Elment az utolsó 48-as – elhunyt a legendás kosárlabdázó

Az október 30-án, hosszú szenvedés és kórházi ápolás után távozó Halász János 1929. május 15-én született Szegeden. Ott kezdett kosárlabdázni és futballozni – kezdetben a két sportágat párhuzamosan űzte, nem is akármilyen színvonalon.

A kosárlabda alapjaival a Szegedi TK-ban ismerkedett meg 1943-tól a legendás szegedi testnevelő, Almási Gyula irányításával, futballozni a SZAK-ban kezdett, a jó nevű edző, Berkesi Elemér szúrta ki az ifik között, s vitte fel 1946-ban az NB I-es csapathoz.

Hogy mikor és miért kellett a két sportág között döntenie, azt a Nemzeti Sportnak 2012. május 24-én adott interjújában így idézte fel: „Miután a háborút követően az SZTK feloszlott, és átvette a kosárcsapatot a Szegedi Postás, negyvennyolcig ott játszottam, majd negyvenkilencben a Csepelhez szerződtem, ötvenben pedig bevonultam katonának, és azt az ígéretet kaptam, hogy napokon belül megalakul a Budapesti Honvéd kosárcsapata is, de hiába vártunk két hetet Bencze Jancsival, nem történt semmi. A Szegedi Honvéd futballcsapata akkor került az NB I-be, és az intézője kapacitált, hogy írjam alá a szerződést. Hét napon belül ott is voltam Szegeden mint labdarúgó."

S ha már ott volt, olyan klasszisok ellen játszott, mint Puskás Ferenc és Zsengellér Gyula: „Jobbhalf voltam, úgyhogy a balösszekötő posztján játszó Puskás Öcsit kellett követnem. A Honvédból kiállítottak egy játékost, az edző, Puskás apja, Purczeld bácsi odahívta az oldalvonalhoz Öcsit, és kérte, hogy óvatosabban játsszanak emberhátrányban, mire Öcsi: »Fater, te csak ülj a kispadon, majd mi elintézzük!« El is intézték, nyertek."

Hogy aztán milyen fordulat után tért vissza ismét a kosárlabdához? „A Szegedi Honvéd átigazolta az én posztomra Kotász Antalt, aki elismerten jobb játékos volt nálam. Kiszorultam – és a klubnál létrehozták a kosárlabdacsapatot, melyben 1953 decemberéig, a leszerelésemig játszottam" – emlékezett a 2012-es interjúban Halász János, aki ezután a fővárosban, a Budapesti Lokomotívban (1954–1956) folytatta kosaras pályafutását, majd szülővárosába visszatérve, a Szegedi EAC-ban (1957–1962) fejezte be. A kosárlabda-válogatottban 54 alkalommal szerepelt, sportkarrierje csúcspontja az 1948-as londoni olimpia volt – az első olimpia, amelyen a magyar kosárlabdázók részt vehettek.

„A szegedi sportolók közül én jutottam ki egyedüliként Londonba – idézte fel a Nemzeti Sportnak Halász János. – Tizenkilenc évesen Zsizsivel, azaz Zsiros Tiborral mi voltunk a legfiatalabbak a csapatban. Negyvenhétben a szegedi Felső Ipariskola megnyerte az országos KISOK-bajnokságot, és a szövetségi kapitány, Gyimesi János volt az egyik játékvezető. Akkor fedezett fel engem is, Zsizsit is. A negyvennyolcas Szófiai Nagydíj megnyerésével jutottunk ki az olimpiára. Hogy emlékszem-e, kik alkották a csapatot? Soroljam? Mezszámmal: hármas Nagy György, négyes Novakovszky László, ötös Mezőfi Tibor, hatos Lovrics István, hetes Kardos Géza, nyolcas Vadászi Ede, kilences Zsiros Tibor, tízes Halász János, tizenegyes Bánkúti Antal, tizenkettes Tímár Geng István csapatkapitány, tizenhármas Tímár Geng Attila, tizennégyes Kozma József."

Halász János távozásával már senki nem él közülük...

A magyar kosárlabda-válogatott az 1948-as londoni olimpián csoportjában harmadik lett, nem jutott a legjobb nyolc közé, a további küzdelmektől a sportvezetőség visszaléptette, a küldöttség egyik felével együtt hazarepítette Budapestre, így az együttest első ötkarikás fellépésén végül a 16. helyre sorolták be. A későbbiekben Halász János már nem volt tagja – az említett Zsiros Tiborral és Bencze Jánossal ellentétben – az 1952-ben olimpiai 9., 1953-ban Eb-ezüstérmes, 1955-ben Budapesten Európa-bajnok kosárlabda-válogatottnak. Halász János felesége is kosárlabdázott, lánya a Testnevelési Főiskola együttesében játszott, unokájából viszont labdarúgó vált: Varga Bence három évig a stuttgarti akadémián pallérozódott, s a Ferencváros igazolt játékosa volt.