Női kosárlabda NB I: hazautazott a Győr amerikai légiósa

2023.10.24. 11:28
null
Diamond Miller hazautazott (Fotó: Nagy Gábor)
Hazautazott gyógykezelésre Diamond Miller, a női NB I-ben ezüstérmes SERCO UNI Győr amerikai kosárlabdázója.

 

A bajnokságban három forduló után veretlen, az Euroligát viszont három vereséggel kezdő csapat vezetőedzője, Cziczás László a klub honlapján elmondta, a nyáron leigazolt játékos a Bologna elleni meccs után jelezte, hogy valami nincs rendben a térdével, így kilenc nappal ezelőtt kihagyta a Szigetszentmiklós elleni találkozót.

„Az állapota nem javult, az MR eredményét a mi orvosaink, illetve az egyesült államokbeli szakértők is kielemezték, a konzílium alapján a menedzsment és az orvosok úgy döntöttek, hogy néhány hétre hazautazik Minnesotába, ahol kezelés és rehabilitáció vár rá. Reményeink szerint november közepén ismét csatlakozhat a csapatunkhoz” – mondta a tréner Diamond Millerről, aki Juhász Dorka csapattársa volt a WNBA-s Minnesota Lynxben, és a magyar centerrel együtt bekerült a tengerentúli szezon újoncötösébe.

Cziczás László kifejtette, eddig egyetlen meccsen sem sikerült a teljes keretükkel kiállni az idényben.

„Sérülések, betegségek és egyéb apró problémák hátráltatták nemcsak a pályán mutatott teljesítményünket, hanem a teljes felkészülést is. Amikor végre láttuk a fényt az alagút végén, hogy esetleg lehetőségünk lesz a Bologna ellen teljes kerettel felállni, jött Dubei Debóra szemsérülése, akinek a teljes felépülése még néhány hetet igénybe fog venni” – tette hozzá az edző.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
6 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.24. 20:25

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56