Női kosár Euroliga: kizárták az oroszokat, új ellenfelet kapott a Sopron

K. B.K. B.
2022.03.02. 16:32
null
A Sopron Basket új ellenfelet kapott az Euroligában (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) az ukrajnai háborús helyzet miatt az orosz csapatokat kizárta a most zajló nemzetközi sorozataiból, köztük a női Euroligából is, amelynek jövő keddi negyeddöntőjében a Sopron Basket így a cseh USK Praha helyett a francia Montpellier-vel találkozik – derül ki a klub közleményéből.

 

A női Euroliga rájátszásának folytatásáról a FIBA európai sorozatokért felelős testülete határozott. Ahogyan azt sejteni lehetett, az orosz együttesek kizárásával mindkét csoportban előbbre sorolták a csapatokat, így a másik ágon nem a Praha,hanem a Montpellier végzett az alapszakaszban a harmadik helyen. A döntés értelmében egyébként a címvédő és veretlen Jekatyerinburg, valamint a Dinamo Kurszk lehetetlenült el az Euroligától.

A Sopron ügyvezetője, Török Zoltán rövid és tömör helyzetjelentést adott a klubnak „Egy centiméterrel sem vagyunk közelebb a céljainkhoz” – kommentálta.

A Sopron és a Montpellier párharcának első felvonása jövő kedd este 18.15 órakor kezdődik Sopronban.

Legfrissebb hírek

Laczka Miklós: A felelős gondolkodás áll hozzám közelebb

Kosárlabda
2026.06.26. 09:14

Sopron Basket: megborult egy bázis, amit újra felépítenének

Kosárlabda
2026.06.20. 07:46

Takács-Kiss Virág: A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy eljutok idáig

Kosárlabda
2026.06.19. 07:21

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-re a magyar női 3x3-as kosárválogatott

Kosárlabda
2026.05.26. 12:06

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

Kosárlabda
2026.05.12. 10:50

WNBA: Juhász Dorka nélkül szenvedett egypontos vereséget a Minnesota

Amerikai sportok
2026.05.10. 10:22

Studer Ágnes a Pécs bajnoki címéről: „Kivételes csapatunk van”

Kosárlabda
2026.05.08. 11:34
Ezek is érdekelhetik