Férfi kosár: Hangáék nyerték az el Clásicót, így élre álltak

MTI MTIMTI MTI
2018.11.26. 10:54
Hanga Ádám csapata, a Barcelona 86–69-re legyőzte a vendég Real Madridot a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi rangadóján.

A júniusi térdműtéte után nemrég visszatért magyar játékos 17 percet töltött a pályán a 7159 néző előtt lejátszott el Clásicón, s ezalatt 12 pontot szerzett és 3 lepattanót gyűjtött. A katalán gárda 9/1-re javította győzelmi mutatóját, és az élre állt a tabellán.

„Nagyon nehéz héten vagyunk túl ismét, sok utazással, ráadásul a harmadik meccsünk az el Clásico volt” – utalt arra az MTI-nek a 29 éves légiós, hogy a hét közben két Euroliga-találkozóra került sor, a görög Panathinaikosz vendégeként elvesztett összecsapáson kisebb sérülés miatt nem szerepelt, majd otthon az olasz Olimpia Milano elleni sikerből 4 ponttal vette ki a részét.

„Fantasztikus mérkőzést vívtunk a Reallal, folyamatosan telt ház előtt játszunk, ami rengeteg erőt ad” – tette hozzá Hanga, majd a közeljövőről szólva azt mondta, most ötnapos szünet következik, így kipihenhetik magukat, és felkészülhetnek a folytatásra.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

„Nincs ok aggodalomra” – az FC Barcelona közleményt adott ki Gaviról

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 14:59

Gavi miatt aggódik, Raphinhát dicséri, Baldét nem küldte el – Flick a Barca-henger után

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 10:38

Fermín López és Raphinha is duplázott, utóbbi Julián Álvareznek is üzent

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 23:27