Női kosár: amerikai bedobót igazolt az Atomerőmű Szekszárd

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.12. 14:52
Amerikai bedobót igazolt a 2017–2018-as szezonra a bajnoki ezüstérmes Atomerőmű KSC-Szekszárd női kosárlabdacsapata, amely a hétvégén a 48. Sió-kupán, majd a Buducsnoszt Podgorica ellen folytatja felkészülését a bajnokságra és az Euroligára.

Erica McCall, aki a WNBA-ban szereplő Indiana Feverben is bemutatkozott, 21 éves, 188 centiméter magas, a négyes-ötös poszton bevethető játékos – hangzott el a keddi sajtótájékoztatón. Nyolc hónapra szerződött Szekszárdra, és elsősorban a lepattanók megszerzése, a palánk alatti védekezés az erőssége – mondta magáról.

Szabó Noémi, a klub szakmai és sportigazgatója jelezte: teljessé vált a KSC 14 fős kerete. McCall mellett Pécsről Kiss Virág, Sopronból Szara Krjnics érkezett, és csatlakozott a csapathoz a Kassáról igazolt szlovén irányító, Teja Oblak.

A sajtótájékoztatón négy esztendőre szóló szerződést írt alá Zseljko Djokics, a KSC vezetőedzője; a szerb szakember azt mondta, a célja, hogy négy év alatt bajnoki címet szerezzen a Szekszárddal.

Hozzátette: a felkészülésükön a szeptember 26-i, Montpellier elleni Euroliga-selejtezőre koncentrálnak. A két összecsapáson egy tapasztalt és egy fiatal, lendületes csapat – a KSC Szekszárd – fog találkozni, s bízik abban, hogy utóbbi jut tovább. Kérdésre válaszolva elmondta: a nyáron távozó legponterősebb játékos, a szlovén Eva Lisec pótlására McCallt tartja alkalmasnak.

A csütörtöktől szombatig a szekszárdi sportcsarnokban rendezendő, háromnapos Sió-kupán négy csapat, a házigazdák mellett a PINKK Pécsi 24, az AC Sepsi SIC és a ZKK Cinkarna Celje vesz részt.

A KSC az elmúlt hétvégén Porecben játszott két felkészülési mérkőzést az orosz Jenyiszej Krasznojarszkkal, szeptember 21-én pedig a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát fogadja. Az NB I-es alapszakasz első meccsét szeptember 30-án az MTK Budapest otthonában vívja.

Legfrissebb hírek

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49
Ezek is érdekelhetik