnnyel, egyre több hibára kényszerítette a magyar bajnoki ezüstérmest. „Erről a 19-ről nem bírunk elmozdulni…” – hangzott el a lelátóról, és valóban megakadt a házigazda gépezete. Aho Tyra két büntetőt is elhibázott, így Bella Smuda első sikeres büntetőjéig a második periódus több mint felét beleértve 9 percen és 27 másodpercen át maradtak pont nélkül a hazaiak. Nyilván a különbség is tíz pont fölé nőtt közben, 39–26-ra vezetett a félidőben a Fener.

Fordulatra, látva a harmadik negyed első perceit, nemigen volt sansz, de abban joggal bízhattunk, hogy már különösebb teher nélkül képesek lesznek még szép megoldásokra a DVTK játékosai. Akadtak ilyenek, például Aho Nina és Miklós Melinda hármasa egymást követő támadásokból – érkezett is a megérdemelt taps a nézőtérről.

A záró felvonás tétje az volt, sikerül-e netán húsz ponton belül maradnia a mieinknek, ehhez legfeljebb kettő ponttal veszíthették el a tíz percet. Mivel Meesseman középtávolijának köszönhetően bő hat és fél perccel a vége előtt már 26 pontos Fener-előnyt regisztrálhattunk, erről is le kellett tehát mondaniuk a piros-fehéreknek, mi több, harmincnál is nagyobb lett a differencia (58–89). Tragédia azért nem történt, a két csapat nem volt egy súlycsoportban, egyértelmű, hogy más-más célokért küzdenek az Euroligában.

A jövő héten néhány kategóriával könnyebb feladat vár a DVTK-ra, a görög Olympiakosz otthonából kellene két ponttal távoznia.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA, C-CSOPORT
DVTK HUN-THERM–FENERBAHCE (török) 58–89 (19–22, 7–17, 19–23, 13–27)
Miskolc, 3000 néző. V: Marziali (olasz), Baloun (cseh), Borusas (litván)
DIÓSGYŐR: Aho N. 5/3, Lelik 6, TAKÁCS 10/6, GINZO 13/9, Grigalauskyte 11. Csere: Kányási, Miklós M. 3/3, Smuda 10, Toman P., Aho T., Poczkodi. Edző: Völgyi Péter
FENERBAHCE: ALLEMAND 7/3, ÜZÜN 14/9, Allen 8/6, MEESSEMAN 13, RUPERT 16/3. Csere: CAKIR 5/3, Billings 9, ONAR 12/3, Senyürek 4, Sacalir 1. Edző: Miguel Méndez
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–5. 4. p.: 10–7. 5. p.: 15–9. 7. p.: 19–18. 9. p.: 19–20. 15. p.: 19–30. 16. p.: 21–31. 19. p.: 24–37. 21. p.: 29–39. 23. p.: 29–47. 24. p.: 33–51. 27. p.: 35–55. 30. p.: 43–58. 33. p.: 45–67. 35. p.: 48–76. 37. p.: 51–81
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Az első negyedben a hármasokkal tudta tartani a lépést a Fenerbahce, ezzel a játékrésszel teljesen elégedett voltam, mind támadásban, mind védekezésben az elképzelésem szerint zajlott. Ám a folytatásban az üres dobóhelyzeteket nem vállaltuk el, sok labdát vittünk be feleslegesen a festékbe. Összességében több volt ebben a mérkőzésben. A meccs tanulsága az, hogy bátrabban kell kosárlabdáznunk.
Miguel Méndez: – Remek atmoszférájú mérkőzés volt, a szurkolók jó hangulatot teremtettek. A játékosaim nagyon élvezték idénybeli első Euroliga-találkozónkat. A meccs eredménye azonban nem tükrözi a pályán történteket, nagyon nehéz volt a DVTK ellen játszani.

VÉLEMÉNYEK

Nagyon kemény ellenfél volt a Fenerbahce, nem volt könnyű ellene játszani. Viszont az ilyen mérkőzésekből lehet a legtöbbet tanulni, úgyhogy a jövő szempontjából ez egy hasznos találkozó volt.

Bella SMUDA, a DVTK centere

Fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók, jó mérkőzés volt, függetlenül attól, hogy nem sikerült az elejétől a legjobb formánkat hozni. De nagyon örülünk, hogy sikerült megnyerni az első meccset.

Olcay CAKIR, a Fenerbahce hátvédje

 

 

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics marad a DVTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:10

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:37

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:24

Női kosár Euroliga: a DVTK-s Kathryn Westbeld egyszerűen csak boldog

Kosárlabda
2025.11.07. 10:39

A Romától is kikapott a Rangers, idegenben nem tudott nyerni a Fenerbahce az El-ben

Európa-liga
2025.11.06. 23:17

Öt légiós a magyar női kosárlabda-válogatott legfrissebb keretében

Kosárlabda
2025.11.06. 13:06

Női kosár Euroliga: fél lábbal a következő körben a DVTK

Kosárlabda
2025.11.05. 21:59

Női kosárlabda Ek: szekszárdi vereség a Sepsitől

Kosárlabda
2025.11.05. 20:29
Ezek is érdekelhetik