Kosárlabda: kijelenthető, Sopron a sportág hazai fővárosa

A november 17. és február 16. közötti elképesztő győzelmi széria egészen más szintre emelte és helyezte a soproni kosárlabdát, ami egyébként is meghatározó és kikerülhetetlen szegmense volt a sportág magyarországi egészének. Íme a tények: a Sopron KC addig csak vergődő, kilenc meccséből hetet elveszítő férficsapata az edzőváltást – Dzunics Braniszlav helyére visszatért a görög Kosztasz Flevarakisz – követően egymás után 13 bajnoki mérkőzést nyert meg (az elsőt még a beugró segédedző, Bors Miklós irányításával). Ez nem rekord, a legutóbbi nagy széria a 2010-ben bajnok Zalaegerszegé, amely az évadkezdetet követően sorozatban 21 meccsen maradt hibátlan, mielőtt kikapott Szolnokon. Az újkori sportági történelem a Budapesti Honvéd menetelését jegyzi az első helyen, a piros-fehérek az 1980–1981-es idényben 37 meccset nyertek meg, mielőtt első vereségüket elszenvedték. No de térjünk vissza Sopronba, amelynek története inkább tündérmese. Hogy miért? Mert egy szétesőben lévő, kiesőjelölt, kerete reális erőssége alapján talán a rangsorban a nyolc közé sem tartozó gárda vitte véghez a bravúrt, úgy, hogy közben legyőzte a címvédő Falcót, kétszer a tavalyi ezüstérmes Szolnokot, s mindenki mást, aki az útjába került ebben a kilencven napban. A város már eleve kiváltságos helyzetben van a nők miatt, ugyanis a Sopron Basket ismét jól haladt a női elitligában, az Euroligában a négyes döntő felé, amit el is ért csütörtökön, miután kiejtette a negyeddöntőben a francia Montpellier-t, és története során ötödször (abszolút magyar csúcs, a Pécsnek ez háromszor sikerült) a kontinens legjobb négy együttese közé jutott. Mindezeket összeadva a kosárláz az egekbe szökött a városban.

Vannak tíz év után visszatérő drukkerek is

„Korábban, a kilencvenes években volt egy jó szériánk, később pedig 2014-ben, amikor kupaezüstöt és bajnoki bronzot nyertünk – mondta immár március elején, azaz a sorozat kecskeméti megszakadása után a Nemzeti Sportnak Pojbics Szabolcs, az SKC ügyvezetője. – Alapvetően arra törekszünk, lehetőségeinkhez mérten, hogy masszív középcsapat lehessünk a bajnokságban, mert van legalább négy olyan erős és stabil klub, amely ha nem hibázik, ott lesz az első helyeken. A győzelmi szériánk ugyan megszakadt, reméljük, a lendületünk megmarad és odaérhetünk az élmezőnybe. Sopron alapvetően is kosárszerető város, itt ez az első számú sport. Nekünk eleve megvan a törzsközönségünk, de most, hogy jöttek az eredmények, megmozdult a tömeg, visszatértek a lelátóra olyanok is, akik tíz éve nem járnak meccsre. Megpróbáljuk ezt meglovagolni. Európai szereplés? Érdekes és csalóka ez a része a dolognak, mert korábban elindultunk kétszer, de a közönséget nem hozta lázba annyira, ezt láthatjuk a lányoknál is. Ennek jelentős anyagi vonzata van, de ha elindulhatunk újra, büszkén vállaljuk.”

A Szolnok és a Pécs is elmarad a jelenlegi őrülettől

Magyarországon korábban is akadtak fellegvárak, olyan városok, amelyekben időnként éveken át vagy éppen csak ideig-óráig, de egy férfi és egy női élvonalbeli csapat is lázba hozta a helyi sportszerető közönséget. Hazánkban a sportág egészen a nyolcvanas évekig Budapest-központú volt, így azon nem is érdemes polemizálni, hogy a főváros hányszor adta a bajnokot mind a két nemben (a férfiaknál a Körmendi Dózsa törte meg a hegemóniát 1987-ben, a nőknél a Pécsi VSK-Co-Order még később, 1992-ben). 2004-ben a Szolnoki MÁV Coop megnyerte a Magyar Kupát és bajnoki ezüstérmes lett, miközben az azóta már nyolcszoros NB I-es aranyérmes Olajbányász éppen gyengélkedett, de talán éppen ezért is volt sok néző kíváncsi akkoriban a gyengébbik nem csatározásaira a Tiszaligetben. Pécsen már bőven tombolt a kosárláz a Rátgéber László által csúcsra járatott együttes kapcsán, amikor a Matáv beszállt a férfiakhoz, akik végül egy kupagyőzelmet és összesen három bajnoki érmet csíptek el az elmúlt másfél évtizedben, de korántsem kaptak olyan erős szurkolói támogatást, mint Iványi Dalma és társai (tegyük hozzá, jelenleg ez Sopronban épp fordítva van, már a nézőszámokat tekintve alapnak).

A pedagógia tudománya görög találmány

A Sopron KC szakmai igazgatója, Sterbenz László a város szülötteként 1988 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal dolgozik a helyi kosárlabdában, edzett férfi- és női csapatokat is, tehát van rálátása arra, hová is kell pozicionálni azt, ami jelenleg a városban történik.

„A Sopron Basket egyeduralkodó a női mezőnyben, mi az SKC-val ettől még nagyon messze vagyunk, úgyhogy legyünk szerények – felelte Sterbenz, – aki a Sopron Basket edzőjeként három bajnoki címet (2015, 2016, 2017) és két MK-aranyérmet (2015, 2017) szerzett, míg a Sopron KC együttesével bajnoki 4. helyezett volt vezetőedzőként 1994-ben –, amikor felvetettük neki, hogy vajon Sopron-e jelenleg a magyar kosárlabda fővárosa.   – A mostani időszak egyértelműen különleges, mert a férfiak szereplése általában hullámzó, de jóval kiegyensúlyozottabb bajnokságban kell teljesíteniük, mások az ellenfelek, mint a női mezőnyben, ahol bizonyos csapatok csak jóindulattal nevezhetők profinak. A közönség igényei is különbözők, el kell fogadni, hogy látványelemekben a férfi kosárlabda dominál. Ausztriában összesen tizennégy éven át dolgoztam, női vonalon sok döntőt nyertünk meg, ám volt, hogy száz néző előtt, míg férfimeccseken akár két­ezer szurkoló is összegyűlt, tehát az itthoni jelenség nem egyedi.”

Sterbenz a bajnokságban a legjobb négy közé törekvő klubjáról elmondta, sajnálja, hogy tavaly nyáron nem tudtak megegyezni Kosztasz Flevarakisszal (aki novemberben mégis visszatért Sopronba), mert nagyon jó szakember és remek pedagógus is, bár ez Sterbenz szerint nem meglepő, hiszen a görögöktől ered a pedagógia tudománya.

„A győzelmek mindenkit összekovácsolnak, ettől függetlenül úriemberek játszanak a csapatban, akik nem a másikban keresik a hibát, ha nem megy a szekér – tette hozzá Sterbenz.– Eleinte hiába várta a labdát a sarokban Milos Boriszov vagy Takács Norbi, akiknek már főleg a dobás a feladatuk, nem a játék kreálása. Aztán a tengerentúli légiósok elfogadták, hogy nem szabad csak a saját statisztikáikat nézniük, ha nyer a csapat, az nekik is jó lesz.”

A pletykák szerint Sopronban (de Körmenden is) az általános iskolában nem léphet a következő osztályba az a nebuló, aki nem tudja a kosárlabda szabályait – így talán nem is meglepő, hogy Sopronban a nézők értik is, amit látnak. Amit pedig ebben az évadban láthattak és még látni fognak, az leginkább irigylésre méltó. Az meg mindenkinek jó, főleg a helyieknek, ha két éremesélyes csapat meccseire járhatnak hétről hétre.

Milos Boriszov, a Sopron KC montenegrói bedobója: „Sopronban kezdtem a magyarországi pályafutásomat 2014-ben, s ugyan játszottam másik csapatokban is, ilyen családias légkört sehol máshol nem tapasztaltam. Amikor a sérülésem után két éve visszahívtak, tudtam, hogy jönnöm kell. Valami hihetetlen, ami velünk történt november óta, a győzelmi sorozat még egységesebbé tette a csapatot, s most már olyan helyzetben vagyunk, hogy éremért szeretnénk játszani. Az emberek imádják a kosárlabdát a városban, amely most tényleg Magyarország sportági fővárosának számít.”

Meszlényi Róbert, a Soproni Postás és a Sopron KC korábbi edzője: „Abszolút illik Sopronra, hogy jelenleg a magyar kosárlabda fővárosa! A lányok évek óta szinte mindent megnyernek itthon, idén ötödször jutottak az Euroliga négyes döntőjébe. A fiúk nem ennyire sikeresek, de a tizenhármas győzelmi sorozatuk kalapemelést érdemel, látszik a nézőszámon, hogy ennek nagyon örülnek a helyiek. Visszajöttek azok az idők, amikor fél órával a feldobás előtt nincs belépőjegy. Olyan csapatot sikerült összerakniuk, amely küzd, nyeri a meccseket. Sopronban mindenki ért a kosárlabdához, s amióta az eszemet tudom, ez a fő sportág a városban. A nem a városban lakóknak Sopronról a Gyógy­gödör, a Tűztorony, a leghűségesebb város cím és a kosárlabda jut eszükbe. Klassz volt, amikor ha csak egy évre is, de négy élvonalbeli kosárcsapattal büszkélkedtünk, ám nem volt egészséges, viszont az emberek büszkék voltak rá. Most a két csapattal jobb a helyzet, jobban lehet koncentrálni az erőket – minden követ meg kell mozgatni, hogy így menjen tovább.”

Kosztasz Flevarakisz, a Sopron KC görög edzője: „Elképesztően jó a kapcsolat a szurkolók és a csapat között, s ugyanezt mondhatom saját kötődésemről a klub vezetőségéhez. Novemberben többek között azért is tértem vissza, mert nem kellett a nulláról kezdeni, és mert tudtam, én is kedvelem őket, ők is szeretnek engem. Ennek a sikersorozatnak és hogy ilyen remek együttes alakult ki a legfőbb oka, hogy olyan családias légkört sikerült megteremteni, amely szerintem elengedhetetlen a jó szerepléshez. Mert a munkát mindenki elvégzi mindenhol, ám az ilyen jellegű háttér rengeteg pluszt ad. Egymást követő győzelmeinknek köszönhetően tényleg a kosárlabda fellegvára lett Sopron Magyarországon. A kosárlabdában szinte lehetetlen nagy győzelmeket elérni szurkolók nélkül, mint ahogy a legnagyobb színházi előadások sem az igaziak, ha nincsenek nézők. A városban sokan megállítanak, gratulálnak vagy csak szimplán jelzik, hogy velünk vannak. Különleges dolgot vittünk véghez, mert majdnem a tabella aljáról indulva nyertünk tizenhárom meccset sorozatban, ami egy középcsapattól óriási teljesítmény. Egy ilyen széria más sportágakban is hatalmas eredmény.”

Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basket csapatkapitánya: „Az emberek érezték, nem mindennap adatik meg a lehetőség a magyar női kosárlabdában, hogy a final fourba jutásért küzdő együttest láthassanak, ezért jöttek ki sokan a Montpellier elleni negyeddöntőre. Nagy szükségünk volt arra, hogy sok néző szurkoljon nekünk! Örülök, hogy ennyire pezsgő a kosárlabdaélet Sopronban, bízom benne, hogy idén rá tudunk tenni még egy lapáttal sikerességben. Van kötődésem a férfiklubhoz is a férjem révén, a csapatból több játékossal is nagyon jó kapcsolatban vagyok, szuper a hangulat a srácok meccsein – Sopronnak mindenképpen jó, hogy ennyire a topon vagyunk most a sportágban.”

TAKÁCS NORBERT AZT REMÉLI, BAJNOKI ÉREM LEHET AZ SKC JÓ SZEREPLÉSÉNEK ÉKKÖVE

A 31 éves bedobó otthonra lelt Sopronban, nem fásult bele a monotonitásba, mindig talált valamit, amibe kapaszkodhatott.

– Emlékszik még arra az időszakra, amikor nem Sopronban kosárlabdázott?
– Az már nagyon régen volt… – válaszolta a 31 éves bedobó, Takács Norbert, aki 2011 óta erősíti a Sopron KC-t. – Tizenhét évesen szerepeltem a MAFC első osztályú csapatában, miután tagja voltam a feljutást kiharcoló együttesnek, ez volt az első élvonalbeli tapasztalatom, de annak is már több mint tizennégy esztendeje, szóval mélyről kell előásnom az emlékeket.

– Soproni a felesége is, Sterbenz László szakmai igazgató lánya. Itt éli majd le az életét, miután befejezte a pályafutását?
– Igen, így tervezem. Bátran kimondhatom, otthonra leltem, nagyon jól érzem magam itt. Az elmúlt évtizedben lett volna lehetőségem máshová igazolni, s bár voltak hullámvölgyek a csapatnál is, nálam is, de megtaláltam a számításaimat Sopronban, nagyon jó döntést hoztam, amikor ide jöttem.

– Mi volt a legnehezebb a hosszú évek alatt?
– Bele lehet fásulni a monotonitásba, hogy ugyanaz a csarnok, nagyon sokáig ugyanaz az edző irányítja az együttest, ugyanaz az öltöző, ugyanaz minden, viszont én mindig találtam a mélypontok idején valamit, amibe tudtam kapaszkodni. Persze átéltem nagyon szép pillanatokat, nyertünk bajnoki bronzérmet és kupaezüstöt, igaz, játszottunk a kiesés elkerüléséért is, tehát eléggé hektikus volt ez a tíz év, megjártuk a mennyet és a poklot is. Most ismét a mennyország kapuján kopogtatunk, reméljük, sikerül megkoronáznunk a szép menetelésünket!

– Megnőtt az étvágyuk?
– Hogyne, októberben még arról beszélgetünk, hogy megint egy keserű idény vár ránk, amit senki nem szeretne, aztán egyszer csak fordult a kocka, jöttek az eredmények hétről hétre, a végén már mi sem hittük el, hogy ez megtörténhet velünk. Nagyszerű lenne, ha a jó szereplésünk ékköve egy érem lenne.

– Mekkora most a kosárlabdaláz a városban, ha összehasonlítja a 2014-essel?
– Ugyanolyan. Akkor is fantasztikus volt, most is, az egész város lázban ég, ez látszik a mérkőzéseken, a szurkoláson, a hangulaton. Folyamatosan követnek minket a drukkerek az idegenbeli meccsekre is.

– Örült, amikor Kosztasz Flevarakisz visszatért a csapathoz?
– Nagyon! Amikor beszéltünk a vezetőséggel arról, hogy ő is képben van a vezetőedzői poszt betöltését illetően, felvettem a kapcsolatot Kosztasszal, és megerősítettem benne, hogy ebben a gárdában sokkal több van annál, mint amit akkor mutatott, ezt naponta láttam a srácokon. Azt azért én sem gondoltam, hogy ennyi… Próbáltam hatni Kosztasz lelkére, megírtam neki, milyen jó lenne, ha ismét a megmentő szerepében tündökölhetne. Boldog voltam, amikor kinevezték, biztos voltam benne, hogy elindulunk vele felfelé.

– Mik a legjobb tulajdonságai?
– A jó kommunikáció, a pedagógiai érzék, ahogyan ért a játékosok nyelvén, valamint a motiváció, a szakmai tudást pedig nem is kell említenem. Tizenegy győzelem után is el tudta érni nálunk, hogy éhesek maradjunk a következő sikerre.

– Hogy viselték, amikor Kecskeméten megszakadt a ragyogó szériájuk?
– A Kecskemét nagyon jó napot fogott ki, mi fizikailag és mentálisan fáradt­nak bizonyultunk, ezek a tényezők vezettek ahhoz, hogy szinte végig esélytelenek voltunk a győzelemre. Nem léptünk annyira könnyen tovább rajta, ám utána, a válogatott szünetben elemeztük a hibákat.