Juhász Dorka rengeteg élménnyel gazdagodott; Olasz Anna akkor is mosolyog, ha nincs túl jó kedve

S. T. J.S. T. J.
2023.10.21. 00:14
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

„Rengeteg élménnyel gazdagodtam. Már az is óriási dolog volt, hogy draftolt a WNBA-be a Lynx, aztán bekerültem a keretbe, és egyre többet játszottam. Kevés újoncnak jut annyi perc, mint amennyit Diamond Miller és én kaptunk az első idényünkben” – erről is beszélt Címlapsztorinkban a 23 éves Juhász Dorka, aki az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokság Minnesotában töltött idénye után igazolt az olasz a Beretta Famila Schióba. Megkérdeztük arról is, milyen Olaszországban a magyar kosárlabda megítélése, hiszen Ujvári Eszter sztár volt annak idején, s később többek közt Ujhelyi Petra és Honti Kata is szép időszakot töltött el Itáliában.

Nem egyszerű az élet a Magyar Öttusaszövetségben – korábbi működésének kérdőjeles esetei miatt a napokban rendőrségi feljelentés történt ismeretlen tettes ellen. A hónapok óta tartó belső vizsgálat a 2020 és 2023 áprilisa közötti jogi és pénzügyi működést veszi alapul. A feljelentést Mizsér Attila főtitkár tette meg a szóban forgó időszak írásos jelentése alapján – a vizsgálatot az időközben lemondó elnök, Simicskó István kezdeményezte, elsősorban egyes versenylovak áron aluli eladása, valamint a pénzügyi támogatások hiányos elszámolása, adminisztrációja miatt. Megkérdeztük az ügyben Mizsér Attila jelenlegi főtitkárt, Péntek Gábort, a szövetség felügyelőbizottságának elnökét, Vörös Zsuzsanna általános alelnököt és Gallai István korábbi főtitkárt.

Mosolyog akkor is, ha nincs túl jó kedve, és mosolyog rögtön azután is, hogy leúszott tízezer métert. Olasz Anna üde színfoltja nemcsak a nyílt vízi úszásnak, hanem a teljes magyar sportéletnek is – amelytől nem is akar elszakadni a visszavonulása után. De egyelőre még úszik, mert nagyon szeretne ott lenni a párizsi olimpián. A Képes Sport mellékletünknek adott interjúban azt is elárulta, hogy amikor elkezdett úszni, nem volt benne a paklikban, hogy versenysportoló lesz, csak szeretett lejárni az uszodába, szerette a társaságot, a hangulatot. Szóba került az is, hogy közeleg Párizs, még sincs kvótája.

Legfrissebb hírek

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
17 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55