Golomán György: feljutás rekorddal, ünneplés a szökőkútnál és folytatás a Burgosszal az ACB-ligában

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.05.15. 07:54
Golomán György feljutott a Burgosszal (Fotó: Getty Images)
Egy évad után ősztől ismét az ACB-ligában játszhat Golomán György, aki a kétszeres Bajnokok Ligája-első Burgosszal ligatörténelmi mérleggel jutott vissza a legmagasabb osztályba.

 

– Nagyszerű idényt zártak. Ön hogyan látja? 
– A spanyol másodosztályban eddig példátlan rekord, hogy harminckét győzelemmel és két vereséggel legyen bajnok egy csapat, igen, mondhatjuk, jó évad volt – válaszolta a már a vakációját töltő Golomán György, a Burgos 29 esztendős magyar válogatott erőcsatára, aki a 2023–2024-es idényben a Girona játékosaként már játszott az ACB-ligában. – Azért megjegyezném, hogy az eredmény nem tükrözi, mekkora erőfeszítés volt így megnyerni a másodosztályt. Állandó nyomás alatt játszottunk, elvárás volt a feljutás, a legtöbb mérkőzésen győzelmi kényszerben léptünk pályára, szóval nem volt könnyű menet, még ha a számok nem is feltétlenül ezt sugallják. 

Golomán a kupával

– A klub 2020-ban és 2021-ben Bajnokok Ligáját nyert, majd kiesett a spanyol élvonalból, azóta a másodosztályban szerepelt. Minden bizonnyal elvárás volt, hogy feljussanak – érezték ezt önök is? 
– Igen, éreztük, a szurkolókon, a klubban dolgozókon, a vezetőkön is. A bajnoki címet, az egyenes ági feljutást tűztük ki célul, ami sikerült is, mert olyan játékosokból állt a csapat, akik elbírták ezt a terhet. 

– Akkor marad – és irány az ACB-liga? 
– Igen, ez a terv. Tavaly egy plusz egy évre garantált szerződést írtam alá, amiben az szerepelt, hogy feljutás esetén maradok, és életbe lép a plusz egy év. A vezetők az idény végén jelezték, szeretnék, ha tényleg maradnék, és én is ezt érzem. 

– Megkedvelte Burgost? 
Nyugodt, szép város, Madrid kétórányira van, jó a gasztronómia, kedvesek az emberek, örülök, hogy itt játszhatok – és ősztől már az élvonalban.

– Elégedett a csapatban kapott szerepével? 
Igen, már amikor aláírtam, tudtam, hogy egy másik játékossal osztozunk a centerposzton, és azt is, hogy a cél a legfontosabb, a feljutás kiharcolása. Én nem vagyok statisztikamániás, a csapat teljesítménye mindig fontosabb volt az egyéni mutatóknál. Tizenhat percet játszottam átlagban, ezalatt kilenc pontot szereztem, ez rendben van. 

– Volt nagy az ünneplés? 
– Többször is, mert három fordulóval a vége előtt már biztossá tettük az első helyet. A legnagyobb persze az utolsó meccs után, amikor a belvárosban egy szökőkútnál több ezer drukkerrel ünnepeltünk – felejthetetlen élmény volt. 

– Mit jósol az ACB-liga rájátszására? 
Figyelemmel követem a bajnokságot, szerintem a Real Madrid lesz a befutó. 

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
Tegnap, 9:50

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Kosárlabda: az U16-os fiúk kikaptak a finnektől a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.01.31. 20:40

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Kosárlabda: újabb győzelem az U16-osoktól a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.01.30. 20:36

Kosár: „Szeretnék a nagycsapatok ellen is bizonyítani” – Drahos Leila

Utánpótlássport
2026.01.29. 19:51

Kosár: fölényes sikerrel kezdtek az U16-os fiúk a Szent István-kupát

Utánpótlássport
2026.01.29. 16:21

Kosárlabda: Flasár Botond és Varga Ferenc is szintet lépett a DEAC-ban

Utánpótlássport
2026.01.26. 13:24
Ezek is érdekelhetik