Férfi kosár: Perl Zoltán bízik a továbbjutásban

GY. F.GY. F.
2023.08.08. 15:47
null
Perl Zoltán reményei szerint a magyar válogatott elkaphatja Izlandot (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)
A 2025-ös Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolása után a magyar válogatott hátvédje úgy véli, a hazai meccsek nagyon fontosak lesznek a csoportban.

– Hogyan értékeli a brutálisnak látszó csoportbeosztást?
– Én is úgy látom, hogy nagyon erős csoportba kerültünk, viszont ha megnézzük a többit, azokra sem lehet mondani, hogy könnyűek lennének. A férfimezőny nagyon együtt van Európában, szoros a verseny a válogatottak között. Tényleg nehéz a négyesünk, de bízom benne, hogy kiharcoljuk majd a továbbjutást.

– Izland egy ponttal maradt le a világbajnoki szereplésről. Fölé tudunk majd kerekedni a két egymás elleni mérkőzésen?
– Remélem, hogy igen. Tény, hogy jól szerepeltek a vébéselejtezőn az izlandiak, viszont mi sem vallottunk szégyent, kis szerencsével nekünk is meg lehetett volna a kijutás. A papírforma szerint mindenki úgy gondolja, hogy őket kell felülmúlni a kvalifikációhoz. A hazai meccsek nagyon fontosak, hogy azokon mindenki ellen legyen esélyünk, és ha idegenben nyernénk ezen felül egy meccset, nagyon jó helyzetbe kerülnénk.

– Jól sejtjük, hogy az olaszokat és a törököket sokkal nehezebb lesz legyőzni, ha számíthatnak euroligás játékosaikra is?
– Ezek valóban olyan válogatottak, amelyek az európai élmezőnyben találhatóak, ám néhány évvel ezelőtt az olaszok elleni világbajnoki selejtezőn megmutattuk, hogy itthon velük szemben is lehet esélyünk, nagyon szoros meccset játszottunk Debrecenben. Ellenük sem feltartott kézzel megyünk a pályára, megpróbálunk mindent.

– Csütörtökön indulnak az olimpiai előselejtezőre. Kezdésként meglephetik Lengyelországot?
– Úgy érzem, igen, olyan mentalitással kell kiutaznunk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Nyilván a felkészülési találkozókon mi sem voltunk százszázalékos állapotban, bízom benne, hogy jó formaidőzítéssel meglephetjük a házigazdát.

AZ EB-SELEJTEZŐ CSOPORTJAI
A-csoport:
Szlovénia, Ukrajna, Izrael, Portugália
B-csoport: Olaszország, Törökország, MAGYARORSZÁG, Izland
C-csoport: Spanyolország, Lettország, Belgium, Szlovákia
D-csoport: Németország, Montenegró, Bulgária, Svédország
E -csoport: Franciaország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Ciprus
F-csoport: Görögország, Csehország, Hollandia, Nagy-Britannia
G-csoport: Szerbia, Finnország, Grúzia, Dánia
H-csoport: Litvánia, Lengyelország, Észtország, Észak-Macedónia

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
Tegnap, 9:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Kosárlabda
2026.09.01. 12:42

A magyar férfi kosárválogatott nem tudta kihasználni a hazaiak hibáit, kikapott Szlovéniában

Kosárlabda
2026.08.30. 22:02

Nate Reuvers a családja előtt szeretne játszani Katarban

Kosárlabda
2026.08.30. 09:41

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Férfi kosár: Szlovéniában lehet még közelebb lépni a vb felé

Kosárlabda
2026.08.28. 18:00

Zászlóerdő Miskolcon – így nyertünk az észtek ellen a kosárlabda vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 22:37