Női kosár Euroliga: kiütéssel nyerte a döntőt a Fenerbahce

K. Zs.K. Zs.
2023.04.16. 22:03
null
Breanna Stewart (balra) 35 ponttal zárta a vasárnap esti prágai döntőt (Fotó: AFP)
A Fenerbahce nyerte meg a női kosárlabda Euroliga 2022–2023-as kiírását, miután a vasárnapi prágai döntőben kiütéses győzelmet (99–60) aratott a szintén török, a döntőig most először eljutó Mersin ellen. Az isztambuli csapat először hódította el az első számú európai női klubserleget.

Breanna Stewart márt az első negyedben bedobott négy triplát, és bár a második tíz percben elsősorban a védekezésével okozta a legnagyobb károkat ellenfelének a Fener, a hármasok akkor is zuhogtak – abban a szakaszban Kayla McBride vágott be hármat, sőt egyet a magyar válogatott Courtney Vandersloot is.

A nagyszünetben már harminc pont fölött volt a különbség, nem volt kétséges, ki nyeri meg az idei sorozatot. A harmadik negyedben a Mersin féken tartotta a sárga-kékeket, de az utolsó játékrészre megint felpörgött Marina Maljkovics csapata, és tovább növelte előnyét – a végén egy híján száz pontnál állt meg.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ MVP-DÍJ BREANNA STEWARTOT ILLETTE

Törökországnak eddig egy Euroliga-bajnoka volt, a Galatasaray, amely az idén az Európa-kupában játszott és vesztett döntőt (lásd lejjebb).

A Fenerbahce tavaly is eljutott az Euroliga döntőjéig, de ott kikapott a Soprontól; az idei negyeddöntőben kettős győzelemmel vágott vissza a magyar bajnoknak.

NŐI EUROLIGA
NÉGYES DÖNTŐ, PRÁGA

Döntő

Fenerbahce (török)–CBK Mersin (török) 99–60 (29–17, 28–7, 20–20, 22–16)
Legjobb dobók:
Stewart 35 (15), McBride 16 (9), Cakir 11, Sabally 11 (6), Meesseman 10, ill. Atas 10 (6), Cornelius 10 (3), Crvendakics 10 (6), E. Williams 10

A 3. helyért
Famila Schio (olasz)–USK Praha (cseh) 59–56


EURÓPA-KUPA. A héten véget ért a másik női sorozat is: a francia LDLC ASVEL két fölényes győzelmet aratott a török Galatasaray felett, és története első európai kupadiadalát ünnepelhette az Európa-kupa elhódításával. A lyoni csapat sorait erősíti Gabby Williams, a soproniak korábbi légiósa is – ő az első mérkőzésen 20, a héten Isztambulban lejátszott, 85–57-re megnyert visszavágón 13 pontot szerzett. A döntő legjobb játékosának (MVP) a két meccsen 22.5 pontot, 6 asszisztot és 2 lepattanót átlagoló hátvédet, Marine Johannest választották meg.

EURÓPA-KUPA, DÖNTŐ
LDLC ASVEL Féminin (francia)–Galatasaray (török) 95–56 és 85–57


Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Nem jelent meg a pénteki edzésen a Fenerbahce vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 17:01

Lemondott a Fenerbahce vezetőedzője a BL-döntetlen után

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:53

Isztambuli döntetlennel tért vissza a Roma a BL-be; iksz a PSV–Sahtaron is

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 20:45

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30

Varga Barnabás duplázott, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:55