Női kosár: Határ ismét hosszabbított a Sopron Baskettel

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 11:28
null
Határ Bernadett hosszabbított a Sopronnal (Fotó: Földi Imre)
A női kosárlabda NB I-ben szereplő Sopron Basket hivatalos közleményben bejelentette, hogy a 27 éves válogatott centere, Határ Bernadett a következő évadban is a csapatot erősíti.

 

„Örömmel jelenthetjük be, hogy csapatunk alapembere, Határ Bernadett a 2022–2023-as szezonban is minket erősít!” – írta a Sopron.

Határ Bernadett hét évvel ezelőtt érkezett Sopronba, és „napjainkra – kitartó munkával, minden idényben egy-egy lépést megtéve – csapatunk meghatározó játékosává vált. A magyar válogatott vezérének játéka olyan szintet lépett, amelyre a WNBA-ben is felfigyeltek, amelyben a nyáron le is tette névjegyét az Indiana tagjaként. Az idei évadban tovább tudott emelni a játéka színvonalán. Töretlen fejlődését látva biztosak lehetünk benne, hogy rengeteg örömet fog még nekünk szerezni! Kijelenthetjük, hogy a jövő évi csapat keretének kialakítása szempontjából, a szurkolóink által egyik leginkább várt kérdés dőlt el Betti szerződéshosszabbításával kapcsolatban” – fogalmazott a Sopron a közleményében.

 

Legfrissebb hírek

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

Otthon is kikapott, kettős vereséggel búcsúzott a Sopron a női kosár Európa-kupától

Kosárlabda
2026.01.22. 19:41

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48
Ezek is érdekelhetik