Női kosár: döntött a FIBA, meccs nélkül kikapott a Sopron!

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.02.27. 21:17
null
Befejeződött a magyar csapat Euroliga-szereplése (Fotó: Koncz György)
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség döntött, 20–0-s különbséggel az olasz Schiónak ítélte meg a Sopron elleni mérkőzést, mert a magyar csapat nem állt ki.

 

Mint ismert, a magyar csapat a koronavírus olaszországi terjedése miatt döntött úgy, hogy Szlovéniába sem utazik el szerdán, hogy ott mérkőzzön meg olasz ellenfelével. Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezető igazgatója már akkor elmondta, annak ellenére döntöttek így, hogy tudják, súlyos szankciók várhatnak az együttesre.

Csütörtök este a FIBA értesítette a magyar klubot, hogy a Schiónak ítélte meg 20–0-s különbséggel a mérkőzést, a Sopron pedig a kiállásért járó egy pontot sem kapta meg.

A magyar csapat így automatikusan a csoport hetedik helyén végzett, amivel befejeződött a nemzetközi kupaszereplése a jelenlegi idényben.

„Ahogy elmondtam már a saját döntésünk kapcsán is, számoltunk minden eshetőséggel. A döntést az Euroliga-sorozat lezárulta után szeretném érdemben kommentálni. Dolgozunk tovább, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmeire koncentrálunk!” – fogalmazott Török Zoltán.

Az ügyvezető már korábban közölte, döntésüket dr. Farkas Ciprián, Sopron város polgármestere és a magyar szövetség is támogatta.

Legfrissebb hírek

Nagyot hajrázott a Pécs, idegenben legyőzte a Sopront a női kosár NB I rangadóján

Kosárlabda
2025.12.03. 20:18

Továbbra is hibátlan a Sopron és a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.11.29. 20:49

Női kosár Ek: a Sopron török, a Pécs spanyol riválissal csap össze a rájátszás első fordulójában

Kosárlabda
2025.11.28. 14:47

A Galatasaraytól is kikapott, nyeretlenül zárta szereplését az Euroligában a Sopron Basket

Kosárlabda
2025.11.26. 20:05

Százszázalékos maradt a Sopron és a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.11.22. 20:08

Kosárlabda: szintet léptek a fiatalok a női NB I/A-csoportban

Utánpótlássport
2025.11.12. 14:49

Női kosár Euroliga: fél lábbal a következő körben a DVTK

Kosárlabda
2025.11.05. 21:59

Az Európa-kupában folytatja a Sopron Basket

Kosárlabda
2025.11.04. 20:10
Ezek is érdekelhetik