Női kosár: megvan a magyar válogatott kerete az Eb-selejtezőkre

V. Á.V. Á.
2021.10.26. 10:22
null
A soproni Varga Alíz is ott van a keretben (Fotó: Dömötör Csaba)
Székely Norbert szövetségi kapitány kijelölte az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női kosárlabda-válogatott bő keretét. Ez a tizenöt játékos kezdi meg a felkészülést a Spanyolország és az Izland elleni mérkőzésekre Szekszárdon – írja az MKOSZ.


„Bizakodással várjuk az előttünk álló selejtezőket. Látva a csoportot, nincs könnyű dolgunk, de mindent megteszünk azért, hogy továbbjutást érő helyen végezzünk. Sajnálom, hogy nem lehet velünk sérülése miatt a két győri lány, Weininger Virág, valamint Dubei Debóra” –
mondta el Székely Norbert szövetségi kapitány.

„Csoportunkból eredményei és játékosállománya alapján kiemelkedik Spanyolország válogatottja. Mivel velük kezdjük a csoportkört, már az első mérkőzésünk alapjaiban határozhatja meg a selejtezősorozatot. Szekszárdon remek hangulat várható, a helyi szervezőktől minden segítséget megkapunk a zavartalan felkészüléshez. Bízom benne, hogy egy bravúros hazai győzelemmel tesszük meg az első lépést az Európa-bajnokság felé vezető úton” – nyilatkozta Pukler Gábor csapatvezető.

A nemzeti együttes a selejtezők C-csoportjába kapott besorolást. A csoport tagjai: Spanyolország, Magyarország, Románia, Izland.

A MAGYAR NŐI KOSÁRLABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kiss Virág (NKA Universitas PEAC), Dombai Réka (Uni Győr Mély-Út), Raksányi Krisztina (CDB Clarinos Tenerife, Spanyolország), Lelik Réka (Ludovika FCSM-Csata), Kányási Veronika (DVTK), Goree Cyesha (Atomerőmű SC Szekszárd), Studer Ágnes (Atomerőmű SC Szekszárd), Gereben Lívia (Atomerőmű SC Szekszárd), Aho Nina (DVTK), Török Ágnes (Uni Győr Mély-Út), Varga Alíz (Sopron Basket), Wentzel Nóra (NKA Universitas PEAC), Horváth Bernadett (Ludovika FCSM-Csata), Mérész Beatrix (ELTE BEAC Újbuda), Határ Bernadett (Sopron Basket)

NŐI KOSÁRLABDA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
November 11. csütörtök

18.00: Magyarország–Spanyolország (Szekszárd)
November 14. vasárnap
21.00: Izland–Magyarország (Hafnarfjördur)

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01

Sorozatban ötödször lett aranyérmes az Egyesült Államok a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.13. 22:12