Férfi kosár NB I: Vojvoda Dávid Fehérváron folytatja – hivatalos

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 10:36
null
Az Olaszországból hazatérő válogatott bedobó hároméves szerződést kötött a fehérvári klubbal (Fotó: Unger Tamás)
A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Alba Fehérvár a YouTube-oldalán jelentette be az Olaszországból hazatérő Vojvoda Dávid szerződtetését.


A klub a koronavírus-járvány miatt tartott nem szokványos sajtótájékoztatót, amelyen a hírt közölték a szurkolókkal.

„Örömmel jelenthetem be, hogy az elkövetkezendő három évben a csapatunkat erősíti a magyar kosárlabda egyik kiemelkedő személyisége, Vojvoda Dávid. Több éve próbálkozunk azzal, hogy a csapatunkhoz csábítsuk és nálunk játsszon, ez most sikerült. Bízom benne, hogy nagyon sok sikernek leszünk közösen a részesei”
– mondta Balássi Imre klubelnök.

„Nagyon örülök, hogy Magyarország egyik legnagyobb múltú együtteséhez kerültem. Hároméves szerződést írtam alá, úgy érzem, hogy abszolút jó döntést hoztam. Külföldről hazatérve nagyon fontos volt, hogy hosszú távú szerződést kössek. Nekem nagyon fontos a stabilitás, a családdal együtt úgy éreztük, hogy ezt Fehérváron megkapom, így nagyon gyorsan meg tudtunk állapodni a vezetőkkel. Nyilván nem tudjuk, mikor kezdődhet el a bajnokság, de már nagyon várom a folytatást. Nehéz év van mögöttem, újra szeretném bizonyítani magamnak és mindenkinek, hogy sokkal többre vagyok annál képes, mint ahogy Olaszországban használtak. A csapaton belül szeretnék vezérszerepet betölteni, segíteni a fiataloknak, és remélem, hogy az elmúlt évek gyengébb szereplése után az Alba visszakerül a megfelelő helyre – és a bajnoki címekért harcolhat. Én ezért mindent meg fogok tenni, várom a közös munka megkezdését” – nyitott új klubjánál Vojvoda Dávid.

A 29 éves magyar válogatott bedobó a Reggio Emilia előtt korábban a Kaposvári KK-t, a ZTE-t, az Atomerőmű SE-t és 2013 és 2019 között a Szolnoki Olaj KK-t erősítette, utóbbi klubbal négy magyar bajnoki címet és Magyar Kupát nyert, és háromszor választották meg az Év magyar kosárlabdázójának.

A sajtótájékoztató

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Vojvoda nem játszhat Belgiumban

Kosárlabda
2025.11.29. 16:41

Oliver Vidin Fehérváron is a bajnoki címet célozza meg

Kosárlabda
2025.11.16. 09:36

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki sikerkovács az Alba Fehérvár kispadján

Kosárlabda
2025.11.13. 17:15

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 22:55

Menesztette spanyol edzőjét az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2025.11.10. 18:26

Kézilabda: az Alba Fehérvár továbbjutott a Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.07. 21:12

Remek második negyedének köszönhetően gyűrte le a Honvédot az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2025.11.01. 19:12

A Debrecen és az FTC is hozta a kötelezőt a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.29. 19:34
Ezek is érdekelhetik