Videó: Hanga blokkja után kiterült a korábbi NBA-játékos

Vágólapra másolva!
2016.10.28. 14:35
A Hanga Ádámot foglalkoztató Baskonia férfi kosárlabdacsapata tovább mélyíti a keretét – csütörtök este hivatalosan is átigazolta az NBA-ben hét idényt lehúzó Chase Budingert.

Csütörtök este a Baskonia kikapott az Olympiakosztól az Euroliga 4. fordulójában, Sito Alonso vezetőedző pedig a meccs utáni sajtótájékoztatón mondta el, hogy a csapat átigazolja Chase Budingert – ezt a gárda nem sokkal később hivatalosan is megerősítette.

A 28 éves kiscsatár hét szezont húzott le az NBA-ben, a 2009-es draft 44. választottja volt, és karrierje a Houston Rocketsnél indult – három évet töltött a texasiaknál, hármat a Minnesota Timberwolvesban, majd az előző idényben az Indiana Pacersnél kezdett, a szezont pedig a Phoenix Sunsnál fejezte be.

Legjobb éveiben 9.5-10.0 pont között átlagolt 3.5-4.0 pattanóval és 40 százalék környéki triplával, de rettenetesen hullámzott a külső dobása, védekezésben sosem volt jó (NBA-szinten), 2012-es súlyos térdsérülése óta pedig legnagyobb erősségéből, az atletikusságából is sokat veszített (ő korábban egyébként röplabdázott).

Érdekes kérdés lesz, hogy mit tud hozzátenni majd a játékhoz Európában – valószínűleg Hanga Ádám és Tornike Sengelia cseréje lesz, a hírek szerint használni fogják négyesként is.

PAPANIKOLAU NEM SZÁMOLT HANGÁVAL
Hanga Ádám a Baskonia csütörtöki Euroliga-mérkőzésén kitett magáért, egy csodás blokkot is kiosztott. Áldozata a korábban a Barcelonában, a Houston Rocketsben és a Denver Nuggetsben is megforduló Kosztasz Papanikolau volt, aki a blokk után úgy kiterült, mint egy béka.

 

Legfrissebb hírek

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
14 órája

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Gasper Okorn: Nem haragszom Lukácsra, nem szeretnék bosszút állni rajta, egyszerűen csak nem értem őt

Kosárlabda
2025.07.23. 18:49

Kosárlabda: megvan Filipovity Márkó új csapata

Kosárlabda
2025.07.21. 16:45

Meghatározó játékos lenne Sopronban Kovács Benedek

Kosárlabda
2025.07.20. 11:44

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
2025.07.19. 10:17

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
2025.06.19. 11:55

Hanga Ádám: Eljött a generációváltás ideje

Kosárlabda
2025.06.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik