Női kosár Euroliga: 11 ponttal kapott ki a Bolognától a Győr

2023.10.10. 19:39
null
Nem bírt a Bolognával a Győr (Fotó: Nagy Gábor)
Hat év után játszott újra hazai Euroliga-mérkőzést a SERCO Uni Győr női kosárlabda-csapata, a rossz kezdés azonban rányomta a bélyegét a hazaiak játékára, a Bologna nyerni tudott az Egyetemi Sportcsarnokban.

Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor az első két perc történései eldöntötték a győriek Bologna elleni összecsapását, hiszen az olaszok remekül, 10–0-s rohanással kezdtek, s onnan a magyar csapat futott rendületlenül az eredmény után, de nem tudott egyszer sem vezetni az összecsapáson.

Persze ennél jóval összetettebb a történet, mivel Cziczás László csapata azért sokszor nagyon szorosan üldözte a stabilan, kiegyensúlyozottan, ám távolról sem csillogóan teljesítő olaszokat, de a fontos pillanatokban sokat hibáztak a győriek, így nem nyerhették meg a meccset.

Pedig a városban és a klubnál nagyon készültek erre a hazai Euroliga-meccsre, hiszen a Rába-partiak 2017-ben léptek pályára legutóbb a legrangosabb sorozatban, nyerni ennél is régebben tudtak, egészen pontosan 2016 december 7-én, a török Mersin otthonában.

Azt nem lehet mondani, hogy a győriek ne tettek volna meg mindent a hazai visszatérés alkalmával a sikerért, az egész mérkőzésen loholtak a Bologna nyomában, sőt, a harmadik negyedben 43–43-nál utol is érték ellenfelüket, de a jó periódusokat sajnos mindig gyengébb követte, az egyenlítés után például még úgy is pillanatok alatt tett közé tíz pontot az olasz csapat, hogy Cziczás mester időkéréssel próbálta megtörni a vendégek lendületét. Egyébként is jellemző volt a hazaiakra, hogy a legfontosabb pillanatokban hibáztak, akkor, amikor lélektani szempontból is a maguk javára billenthették volna a mérkőzést.

Ez betudható annak is, hogy a magyar mag legtapasztaltabb tagja, Dubei Debóra retinasérülés miatt nem játszhatott, de természetesen a 24 pontig jutó, a múlt héten a keretbe becsatlakozó Diamond Miller beépítése is zajlik, hiszen az látszik, hogy az idei WNBA-draft második kiválasztottja klasszis játékos, de a csapatjátékba még nem sikerült teljesen beilleszteni. Ha ezek a problémák megszűnnek, mindenki számára kellemetlen ellenfél lehet a Győr az Euroligában.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
SERCO UNI Győr–Virtus Segafredo Bologna (olasz) 74–85
(16–20, 19–21, 21–19, 18–25)

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
12 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01