Kosár: Európa-bajnok női csapatunk és a férfi Eb-trófea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.10. 08:09
Javában zajlik az őszi férfi kosárlabda Európa-bajnokságot népszerűsítő FIBA Trophy Tour rendezvénysorozat. Az Eb csoportmérkőzéseit, mint ismeretes, négy országban, Finnországban, Romániában, Izraelben és Törökországban rendezik majd.

 

Az is közismert, hogy közel két évtized után férfi válogatottunk kvalifikálta magát a kontinensviadalra, és a kolozsvári csoportban szerepel majd a házigazda román, valamint a cseh, a horvát, a montenegrói és a spanyol válogatott társaságában.

A Trophy Tour az Európát „átszelő" rendezvénysorozatának keretében északról délre haladva mutatják be a trófeát, amelyet majd szeptember 17-én este úgy fél 11 tájban Isztambulban az Európa-bajnokság fináléját megnyerő válogatott csapatkapitánya emelhet magasba. A díszes serleget – amely a héten hazánkba érkezett – az Európa-bajnokságon részt vevő mind a 24 országban bemutatják.

A trófeát magyar földön először szerdán Székesfehérváron, az Alba Fehérvár-Puebla Plus–Falco Vulcano Energia Szombathely KC férfi bajnoki döntő párharc nyitó mérkőzésén lehetett megtekinteni, sőt a szurkolók fényképeket is készítettek a díszes serlegről. Másnap a fővárosban, a Madách téren egy könnyed szabadtéri kosaras rendezvény egyik „főszereplője" volt az Európa-bajnoki trófea. Egész délután megtekinthető volt, ismét sok fotó készült a „társaságában".

Ahogy a finálé fehérvári összecsapásán, úgy e csütörtöki, az Európa-bajnokságot népszerűsítő rendezvényen is megjelent válogatottunk két kiválósága, a Szolnok csapatkapitánya, Vojvoda Dávid, valamint a napokban Szolnokról Kecskemétre igazoló Wittmann Krisztián. Feltehetően eredetileg más tervük volt június első napjaira, más módon, a pályán, a bajnokság végjátékában éremért küzdve szerették volna népszerűsíteni a sportágat, ám ezúttal címvédőként nem sikerült a négy közé jutnia a címvédő Szolnoknak. Vojvoda és Wittmann így a tervezettnél jóval hosszabbra nyúló pihenőideje alatt jelent meg a rendezvényeken. A kiváló kosarasok – főleg csütörtökön – kedvükre gyönyörködhettek a trófeában, amelyért – első lépésben Kolozsváron – remek válogatottak, világsztár kosarasok ellen lépnek majd pályára.

A csütörtöki rendezvényen, a Madách téren a június 17–21. között a franciaországi Nantes-ban rendezendő világbajnokságra készülő FIBA 3x3-as felnőtt női válogatott gálameccset játszott egy neves művészekből, média személyiségekből álló csapattal, amelyben között Ganxsta Zolee, Harsányi Levente, Linczényi Márk és Szabó Győző is pályára lépett. A kosaras hölgyek, s híres ellenfeleik egészen különleges környezetben mutatták be tudásukat. A rendezvény nézőközönségét a Madách téren sétáló hölgyek-urak, a kiülés kávézók, éttermek vendégei, valamint a környező házakban lévő lakások az ablakaiból figyelő tulajdonosai alkották. A kosaras forgatag keretében ügyességi játékon vehettek részt az érdeklődők – nyereményekért – valamint a gálameccsek mellett Budaörsi Vivace Táncegyüttes cheerleader produkcióját, illetve a Face Team látványos, akrobatikus kosárbemutatóját láthatták.

 

A FIBA 3x3-as női válogatottunknál érdemes kicsit hosszabban elidőzni, már csak azért is, mert a regnáló Európa-bajnok együttesről van szó.

A csapat Károlyi Andrea és Jakab Máté irányításával május 15. óta készül a nagy nyári feladatokra. közvetlenül a vb után Andorrában június 24-25-én Eb selejtezőn szerepel,

A tavaly Bukarestben Európa-bajnokságot nyerő FIBA 3x3-as válogatottból világbajnokságra készülő keretben – különböző okok miatt – csupán a szekszárdi Theodoreán Alexandra maradt meg hírmondónak. Medgyessy Dóra a hagyományos szakág Európa-bajnokságára készül, Ruják Nóra és Szabó Petra pedig sérült.

A már tavaly is a keretben lévő Süle Krisztina (BEAC), Szabó Bettina (MTK) és Tóth Cecília (Szeged) mellé a szakvezetők két magas, a palánk alatt otthonosan mozgó hívtak be a keretbe, az előző évadban a PINKK-ben szereplő Bozóki Bettinát, valamint a ceglédi Serbán Anettet. A felnőttekkel együtt készült az U23-as csapat is, ebben a keretben a zalaegerszegi Böröndy Vivien, a győri Kovács Vanessza, a nyíregyházi Papp Klaudia, a BEAC-os Suppán Anna, valamint a PINKK-ben kosarazó Szabó Dóra készült.

Az edzőkettős már kijelölte a vb-csapatot, amelyben Theodoreán, Süle, valamint Bozóki mellett az eredetileg az U23-as csapatnál számításba vett Papp Klaudia került, tekintettel arra, hogy Medgyessy hiányában nem volt vérbeli karmestere, irányítója a válogatottnak. Papp egyrészt ezen a poszton játszik, másrészt pedig az edzéseken kimondottan jó benyomást tett a szakvezetőkre, így lett tagja a felnőtt világbajnoki csapatnak.

A felnőtt, valamint az U23-as együttes a közelmúltban a csehországi Podebradyban szerepelt egy nagyszabású nemzetközi tornán, méghozzá kiválóan: a felnőtt együttes ezüstérmes lett, a döntőben szoros csatában maradt alul a világbajnoki címvédő cseh csapattal szemben, a fiatalok pedig kifejezetten bátran, ügyesen játszva a bronzérmet szerezték meg.

Károlyi Andrea, az együttes szövetségi kapitánya, szakvezetője elmondta, remek időben a társaság jól érezte magát a könnyed, jó hangulatú gálameccsen. Játékosnak, edzőnek egyaránt jól esett kicsit kimozdulni a dolgos hétköznapok monotóniájából, a szokatlan környezet, s ellenfelekként találkozni neves művészekkel, média személyiségekkel. Persze nyilván a hírességeknek is feszes a nyári programjuk, akadt, aki kissé fáradtnak tűnt, de jó fejek, jó partnerek voltak. Az egyre inkább összeszokó lányok pár szellemes akció erejéig bemutathatták, mitől is lehet szép, látványos a B33-as játék. Akkora sikerük volt, hogy „műsoron kívül" még a Face Team tagjaival is játszottak egy keveset.

Kosaras hírek, infók: www.kosarsport.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik