Férfi kosár NB I: a Szolnok az U18-as csapatból tölti fel keretét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.05. 14:58
Tóth Ádám kiállítása és az ezzel járó automatikus eltiltás miatt eggyel megint kevesebben lesznek a férfi kosárlabda bajnoki elődöntő harmadik meccsén a szolnokiak Szombathelyen, de kérdés, hogy a 2–0-s hátrányban lévő, a szezon során a csapaton átsöprő példátlan sérüléshullám után lesznek-e elegen.

„A center kiválásával négy felnőtt játékosunk maradt, Vojvoda Dávid, Jaylin Airington, Nemanja Milosevics és Nikola Malesevics – mondta Báder Márton, a címvédő sportigazgatója a Nemzeti Sportnak. – Tetőzi a helyzetet, hogy NB II-es csapatunk, aminek a gerincét éppen azok a fiatalok alkotják, akik a felnőtt gárdát sújtó sok sérülés miatt sokat játszottak az A-csoportban, fontos meccset játszik. Az NB I B-csoportjába a feljutásért a final fourt pénteken rendezik Cegléden, ugyanakkor, amikor az elődöntő 3. meccse lesz. A jövőben a klub nagyobb hangsúlyt akar helyezni a fiatalok felépítésére és beépítésére, mert szükség van egy olyan fiókcsapatra, amelyben a felnőtteknél kevés, vagy minimális szerepet kapó játékosok játszhassanak. Még egy lépcső hiányzik ehhez, ez a feljutás a B-csoportba. Szóval ezt a négyes döntőt komolyan vesszük, így az U20-asok mennek Ceglédre, azaz Frank Áron, Rudner Gábor, Frikker Marcell és Csák Bence. Helyettük az U18-as csapatból lesznek nevezve játékosok Szombathelyen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a párharcot, hanem azt, hogy ezt a szituációt máshogy nem tudjuk megoldani.”„A center kiválásával négy felnőtt játékosunk maradt, Vojvoda Dávid, Jaylin Airington, Nemanja Milosevics és Nikola Malesevics – mondta Báder Márton, a címvédő sportigazgatója a Nemzeti Sportnak. – Tetőzi a helyzetet, hogy NB II-es csapatunk, aminek a gerincét éppen azok a fiatalok alkotják, akik a felnőtt gárdát sújtó sok sérülés miatt sokat játszottak az A-csoportban, fontos meccset játszik. Az NB I B-csoportjába a feljutásért a final fourt pénteken rendezik Cegléden, ugyanakkor, amikor az elődöntő 3. meccse lesz. A jövőben a klub nagyobb hangsúlyt akar helyezni a fiatalok felépítésére és beépítésére, mert szükség van egy olyan fiókcsapatra, amelyben a felnőtteknél kevés, vagy minimális szerepet kapó játékosok játszhassanak. Még egy lépcső hiányzik ehhez, ez a feljutás a B-csoportba. Szóval ezt a négyes döntőt komolyan vesszük, így az U20-asok mennek Ceglédre, azaz Frank Áron, Rudner Gábor, Frikker Marcell és Csák Bence. Helyettük az U18-as csapatból lesznek nevezve játékosok Szombathelyen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a párharcot, hanem azt, hogy ezt a szituációt máshogy nem tudjuk megoldani.”

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS (június 7., péntek)
18.00:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Szolnoki Olaj KK (Az állás: 2–0)
18.00:Egis Körmend–Pécsi VSK-Veolia (Az állás: 2–0)

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
20 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
Tegnap, 0:15

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
2026.03.17. 23:16

Férfi kosárlabda Euroliga: a Dubai sorozatban ötödször, a Real Madrid negyedszer nyert

Kosárlabda
2026.03.12. 23:12

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert a Partizan Beograd Bolognában

Kosárlabda
2026.03.11. 23:24

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok magabiztosan verte a Sopront

Kosárlabda
2026.03.07. 19:36

Sorozatban kilencedik győzelmét aratta a Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.05. 23:36

Száz pontot dobva nyert a Honvéd a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.05. 21:01
Ezek is érdekelhetik