Szalayt is meglepte a szenzációs magyar győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.01. 12:50
null
A mieink gyakorlatilag átgázoltak a briteken (Fotó: Koncz György)
Varázslatosan zárult a kecskeméti magyar–brit csata: a Hanga Ádám, Vojvoda Dávid, Eilingsfeld János repítette kosárcsapat 96–77-re legyőzte egyik legnagyobb csoportriválisát. Ennél szebben nem is alakulhatott volna az Európa-bajnoki selejtező, és bizony szükség is van a lendületre, hiszen meglehetősen nehéz a kontinensbajnoki tagság kiharcolása: a csoportelsők mellett a hét kvartett négy legjobb másodikja ér csak célba. Az összecsapást követően boldogan nyilatkozott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Szalay Ferenc.

„Az edzőmeccsek után sokkal inkább várhattunk kőkemény, végletekig kiélezett taktikai csatát, mintsem ennyire egyértelmű magyar győzelmet – kezdte a sportág első embere. – Nagyon jó volt látni, hogy a játékosok mennyire tudnak egymásért küzdeni, azt a szívet láthattuk viszont, mint a két évvel ezelőtti selejtezőkön. Hanga Ádám Európa-klasszis teljesítménye előtt le a kalappal, most tapasztalhattuk, miért is volt a mögöttünk hagyott szezonban ő az Euroliga egyik legértékesebb játékosa. Ám a győzelemhez az is kellett, hogy ezen az estén Vojvoda Dávid és Eilingsfeld János is felnőtt hozzá. Persze kiemelhetnénk többeket is, mert ez igazi csapatdiadal volt, a magyar válogatott közösen cáfolta meg a fogadóirodákat, a nemzetközi szakembereket, s bebizonyította: igenis számolni kell velünk a továbbjutást illetően.”

Az első (nagy) lépést megtette a magyar férfiválogatott, ám az út jelentős része még előtte áll, a szombati, Luxemburg elleni hazai találkozót követően három idegenbeli csata vár Hangáékra.

„Tudtuk, hogy a szerdai mérkőzés vízválasztó lehet, hiszen vereséggel a továbbjutási esélyeink igencsak lecsökkentek volna – tette hozzá Szalay Ferenc. – Ám most, hogy nagy különbséggel nyertünk, sokkal jobb pozícióba kerültünk. Luxemburg ellen kötelező lesz a győzelem Sopronban, talán éppen ezért nem is számítok gálaelőadásra, majd utazunk Macedóniába és Angliába. A nyomás most már nem a mi fiainkon van, ezzel a küzdőszellemmel és a Hanga, Vojvoda hátvédpáros jó formájával idegenben is lehet esélyünk.”

Az MKOSZ elnöke korábban többször is kiemelte, az utánpótlás-válogatottak sikerei után a felnőtteken a sor. A nagy dobás az Eb-szereplés kiharcolása lenne, hiszen Magyarország férficsapata 1999-ben szerepelt legutóbb kontinenstornán – a franciaországi Eb előtt pedig három évtizeden át lemaradt a nagy európai seregszemlékről.

„Az MKOSZ mindent megadott a csapatnak, amit csak kért a szövetségi kapitány – jelentette ki a szövetség elnöke. – Kiváló körülmények között készülhettek a fiúk, csak a munkára kellett koncentrálniuk. De ez nem érdem, ez a természetes, hiszen csak úgy lehetnek elvárásaink, ha mi is megtesszük a kötelességünket.”

FÉRFI KOSÁRLABDA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Magyarország–Nagy-Britannia 96–77

Macedónia–Luxemburg 89–75

A TOVÁBBI PROGRAM
Szeptember 3.: Magyarország–Luxemburg, Sopron 18.00
Szeptember 7.: Macedónia–Magyarország, Kavadarci 20.30
Szeptember 10.: Nagy-Britannia–Magyarország, London 19.30
Szeptember 14.: Luxemburg–Magyarország, Luxembourg 19.30
Szeptember 17.: Magyarország–Macedónia, Szolnok 18.00

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
19 órája

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Kosárlabda
2026.09.01. 12:42

A magyar férfi kosárválogatott nem tudta kihasználni a hazaiak hibáit, kikapott Szlovéniában

Kosárlabda
2026.08.30. 22:02

Nate Reuvers a családja előtt szeretne játszani Katarban

Kosárlabda
2026.08.30. 09:41

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Férfi kosár: Szlovéniában lehet még közelebb lépni a vb felé

Kosárlabda
2026.08.28. 18:00

Zászlóerdő Miskolcon – így nyertünk az észtek ellen a kosárlabda vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 22:37