Férfi kosár Ek: a legvégén bukta el a továbbjutást az Alba

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.01.24. 19:57
null
Lóránt Péternek (fehérben) ezúttal nem ment olyan jól a játék, ahogy tőle megszokhattuk (Fotó: FIBA Europe)
Az Alba Fehérvár hazai pályán 81–78-ra kikapott a francia Pau-Ortheztől a férfi kosárlabda Európa-kupa keddi játéknapján, és nem jutott be a legjobb 16 közé.

 

A fehérváriak a második szakasz előző öt meccsét négy győzelemmel és egy vereséggel hozták le, így az O-csoport élén álltak. A képlet egyszerű volt: amelyik csapat nyer kedden a zárókörben, az biztosan ott lesz a folytatásban.

A magyar NB I éllovasa három negyeden keresztül remekül teljesített, az utolsó tíz percre ötpontos előnnyel fordult (63–58). A vendégek 78–78-nál, kilenc másodperccel a befejezés előtt dobott hárompontossal nyerték meg a mérkőzést, egyben – megelőzve a magyar csapatot – az O-csoport küzdelmeit.

Vereségével az Alba ugyanúgy 4/2-es mérleggel zárt, mint a Pau-Orthez, ám rosszabb kosárkülönbségével a francia csapat mögé szorult a tabellán. Mivel a fehérváriaknak a második helyen zárók közül is a legrosszabb a kosárarányuk jelenleg, minden valószínűség szerint a két legjobb csoportmásodik egyikeként sem jutnak tovább.

Az Ek második csoportköréből a hat csoportgyőztes és a két legjobb második jut a nyolcaddöntőbe, amelynek másik nyolc csapata a Bajnokok Ligájából érkezik.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
O-csoport

ALBA FEHÉRVÁR–PAU-LACQ-ORTHEZ (francia) 78–81 (23–23, 16–14, 24–21, 15–23)
Székesfehérvár, 1800
néző. V: Yilmaz (török), Karovic (bosnyák), Matejek (cseh)
ALBA FEHÉRVÁR: B. Taylor 5, Markovics 4, SHEPARD 11/3, Lóránt 7, Keller Á. 6. Csere: FARR 21/6, JUSTIN EDWARDS 19/12, Tóth P. 3/3, Burgess 2. Edző: Dzunics Braniszlav
PAU ORTHEZ: COOPER 15/9, GOODS 13/3, Mipoka-Likamba 4, A. Robinson, KOFFI 14. Csere: Juan Edwards 9/3, Chikoko 13, Cavaliere, OKOBO 10/3, Bokolo 3. Edző: Eric Barthecky
Az eredmény alakulása: 3. p.: 2–4. 5. p.: 7–8. 8. p.: 16–13. 12. p.: 27–26. 15. p.: 29–30. 18. p.: 32–35. 22. p.: 44–39. 25. p.: 51–46. 28. p.: 58–53. 32. p.: 66–60. 35. p: 66–67. 38. p.: 75–73
Kipontozódott: Keller Á. (36. p.), Lóránt (39. p.)
Kiállítva: Cooper (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Nagyon jó mérkőzést játszottunk, a végjátékban maradtunk alul egy jó csapat ellen. Egylabdás meccs volt, melynek hajrájában higgadtabb ellenfelünknek jött ki jobban a lépés.
Eric Barthecky: – Nagyon szoros és küzdelmes mérkőzés volt. Az első félidei gödörből sikerült kimásznunk, mindkét csapat az utolsó pillanatig harcolt. Csalódott lettem volna, ha nem jutunk tovább, mert csapatom teljesen más arcát mutatta ezen az összecsapáson, mint az elmúlt két idegenbeli mérkőzésünkön, amikor nem úgy játszottunk, mint akik nyerni akarnak. Itt szerencsére nem ez történt.

Legfrissebb hírek

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

A Falco óriási küzdelemben szenvedett vereséget a Murciától

Kosárlabda
2026.01.21. 19:55

Nagy csatában nyert a Falco a Sopot ellen a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2026.01.14. 21:06

Férfi kosár Ek: Bécsben rekedt a Falco

Kosárlabda
2026.01.13. 13:55
Ezek is érdekelhetik