Női kosár Euroliga: hibátlan Sopron – siker a Landes ellen is

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 18:11
null
A Sopron a Landes csapatát is legyőzte (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A Sopron Basket 70–59-re legyőzte a francia Landes csapatát a női kosárlabda Euroliga D-csoportjában, a 3. fordulóban.

 

Mivel kedden a Sopron Basket, csütörtökön a Basket Landes verte meg a Bourges Basketet, a két győztes pénteki összecsapása egyfajta csoportdöntő is lehetett volna, csakhogy az Euroliga D-csoportját négy csapat alkotja (közülük kettő jut majd a negyeddöntőbe). A kvartett első, soproni buborékjába nem utazhatott el a török Galatasaray, a legfrissebb hírek szerint a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) törekszik arra, hogy a koronavírus-fertőzések miatt hiányzó együttes még az idén lejátssza valahogy és valahol az elmaradt mérkőzéseit.

A franciák belháborúja hosszabbítást hozott, tehát a Landes eleve ötpercnyi tiszta játékidővel többet töltött a parketten a megszokottnál, így körülbelül 20 és fél órája volt a Sopron elleni találkozó előtt, hogy rendezze sorait, miközben a tavalyi magyar bajnoknak a teljes szerda és csütörtök is a rendelkezésére állt, hogy riválisából készüljön.

Az esélyek a mieink mellett szóltak és egy újabb szép sikerrel nagy lépést tehetett Gáspár Dávid együttese, hogy bekerüljön az elitliga legjobb nyolc csapata közé. A pályára küldött tíz játékos közül egyetlen magyart fedezhettünk fel, éppen az ő, vagyis Fegyverneky Zsófia kosarával kezdődött az ütközet.

A Sopron ott folytatta, ahol a Bourges ellen abbahagyta, türelmesen építette a támadásait, igyekezett minden akciót valódi helyzetig játszani. Eközben hallgathattuk a személyzet egyik tagját, aki pont úgy viselkedett, mint egy szurkoló (mert az is), tehát nem maradtak buzdítás nélkül a hazaiak. A Sopron négy amerikai játékosával szemben a Landes két kanadaival operált (a segédedző, Shona Thorburn is kanadai állampolgár), a 2003-ban alapított klub most elsőbálozó az Euroligában, tehát a pénteki mérkőzés előtt még sosem kapott ki a sorozatban.

Ez a „széria” szerencsére rögvest megszakadt, a leghűségesebb város csapata hamar magához ragadta a kezdeményezést, a vendégségben játszó franciák 5–2-re még vezettek ugyan, de ez volt az utolsó alkalom. A nagyszünetben a Sopron Basket megnyugtató, 42–31-es előnyét regisztrálhattuk, meg azt, hogy a Landes legeredményesebb játékosa a Szabó Magda legendás regényhősének nevére kísértetiesen hasonlító, tízpontos Aby Gaye volt.

A harmadik negyedet remekül kezdte a rivális, Gáspár mesternek időt is kellett kérnie az első négy és fél perc 4–12-es etapja miatt. Gabby Williams eladott labdája után viszont egyre csökkent a differencia – ezekben a percekben érthetetlen kapkodás és pontatlanság jellemezte a vendéglátót.

Williams szép triplával javította hibáját a negyedik felvonás elején (55–51), aztán a beugrós Glory Johnson gyönyörűen verte meg egy egyben az emberét, így máris szebben festett a tábla. Fegyverneky és Jelena Brooks hárompontosát követően elillantak a viharfelhők a Novomatic Aréna fölül. A fáradtság jelei nem mutatkoztak meg az ellenfélen, kintről úgy tűnt, nem azért húz el ismét a magyar fél, mert nem bírta volna a tempót a Landes.

68–59-es vezetéssel kezdte az utolsó percet a Sopron Basket (a Bourges-ot és a Landes-ot sem engedte hatvan egység fölé, ami igen nagy fegyvertény), ekkor már levonhattuk a konzekvenciát: sportszakmai és sportdiplomáciai szempontból is eredményes hét zárul a leghűségesebb városban. A sikeres rendezés mellett a pályán is két győzelmet könyvelhetett el a magyar bajnokságban szintén hibátlan soproni klub.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
D-CSOPORT (SOPRON)
3. FORDULÓ

SOPRON BASKET–
BASKET LANDES 70–59 (22–16, 20–15, 10–18, 18–10)
Sopron, zárt kapuk mögött. V: Mihajlov, Mendoza, Ovinov
SOPRON:
Fegyverneky 8/3, January 7/3, WILLIAMS 18/12, BROOKS 18/6, Krajisnik 8. Csere: Johnson 4, Walker 7/3. Edző: Gáspár Dávid
LANDES:
Suarez 5/3, Paget 5/3, Ayayi-Vukosavljevic 12, Ayim 11/3, Gaye 12. Csere: Dumerc 2, Chery 6, Plouffe 2, Domenger 4. Edző: Julie Barennes
Az eredmény alakulása. 2. perc:
2–3. 5. p.: 12–7. 10. p.: 22–16. 12. p.: 24–21. 15. p.: 31–23. 18. p.: 37–27. 20. p.: 42–31. 23. p.: 46–37. 25. p.: 46–43. 28. p.: 50–49. 30. p.: 52–49. 32. p.: 57–51. 35. p.: 63–55. 38. p.: 66–59. 40. p.: 70–59
Kipontozódott:
Brooks (40. p.)
MESTERMÉRLEG

Gáspár Dávid:
– Gratulálok a csapatnak, mert nagyon keményen dolgozott! Sajnos volt egy olyan periódus a mérkőzésen, amelyet nem mi kontrolláltunk. Ezen javítanunk kell, A pozitívum az, hogy sikerült rendezni a sorokat, és ismét hatvan pont alatt tudtuk tartani az ellenfelet. A hetven dobott pont ellenére úgy gondolom, hogy jobban is támadhattunk volna. A második félidőben ritmusunkat vesztettük. Minden összevetve nagyon örülünk a győzelemnek, hiszen egy kemény héten vagyunk túl. Gratulálok mindenkinek a csapatban, és azoknak, akik a klubnál dolgoznak, mert egy fantasztikus tornát hoztunk össze!
Julie Barennes:
– Könnyű dobásokat rontottunk el, ez jelentette a különbséget ezen a napon. A Sopronnak nagyon jó játékosai vannak Jelena Brooksszal az élen, mi megtettünk mindent, amit tudunk, de néhány apróságban sajnos hibáztunk. Ettől függetlenül elégedett vagyok azzal, ahogyan játszottunk, lelkes volt a csapat, így kell folytatnunk a továbbiakban is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik