Női kosár Euroliga: pénteken ismét színpadra lép a Sopron négyes döntőben

GYŐRI FERENC (Isztambul)GYŐRI FERENC (Isztambul)
2022.04.07. 09:23
null
Szerda este már tréningezett is a magyar bajnok, igaz, egyelőre nem a meccsek helyszínén, hanem a kisebbik edzőcsarnokban (Fotók: a szerző felvételei)
Ezúttal a török megapolisz ázsiai oldalán próbál meg érmet szerezni az elitsorozatban a magyar bajnok.


Nem volt igalommentes a Sopron Basket napja, amelyen útra kelt, hogy egymást követő negyedik alkalommal is részt vegyen a női Euroliga négyes döntőjében (2020-ban a koronavírus-járvány miatt törölték a sorozatot). A küldöttség reggel indult el a Novomatic Aréna elől (éppen akkor, amikor a férficsapat, vagyis a Sopron KC kisbusza Szolnok felé vette az irányt, hogy lejátssza első mérkőzését a középszakasz felsőházában), majd Bécsben repülőre szállt, hogy délután landoljon Isztambulban. Tavaly is ott rendezték a final fourt, de akkor nem a csaknem 14 ezer nézőt befogadó Ülker, hanem a Volkswagen Arenában, és ezúttal nem a megapolisz európai, hanem az ázsiai oldalán mérkőzik meg riválisaival a leghűségesebb város együttese. Elsőként az elődöntőben, ahogyan legutóbb is, a Roberto Íniguez vezette spanyol Perfumerías Avenida Salamancával, amely soraiban tudja az Euroliga alapszakaszának legértékesebb játékosát, az amerikai Kahleah Coppert.

A szerdai, első törökországi edzésre nem a nagycsarnokban, hanem a vele összeépített, ám jóval kisebb helyszínen került sor, amelyben a Fenerbahce női csapata játssza hazai mérkőzéseit. A másik pályán – csütörtöktől már minden tréning ott zajlik – ugyanis férfi FIBA Európa-kupa-találkozót rendeztek, az elődöntő visszavágóján csapott össze a Bahcesehir Koleji SK és a holland ZZ Leiden – a komisszár honfitársunk, Bodrogváry Iván volt. De visszatérve a hölgyekre: Gáspár Dávid vezetőedző együttese 11 tagú kerettel érkezett meg a nagy erőpróbára, amelyre hétfőn a DVTK ellen 86–52-re megnyert harmadik elődöntős találkozóval melegített be.

Szerencsésen megérkezett Isztambulba a Sopron Basket, amely pénteken játssza az elődöntőt a Salamanca ellen
Szerencsésen megérkezett Isztambulba a Sopron Basket, amely pénteken játssza az elődöntőt a Salamanca ellen

És hogy miért nem volt izgalommentes az érkezés? Első körben azért, mert az egyik stábtagot fél órán keresztül feltartóztatták a török határőrök az isztambuli repülőtéren. Nem követett el semmi törvénybe ütközőt, de némi adminisztrációs probléma adódott, ami a felek pozitív hozzáállása miatt gördülékenyen megoldódott. Miután a másik három ellenfélhez hasonlóan elfoglalta nagyon szép szállását a csapat, elfogyasztotta uzsonnáját, majd elindult az esti foglalkozásra. A sofőrnek nagyon szűk helyen kellett volna bevennie egy nehéz kanyart, hogy elhagyja a hotel területét, ez nem sikerült, úgyhogy finoman leamortizálta a busz elejét (az ütközés szerencsére nem volt nagy erejű). A sérülést hamar rendbe hozták az illetékesek, így már csak a szokásos dugó nehezítette az érkezést az Ülker Arenához.

A másfél órás edzés kellően intenzív volt, de a szakmai stáb természetesen ügyelt arra is, hogy az utazás fáradalmai semmiféle fizikai problémát ne okozzanak. Az elszántságra nem lehet panasz, remélhetőleg a csapat formája is rendben lesz, hiszen a cél nemes: megkaparintani a Sopron Basket első Euroliga-trófeáját!

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA, NÉGYES DÖNTŐ, ISZTAMBUL
ELŐDÖNTŐ
16.00:
Sopron Basket–Salamanca (spanyol)
19.00: Fenerbahce (török)–USK Praha (cseh)

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja

Kosárlabda
2026.04.27. 11:56

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Tizenkét év után döntőbe jutott a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.22. 19:48

Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok az őszi női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.04.21. 19:11

Női kosár Euroliga: Juhász Dorka nélkül vesztette el a finálét a Galatasaray

Kosárlabda
2026.04.19. 22:21

Női kosár NB I: a DVTK a Sopront, a Pécs a TFSE-t verte magabiztosan az elődöntő nyitányán

Kosárlabda
2026.04.18. 19:41

Sopron: szerencsés tizenhármas

Képes Sport
2026.04.14. 11:04

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
2026.04.11. 20:15
Ezek is érdekelhetik