Kosárlabda: 14 évet vártak az aranyra, megadták a módját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.21. 09:56
A Los Angeles Sparks nyerte meg az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokságot (WNBA) azzal, hogy a fináléban 3–2-es összesítéssel legyőzte a címvédő Minnesota Lynx együttesét.

A döntő párosítása papírformának nevezhető, a Minnesota az első, a Los Angeles a második kiemelt volt a rájátszásban.

A két csapat párharca óriási csatát hozott, az első és a harmadik meccset a Sparks nyerte, a Lynx kétszer is egyenlített, s a mindent eldöntő ötödik találkozón hazai környezetben léphetett pályára csütörtökön.

A finálé utolsó meccse végig szoros volt, a záró percben egy-egy ponttal hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A hazaiak 15 másodperccel a vége előtt alakították 76–75-re az állást, de a Los Angelesnek volt még válasza, a csapat egyik legjobbja, Nneka Ogwumike 3.1 másodperccel a vége előtt talált gyűrűbe (76–77). A döntő legértékesebb játékosa Candace Parker volt, aki az utolsó meccsen 28 pontot szerzett.

A Los Angeles Sparks 14 év után nyert ismét bajnoki címet, s története harmadik WNBA-diadalát aratta.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté nagyon büszke; Csirke Ferenc óriási fegyvertényről beszélt

Kosárlabda
2025.06.08. 21:45

Juhász Dorka távozik az olasz bajnok Schio kosárlabdacsapatától

Kosárlabda
2025.06.06. 16:08

Mérész Beatrix külföldön folytatná karrierjét

Kosárlabda
2025.06.06. 09:43

Edzőt váltott a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia

Kosárlabda
2025.06.05. 16:57

Női kosár: bejelentette visszavonulását Raksányi Krisztina

Kosárlabda
2025.06.05. 16:30

Ötvenéves Károlyi Andrea

Kosárlabda
2025.06.05. 07:08

Megkezdte a nyári felkészülést a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.05.20. 11:07
Ezek is érdekelhetik