Női kosár Euroliga: Fegyverneky félpályás triplája a legszebb jelenet – videó

2022.03.22. 10:24
null
Fegyverneky Zsófia (a labdával) újabb final fourra készülhet a Sopronnal (Fotó: Szabó Miklós)
A Sopron Basket csapatkapitányának, Fegyverneky Zsófiának a félpályás tripláját választotta a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) a női Euroliga negyeddöntőinek legszebb jelenetévé.

A magyar bajnokcsapat klasszisa március 8-án, a Montpellier elleni párharc hazai nyitányán dobta a bravúros kosarat: az első negyed végén, a dudaszó pillanatában engedte el saját térfeléről a labdát, amely a gyűrűbe hullott. A meccsen 60–42-re győzött Gáspár Dávid vezetőedző együttese, amely a második, franciaországi találkozó megnyerésével bebiztosította helyét a négyes döntőben.

A sorozatban negyedik final fourjára készülő Sopron az elődöntőben a spanyol Salamancával csap majd össze, a torna helyszínét később jelöli ki a FIBA.

A négyes döntőt április 8. és 10. között rendezik az egyik résztvevő csarnokában. A Sopron és a Salamanca mellett a favorit török Fenerbahce és a cseh USK Praha lép majd pályára a szezonzárón.

Fegyverneky triplája 2:45-től

Legfrissebb hírek

Laczka Miklós: A felelős gondolkodás áll hozzám közelebb

Kosárlabda
2026.06.26. 09:14

A Pécs és a BEAC női kosárlabdacsapata sem vállalta a nemzetközi kuparészvételt

Kosárlabda
2026.06.23. 16:28

Sopron Basket: megborult egy bázis, amit újra felépítenének

Kosárlabda
2026.06.20. 07:46

Takács-Kiss Virág: A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy eljutok idáig

Kosárlabda
2026.06.19. 07:21

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-re a magyar női 3x3-as kosárválogatott

Kosárlabda
2026.05.26. 12:06

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Női kosárlabda NB I: Rátkai Eszter távozott a bajnok Pécstől, folytatás Szekszárdon

Kosárlabda
2026.05.14. 11:45

Hegedűs Péter visszaépítené a bizalmat Győrben

Kosárlabda
2026.05.12. 10:50
Ezek is érdekelhetik