Férfi kosárlabda Ek: a Szolnok főtáblás, a Szedeák selejtezőt játszik

2021.07.26. 19:07
null
A bajnoki ezüstérmes Szolnok az Európa-kupában lesz érdekelt (Fotó: Árvai Károly)
A Szolnoki Olajbányász a csoportkörben, a Naturtex-SZTE-Szedeák pedig a selejtezőben kezdi meg szereplését a férfi kosárlabda Európa-kupában – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A magyar szövetség honlapjának hétfői híradása szerint főtáblás lesz majd maximum 14 olyan csapat, amely vesztesként átkerül a Bajnokok Ligája-selejtezőből a második számú FIBA-sorozat mezőnyébe, továbbá 14 másik együttes is, ezek között szerepel a magyar bajnokság előző ezüstérmese, a Szolnok.

Ehhez a 28 gárdához csatlakozik majd az a négy, amely sikerrel vívja meg a selejtezőket. A selejtezők minden ágát egy-egy helyszínen játsszák, a továbbjutás mindig egy mérkőzésen dől el. A sorsolást augusztus 19-én készítik el, a negyeddöntőket szeptember 28-án, az elődöntőket másnap, a döntőket pedig október elsején vívják.

Amennyiben olyan együttesek esnek ki a BL-selejtezőből, amelyek nem vállalták az Európa-kupa-indulást, úgy a selejtező döntőiben vereséget szenvedő gárdákból kezdik el feltölteni a helyeket.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
23 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
Tegnap, 9:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14