Sorozatban harmadszor döntős a Real Madrid a kosárlabda Euroligában, ellenfele a Panathinaikosz lesz

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.24. 22:56
Mathias Lessort úr volt a palánkok környékén, 17 ponttal és 10 lepattanóval zárt a Panathinaikoszban (Fotó: Getty Images)
A Panathinaikosz jutott be elsőként a férfi kosárlabda Euroliga vasárnapi döntőjébe, miután a Berlinben zajló final four pénteki első elődöntőjében 73–57-re legyőzte a Fenerbahcét. A zöldek ellenfele a Real Madrid lesz – késő este a címvédő szintén magabiztosan verte meg ellenfelét, az Olympiakoszt (87–76).

 

PANATHINAIKOSZ–FENERBAHCE 73–57

A berlini final four díszvendégei között ott volt a hatszoros NBA-bajnok Scottie Pippen, valamint az amerikai liga jelenlegi csillagai közül Janisz Adetokunbo – ő elsősorban a Panathinaikoszban játszó öccse, Kosztasz kedvéért érkezett (hétpercnyi játék, benne két lepattanó és egy blokk) –, és a többiekkel együtt azt láthatták, hogy Kendrick Nunn és Jerian Grant is bevágott gyorsan egy-egy triplát, amelyekre alapozva a görög csapat 12–0-val indította a meccset.

Ebben az évszázadban egyszer sem kezdődött ilyen egyoldalúan mérkőzés a férfi Euroliga négyes döntőjében, de aki a villámrajt láttán kiütésre számított, tévedett: lassacskán bemelegedtek a Fenerbahce nehéztüzérei is, és amikor a nagyszünet előtti pillanatokban Nigel Hayes-Davis a második hármasát is a helyére küldte, már csak két pont volt a különbség (38–36).

A harmadik negyedben az isztambuliak Nathan Sestina hármasa és Tyler Dorsey duplája révén felkapaszkodtak egy pontra (51–50), csakhogy a következő öt és fél percben egyszer sem találtak a gyűrűbe, a lepattanókat sem tudták begyűjteni, és a Panathinaikosz az utolsó játékrész elején újra tízpontosra hizlalta előnyét (60–50).

Innen pedig nem volt visszaút, az utolsó negyedben újra érezhető volt az első percek egyoldalúsága, és a Panathinaikosz magabiztos, 16 pontos győzelemmel szerezte meg a jogot, hogy 2011 után újra döntőt vívjon az első számú európai kosárkupában. Akkor győzött is, az volt a zöldek hatodik diadala.

REAL MADRID–OLYMPIAKOSZ 87–76

A Real Madrid úgy kezdett, mint a két csapat tizenegy évvel ezelőtti döntőjében, sőt egy picivel még jobban: jó lepattanózással és kiváló távoli dobásokkal, benne Mario Hezonja három hibátlan triplájával 28–10-re megnyerte az első negyedet. 

Az a bizonyos 2013-as finálé 27–10-zel indult, csakhogy a végére az Olympiakosz fordított. Nos, most más volt a forgatókönyv, a címvédő motorjából nem akart kifogyni a muníció, a második negyedben 25 pont is volt a különbség a két csapat között (54–29).

A második félidőre összekapta magát a pireuszi egylet, 6–0-val indított, és a harmadik negyedben 12 pontot szóró Alec Peters vezérletével szorosabbá tette a meccset. A záró tíz percben egyszer nyolc pontig apadt a hátrány (77–69), de a Real ezúttal nem hagyta elúszni a meccset, a hajrában újra kinyitotta az ollót.

A madridiak sorozatban a harmadik Euroliga-döntőjüket játszhatják, a tavalyit, még Hanga Ádámmal a soraikban, megnyerték – éppen az Olympiakosz ellen. 

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NÉGYES DÖNTŐ, BERLIN
ELŐDÖNTŐ
Panathinaikosz (görög)–Fenerbahce (török) 73–57 (22–13, 16–23, 18–14, 17–7)
Ld: Lessort 17, Nunn 14, Grant 13, ill. Hayes-Davis 14, Gudurics 10, Sestina 10
Real Madrid (spanyol)–Olympiakosz (görög) 87–76 (28–10, 28–27, 15–21, 16–18)
Ld: Musa 20, Hezonja 12, Poirier 11, Yabusele 11, ill. Peters 23, McKissic 17, Williams-Goss 15

A VASÁRNAPI PROGRAM
Döntő
19.00: Real Madrid–Panathinaikosz
A 3. helyért
16.00: Olympiakosz–Fenerbahce

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik