Férfi kosár: Gasper Potocnik hisz benne, hogy javulni fog a Sopron

Vágólapra másolva!
2023.11.28. 10:22
null
Gasper Potocnik hízelgőnek tartja, hogy szóba került a neve a kapitánykérdésben (Fotó: Kovács Péter)
A vasárnap a Sopron KC új edzőjének kinevezett szlovén Gasper Potocnik örömmel vállalt újra munkát Magyarországon.

 

– „Mindig hamar megtalálom a jövőbeli motivációmat, viszont most a hozzátartozóimat helyezem előtérbe” – mondta tavasszal, amikor három és fél év után el kellett mennie Szolnokról. Sikerült megvalósítania?
– Magamat is megleptem, mert amikor eljöttem Szolnokról, utána tényleg teljes mértékben eltávolodtam a kosárlabdától – válaszolta a Nemzeti Sportnak a szlovén Gasper Potocnik, a Sopron KC férficsapatának vasárnap kinevezett új vezetőedzője. A 42 éves szakember 2019-től idén áprilisig az Olajbányász edzője volt (a piros-feketékkel bajnoki ezüstérmes lett 2021-ben, Magyar Kupát nyert 2022-ben), azt megelőzően pedig Körmenden is dolgozott az NB I-ben. – Csak a családra fókuszáltam, nem dolgoztam és foglalkoztam a sportággal, sokat pihentem, így most motivált vagyok.

– Hogyan került Sopronba?
– Hagyományos módon, a vezetőség az ügynökömön keresztül megkeresett, leültünk tárgyalni és tisztáztuk, miről beszélünk. Felvázolták a helyzetet, persze tudtam néhány dolgot a klubról, beszéltem játékosokkal, stábtagokkal, klubalkalmazottakkal, s ezek alapján döntöttem úgy, hogy vállalom a feladatot.

– Hiányzott önnek az edzői munka?
– Őszintén mondom, főleg eleinte nem igazán. Tavasszal fáradt voltam és tele volt a fejem, érzelmileg is kimerült voltam. Még a nyári férfi-világbajnokság meccseiből is csak néhányat néztem meg, ez sokat elárul… Az utóbbi egy-két hónapban már egyre többet foglalkoztam a sportággal.

– Hogyan látja új csapatát, amely három győzelemmel és hat vereséggel a 11. helyen szerénykedik a tabellán?
– Nehéz megítélni, de nyilván a helyezés nem jó. Majdnem a nulláról kell kezdenem, hiányzik egy center, s nem a legjobb a helyzet, mert ha úgy lenne, nem lett volna edzőváltás. De ha elfogadom a munkát, akkor hiszek is benne, hogy javulást lehet elérni. Nem csak miattam, én is egy kis kirakósdarab vagyok, itt elsősorban a struktúra, a profi megközelítés, a helyes munkarend kialakítása az elsődleges feladat, de közben türelmesnek kell lenni.

– Mit gondol a férfibajnokság idénybeli történéseiről?
– Kiegyenlített a mezőny, de egy-két csapat kiemelkedik. A szurkolók számára biztos érdekesebb, mint korábban, mert bárki legyőzhet bárkit. Amit láttam, az alapján azt érzem, talán az előző idény is gyengébb volt az azt megelőző kettőnél, most pedig még lejjebb esett a nívó. De kívülről máshogy látja az ember…

– Mi a cél Sopronban?
– Mindenkinek keményen kell dolgoznia, a hozzáállásnak megfelelőnek kell lennie, el kell érni, hogy egy hajóban evezzünk, edzésen, meccsen, s kialakuljon valamiféle egység. Jó lenne az első nyolc közé kerülni, de még nem lehet tudni, sikerül-e. Hétfő délután utaztam Sopronba, este tartottam az első edzést, azaz eddig mindent csak kívülről láttam.

– Milyen konzekvenciákat vont le a szolnoki és a körmendi időszaka után?
– Semmi különöset, én és a családom is mindig úgy éreztük, kedvelnek minket Magyarországon, s mi is szeretünk itt élni, ez a második otthonunk. Körmenden és Szolnokon is mindig a legjobbamat adtam, ebből lett jó és rosszabb eredmény, közben a személyiségem is sokat fejlődött. Sok emberrel maradtam jó kapcsolatban, s egyáltalán nem mindig csak a munka miatt.

– Ivkovics Sztojan lemondása után felröppent az ön neve is mint lehetséges jelölté a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára – kommentálná?
– Senki sem keresett hivatalosan, de megtisztelő számomra már az is, hogy szóba került a nevem.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik