Női kosár Ek: PEAC győzött, a Győr kikapott az utolsó fordulóban

2022.12.14. 20:22
null
A PEAC egy ponttal győzött (Fotó: Laufer Laszló)
A már továbbjutott Győr kikapott hazai pályán, a további szereplését ugyancsak korábban bebiztosító PEAC viszont nyert – egy ponttal – saját közönsége előtt szerdán a női kosárlabda Európa Kupa hatodik, utolsó fordulójában.

 

Az F-csoportot 4/1-es győzelmi mérleggel vezető Győr úgy kezdhette mérkőzését, hogy már mindenképpen az élen végez, de az EK-rájátszás első és akár második fordulójára vonatkozó pályaelőny szempontjából nem volt mindegy, hogy 5/1-gyel vagy 4/2-vel zár. A szerdai mérkőzésen végül a 2/3-mal érkező litván Kibirkstis örülhetett, a második és a negyedik negyedben mutatott eredményes játékának köszönhetően.

A pécsiek a múlt héten elvesztették veretlenségüket az EK-ban, amikor 4/1-re rontották mutatójukat Izraelben, de ők is az első helyről várták a zárást. A Hatay verhető ellenfélnek tűnt a maga 1/4-es mérlegével, és ha nehezen is, de összejött a hazai siker.

A 48 csapatos alapszakasz 12 kvartettjéből az első két-két gárda jut tovább, kiegészülve a nyolc legjobb harmadikkal. A folytatásban 16 párban, oda-visszavágó alapon küzdenek majd tovább a csapatok január 5-től.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
6. FORDULÓ
F-CSOPORT
SERCO UNI Győr-Kibirkstis (litván) 53–58
(20–14, 8–16, 14–7, 11–21)

B-CSOPORT
NKA Universitas PEAC–Hatay (török) 64–63 (14–12, 11–19, 23–13, 16–19)

Részletes jegyzőkönyvek hamarosan!

Legfrissebb hírek

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2026.11.04. 21:30

Női kosár Ek: csúnya vereségbe szaladt bele Murciában a DVTK

Kosárlabda
2026.10.28. 22:31

Női kosár Ek: kiütéses győzelmet aratott a DVTK Horvátországban

Kosárlabda
2026.10.22. 22:04

A DVTK és a Sopron is hazai pályán kezdi a csoportkört a női kosár EK-ban

Kosárlabda
2026.10.02. 17:24

A Pécs és a BEAC női kosárlabdacsapata sem vállalta a nemzetközi kuparészvételt

Kosárlabda
2026.06.23. 16:28

Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

Kosárlabda
2026.05.12. 10:50

Tizenhét vereség után a Győr 22 ponttal verte meg a Dávid Kornél KA-t

Kosárlabda
2026.04.15. 21:13

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
2026.04.11. 20:15